Ismert oktatási szakemberrel készítettünk interjút, aki munkalehetőség híján az ország elhagyására kényszerült. X úr előbb ecsetelte a Fühü olvasói számára távozásának okait, a mai oktatási rendszer hibáit, majd beszámolt arról a számára megrázó élményről, hogy a magyar szülőket a hatalom lefoglalja a gyűlöletkeltéssel, eközben veszni hagyják a gyerekek jövőjét. Kis idő múlva azonban X úr letiltotta az interjú korrektúrázására elküldött szövegét. Kérte, felejtsük el, amit mondott, ne említsük se a nevét, se az őt örömmel fogadó ország fekvését. Félti a családját. Az interjút tehát, kérését tiszteletben tartva töröltük.
X úr fél! Nincs ebben semmi rendkívüli. Sokakkal előfordul manapság Magyarországon. Majréztak példának okáért a Hír TV dolgozói is, amikor egy szép nyári reggelen munkába sietve azt tapasztalták, hogy kigyúrt emberek nem engedik be őket az épületbe, ahol évek óta dolgoznak. Ilyenkor nyilván, beindul a pánik. Más oldalról persze érthető, ha útját állták a dolgozóknak, hiszen a legbelső szobákban – ha nem is verőemberek segítségével – de a főnökség épp a hatalomváltás zűrös műveletével foglalatoskodott. Átvették a kasszakulcsot, s persze sokakat kirugdostak, megaláztak, megfosztottak a kenyérkeresetüktől. Hatalomátvétel esetén teljesen normális, ha nem engedik a kíváncsiskodókat bámészkodni. Ugye a tönkretett embernek is vannak személyiségi jogai. Igazán nem lenne keresztényi magatartás, ha a könnyekkel küszködő állástalanok arcába bámulna bárki. Na és persze arra sincs szükség, hogy a hatalomátvétel brutális módszereit a nyilvánosság elé tárnák. Hiszen már az is rémületet vált ki, ha egy csirke nyakát átvágja valaki, nem hogy az emberekét. Képletesen értve természetesen. A felkavaró, embertelen, csúnya részleteket el kell takarni a világ elől, a Nemzeti Együttműködés Rendszere erre kényesen ügyel.
De X úr már nem itthon fél. Valahol Európában szorong családjával együtt. Persze ő is itthon kezdte, mint mindenki, aki végül elmenekült az országból. X úr értelmiségi. Oktatási szakértő. Miután éveket dolgozott a manapság gyanús Világbanknál, és a mai hatalom számára kétes Ford alapítványnál, feladatot kapott néhány – manapság ugyancsak bélyegzett – civil szervezetnél. Ezen kívül jelentős eredményeket ért el a hátrányos helyzetű rétegek felemelésében, igaz ez még a szocialisták idejében volt. Ezért aztán X úr jó ideje maga is munkanélküli. Alkalmi feladatokat vállalt, néha álnéven publikált, kellett a pénz, nagy a család. A két nagyobbacska már Angliában tanul, az ösztöndíj ellenére magasak az egyetemi költségek.
X úr, mielőtt elhagyta az országot, lemondott minden vállalt tisztségéről, és miközben interjút adott a Független Hírügynökségnek, felrémlett neki, hogy társai nem is igazán marasztalták. Ebből is érezte, ha valóban élethivatásának tekinti a hátrányos helyzetű rétegek felzárkózását, akkor legjobb, ha lelép. Jelenléte már nyolc éve csupán hátrányt jelent a szegényeknek és a romáknak, nem pedig előnyt. Egyszerűen tehertételnek érezte magát azon a területen, ahol évtizedekig sikeres volt. Amikor ezt megérezte, akkor szorongott először. Ezért azt nyilatkozta szerkesztőségünknek, hogy érzése szerint káros, ha a szakembereket kiutálják az országból.
