A Momentum alelnöke kifogásolja az elzárását

0
1224
Donáth Anna
Forrás: Facebook

Donáth Anna nem érti, hogy miért tartották zárkában 8 órán át egy egyszerű szabálysértés miatt. A Momentum alelnöke Facebook bejegyzésében arra is kitért, hogy a rendőrök túlóráztak.

Donáth Anna – aki a mai tüntetésen beszédet fog mondani – ezt írta a Facebookon:

„Ma este pár másodpercig a fejem felett tartottam egy lila füstöt kibocsátó partikelléket, 4 méterre a rendőrsorfaltól, végig háttal állva nekik. Erre válaszként hátulról a földre rántottak és behúztak a rendőrsorfal mögé, fel a lépcsőkön, majd a parlament északi bejáratához vittek. A gázsprayt leszámítva nem ért fizikai atrocitás, mindazonáltal indokolatlan volt mind a tömegből való kiemelésem, mind a 8 órán át tartó elzárásom. Ráadásul hiába mondták a legelejétől, hogy szabálysértési eljárásról van szó, nem hogy bevittek a 10. kerületi rendőrkapitányságra, de az ügyvédemet csak a legvégén engedték hozzám.

A helyzet abszurditását mi sem mutatja jobban, hogy a kapitányságon az ügyemben eljáró rendőrök, épp a túlórájuk túlóráit töltötték. Velem. Mert a jogaikért tüntettem. Pedig már idén 600 óra felett vannak. Havi nettó 140.000-ért.

Ez úton szeretném nagyon megköszönni a sok támogatást és üzenetet! Kiváltképp köszönöm mindazoknak, akik eljöttek a 10. kerületi kapitányság elé, és a cidrivel szembe szállva, órákon át olyan hangosan skandáltak, hogy a fogdán is hallottam. Ilyenkor érzi az ember, hogy a Momentum Mozgalom nem csak egy párt, hanem egy igazi közösség! És szeretném még kiemelni Kunhalmi Ágnest és Szél Bernadettet, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy minél hamarabb véget érjen a ma esti kálvária.

Ha az este véget is ért, a küzdelmünk folytatódik. Nem állunk meg, mert nem adjuk a jövőnket!”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .