4200 produkcióból lett a legjobb Edinburg-ban, a Fringe Fesztiválon a Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című előadása. Ez olyan, mintha kulturális olimpiát nyertek volna. A magyarországi premiert most tartották a Müpa Fesztivál Színházában, Vági Bence rendezésében, koreográfiájával.
Testek tobzódása, próbatétele, némiképp megkínzása és felmagasztosulása ez a produkció. Érintések, közeledések, eltávolodások, egymásba fonódások sorozata roppant artisztikus megvilágításban. Cirkusz is, színház is, legfőképpen talán tánc, a műfajok, az alkotóelemek összeolvadnak, erőteljes zene társul hozzájuk, és festői látványvilág, melyben a fénynek és a sötétségnek, és ezek ezernyi variációjának kiemelt szerep jut Lenzsér Attila és Pető József fénytervezők jóvoltából.
Vági Bence látványvilágában szűrrealitás és akár vaskos naturalizmus keveredik. A teret betölti egy téglalap alakú emelvény, amit föld borít. Jó anyaföld hatását kelti, később megtudom, hogy tulajdonképpen sokkal könnyebben kezelhető parafa, de az illúzió tökéletes. Ehhez a földhöz, akár az egész földgolyóbishoz való viszonyukat regélik el szó nélkül, a mozgás nyelvén az artisták. A férfiak általában félmeztelenek, izomtól dagad a kidolgozott testük. Egyetlen hölgy szerepel a produkcióban, mondanom sem kell, hogy ő is formás, hajlékony, és a gondosan felépített izomzat dacára meglehetősen kecses. A nőiség megtestesülése.
Valamennyi szereplőnek testszínű jelmezeket tervezett Kasza Emese. Ez a produkció a test ünnepe, piedesztálra helyezése, de megmutatja a szenvedését is. Nincs lineáris cselekmény, de azért érzékelhető a gonosszal, a sötétséggel való küzdelem, ami bár eljön a megvilágosodás, az egyik szereplő letaglózó halálával végződik.
Vad érzelmek vannak jelen, gyilkos tekintetek, ádáz harcokat látunk, kiélezett összecsapásokat, Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor népzenét is felhasználó, őrjítő, olykor fültépő, elementáris zenéjére. Ami tán többeknek furcsa lehet, hogy nem száguldó a tempó. Vági miközben nagyon is felhasználja a klasszikus cirkusz hagyományait, ellenük is megy. Ha az gyors és pergős, akkor ő előszeretettel komponál akár lassítottnak tűnő jeleneteket, mint például a Cirkusz az Éjszakában című produkciójában ugyancsak. Ha a hagyományos cirkusz gyakran csilli villi, rikító elemeket is használ, és általában fényárban úszik, ő mer pasztell lenni és alul világítani. Elégikus, gondolkodásra késztető, miközben felvillanyozó. A Meztelen Bohóc sem harsány, inkább filozofikusan elmélyült, miközben azért persze finoman átszövi a humor. A Párizs Éjjelben vannak élénkebb színek, de az revü is, izgató erotika is, felforrósodó hangulattal.
A mostani produkció azonban inkább szembenézés önmagunkkal, a világgal. A szó szoros értelmében vett tükörbe nézéssel kezdődik. Látjuk a testeket valójukban, és a tükörben szintén, a szereplők megvizsgálják benne magukat. Az önmagukban is figyelemreméltó artista produkciók leheletnyi elvarrásokkal beilleszkednek a nagy egészbe, és rendszerint táncba, pantomimbe torkollanak. Kristóf Krisztián világot járt kiváló zsonglőr, az együttes nemzetközi menedzsere működött közre cirkuszszakértőként. Az artisták ukránok, látszik rajtuk, hogy meglehetősen komplex képzésben volt részük, náluk lehet egyetemi szinten cirkuszművészetet tanulni. Lenyűgöző a mozgáskultúrájuk, jellegzetes a karakterük, kifejező az arcuk. Andrii Spatar olyan könnyed természetességgel jár a kezén, mint a lábán. Az ikerpár Andrii Pysiura és Mykola Pysiura hasonló számot csinálnak, mint a Ripper fivérek, egymást emelik, különböző alakzatokban. Rodion Drahun és Sergii Materinskyi kis golyóbisokkal vívnak nagy csatát. Az utóbbinak pazar létra attrakciója is van. Roman Khafizov mintha nem lennének csontok benne, bármilyen alakzatban hétrét hajtja magát. Yevheniia Obolonina az egyetlen hölgy, a vonzás és a taszítás tárgya, a kísértés és a beteljesedés.
A My Land minden elemében mívesen megkomponált, fantáziadúsan új utakon járó, sötét színekkel festő, mégis varázslatos, világszínvonalú produkció.