X úr először abban reménykedett, hogy kritikus civilként, a pártoktól tisztes távolságot tartva úgymond ellenzékből is tud küzdeni a cigányság ügyéért is. Ennek ellenére a mai kormány ellenségnek, s nem kritikus partnernek tekintette. Eleinte még reménykedett abban, hogy ez nem mindig lesz így. Négy évig próbálkozott, amit újabb négy év követett, de nem történt semmi. X úr a választások előtt az ellenzéknek adott az oktatással kapcsolatos tanácsokat. De a 2018-as választási eredmények kijózanították, feladta, kiábrándult. Nem tudta, mire jut állás és jövedelem nélkül, s tartott a hatalomtól is. Félt.
X úr ma már külföldön fél, s rémülten figyeli, hogy az Orbán kormány már nem csak a hozzá hasonló, ellenségnek tekintett magyarokkal kíván leszámolni, hanem a rendszer korábbi katonáival, tehát sajátjaival is. Ráküldi a kormánysajtót Pröhle Gergelyre, aki évekig a Fidesz nagykövete, majd külügyi államtitkára volt, most pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezeti. S akit Bencsik András már sietősen le is váltott a Demokrata című lapban. Persze tévesen. Eszembe jutott, hogy korábban interjút kértünk Pröhle Gergelytől, akkor azzal hárította el, hogy nem szeretné, ha a liberális sajtó megvédené. Valószínű Pröhle is fél. De lapunk interjúigényét visszautasította Borókai Gábor is, aki miután a színvonalas Heti Választ is feladni kényszerült, visszavonult gondolkodni. Érzésünk szerint ő is tart attól, hogy ha kritikát fogalmaz meg a mai kormány sajtópolitikájával kapcsolatban, akkor abból baj lesz. Tehát érzésünk szerint Borókai is fél, s ez persze jól jön a mai hatalomnak. Ha már az is fél, akinek nem kéne, akkor végképp elkezd szorongani, akinek oka is van rá.
X úr sem a rendszer kegyeltje. Túlságosan kritikus. X úr már a külföld biztonságából adott interjút a Fühü szerkesztőségének, s nagyon fontos dolgokról beszélt. Azt mondta, hogy a mai kormány a korszerűtlen iskolarendszerével elveszi a gyerekek jövőjét: „fájdalom, de ma a szülők tudomásával nevelnek Magyarországon segéd-, betanított-, vagy közmunkásokat. Tehát az édesanyák és édesapák aktív hozzájárulásával maradnak képzetlenek a gyerekek, s ezzel az egész ország kimarad a fejlődésből”. Miközben az átkos kádári rendszert sok szülő azért viselte el, mert „legalább a gyerekek többre viheti”. Ma a gyerekeik érdekeinek megvitatása helyett a szülők gyűlöletkeltéssel vannak elfoglalva, migránsoznak és sorosoznak. X úr tűrhetetlennek tartja, hogy az ország vezetői mindezt elkövethetik saját hazájukkal szemben, miközben folyamatosan a nemzeti érzésekkel vannak elfoglalva.
X úr, aki rövidesen felveszi a munkát valamelyik uniós tagállam oktatási hivatalában, az elkészült interjút letiltotta. Először a feleségének jutott eszébe, hogy utánuk nyúlhatnak. „Ezek mindenre képesek”. Ő pedig nem akar frontot a családban, meg aztán nem akart már kockáztatni sem. Mert mi van, ha tényleg utána nyúlnak?
Szóval X úr, fél. Ezért is tiltotta le saját gondolatait. Pedig ha valaki, akkor ő tudja, hogy a félelem megöli a lelket. Nincs szükség ott cenzúrára, ahol működik az öncenzúra. Tudja ezt X úr is, nem is önmagát, hanem a családja: a felesége, a gyerekei jövőjét félti.
X úr interjúját ezért töröltük. Csak az nem teljesen világos, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik tehetségük miatt lehetnének mérnökök, közgazdászok, atomtudósok. Ehelyett legfeljebb segédmunkások, közmunkások, s jobb esetben szakmunkások lesznek, mert az édes szüleik nem kényszerítik rá a kormányt egy jól működő, oktatási rendszer létrehozására.
Mi lesz ezekkel a gyerekekkel, a szülőkkel, s mi lesz így az országgal?
