A Horvát Parasztpárt részben Orbán miatt kilép az Európai Néppártból

0
8363
a Horvát Parasztpárt elnöke
Kreso Beljak

A Horvát Parasztpárt (HSS) elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy a párt kilép az európai kereszténydemokrata-konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP), a végleges döntést a közgyűlés hozza majd meg – írta a legolvasottabb horvát napilap, a Vecernji List.

Kreso Beljak, a parasztpárt elnöke szombaton az elnökségi ülés után a sajtónak eljutatott közleményében leszögezte: „nincs helyünk olyanok között”, akik Horvátországgal szemben területi igényeket támasztanak, mint Alexandar Vucic szerb államfő, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki „be szeretne törni a horvát médiapiacra, hogy gyűlöletet szítson, és a parasztpárt számára elfogadhatatlan eszméket népszerűsítsen”. „A legkevésbé van helyünk ugyanakkor a hazai árulókkal egy csoportban, akik magukat a horvát nemzeti érdekek őrzőinek nevezik, miközben csendben mindent külföldi kézre juttattak, utoljára éppen az INA-t” – hangsúlyozta a nemzeti olajvállalatra utalva.

Zdravko Petak politológus a lapnak elmondta: a parasztpárt mindenekelőtt néppárt, republikánus párt, semmiképpen nem szociáldemokrata, liberális vagy zöld párt. „Kulcskérdés, hogy hány HSS-est lehet beszorítani ez alá az egy ernyő alá, mert a párton belül erős hagyománya van a centrista politizálásnak” – mondta.

A horvát parasztpárt éveken keresztül természetes partnere volt a jelenleg is kormányzó, jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ). Miután 2016-ban a HSS élére megválasztották Kreso Beljakot, a párt erősen balra tolódott. Jelenleg négy parlamenti képviselője ellenzékből politizál. Bár 2015-ben még a HDZ-vel, 2016-ban már a szociáldemokratákkal indult közös listán az előrehozott parlamenti választásokon. Az elmúlt két évben a HSS számos tagját kizárták a pártból, mert azok nem értettek egyet az új vezetéssel, köztük Marijana Petir európai parlamenti képviselőt is.

Az EP választáson inkább a liberálisokkal indulnak közös listán

Az európai parlamenti választásokon a HSS az Amszterdami Koalíció néven működő liberális pártok közös listáján méretteti meg magát.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) zuhanását követően – amely még ma is tart – a horvát liberális erők az európai liberális pártokat tömörítő ALDE 2017. decemberi kongresszusán határoztak a szorosabb együttműködésről. A HSS-en kívül az Amszterdami Koalíció tagja még a liberális GLAS, amely a Horvát Néppártból vált ki, miután az koalícióra lépett a HDZ-vel, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS), a Tengermellék-Hegyvidék Szövetség (PGS), mindkettő regionális párt, a Horvát Nyugdíjas Párt (HSU), továbbá a munkáspártiak és a Demokraták. (MTI)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .