A halálfélelem legyőzése

0
1875
Fotó: Urbán Ádám

A felül nyitott vadállatketrec fölött, úgy, hogy már benne tanyáznak az oroszlánok, minden biztosítás nélkül, a drótkötélen végig flangál egy artista. A Magyar Nemzeti Cirkusz országot járó új műsorában nem sokat húzzák az időt, rögtön ilyen lélegzetelállító számmal kezdenek. Aztán jön még több életveszélyes attrakció.

 

Fotó: Urbán Ádám

Gyönyörűek az oroszlánok, vicsorítanak is, ahogy kell, meg olykor az argentin idomárjuk, Bruno Raffo felé kapnak. Gondolhatnánk, hogy most akár baj is lehet, de a férfit kemény fából faragták, gyakran egy-egy határozott nézéssel elrendezi a dolgokat, és nagy cicákká, játékostársaivá teszi a fenevadakat. Akik kedvvel ugrálják át egymást, vagy ráérős tohonyasággal elhevernek a földön, majd némi noszogatás után két lábra is állnak. Más idomárral ők már nyertek a Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon első díjat. De a világ egyik legnagyszerűbb artistája, René Casselly személyesen van jelen, azokkal az elefántjaival és négy lóval, amelyekkel ugyancsak a legjobb eredményt érte el a legrangosabb cirkuszi fesztiválon. Ez most inkább állatrevü, nem látjuk azt a felejthetetlen attrakciót, amiben az egyik elefánt azon az ugródeszkán dobbant, amiről René Casselly JR. négyes szaltóval érkezik egy másik elefánt hátára. No jó, azért láttam én úgy is, hogy „csak” hármassal. Azért ez sem volt semmi, ezért a budapesti fesztiválon ugyancsak méltán arany járt. Ő is itt van, 12 pompázatos pöttyös lóval, a felük póni, mókásan kedves számot ad elő, érdekes alakzatokba rendeződnek, a kicsik átszaladgálnak a nagyok alatt, valóságos játszótársakként hancúroznak a porondon. Sok az állat, de érződik rajtuk, hogy jól tartják őket. Lerí az egy állatszámról, ha drillel, netán veréssel készül, ebben az esetben nyilván szó sincs ilyesmiről, inkább ember és állat harmonikus együttműködéséről beszélhetünk.

Fotó: Urbán Ádám

A cirkuszt igazgató ifj. Richter József és felesége, a szépségesen tehetséges Merrylu, aki a Casselly családból származik, idén szerzett Monte-Carlóban aranyat. Összesen két magyar artista mondhatja ezt el magáról, a másik a testvér, Richter Flórián, aki szintén jókora vándorcirkusszal barangol országszerte. Merrylunak és ifj. Richternek van a világ legnagyobb egzotikus állatprodukciója, amit ezúttal is láthatunk, elefántok, zsiráfok, zebrák, púpos tevék, lámák, nagy harmóniában, akár ellentétes irányban, köröznek a porondon, impozáns, színpompás seregletet alkotva. Merrylunak és ifj. Richternek van új lovas akrobata száma is, fergeteges, száguldó tempóval, szaltókkal, vágtázó ló alatti átbújással, mindenféle kunsztokkal, jókora elánnal, vérpezsdítő ritmussal.

Az egész műsor jól pereg, nincsenek üresjáratok, ha adódnának, akkor az átrendezések között ezeket kitölti Don Christian bohóc. Ő jó, jó, de azért nála láttunk már jobbat, bár igaz, ami igaz, elég nagy a bohócínség a gyakran humortalannak tűnő világban. A fő számához a publikum tagjai közül verbuvál résztvevőket, és a kezükbe ad mindenféle hangszereket, amikkel zenélniük, vagy éppen zenebonázniuk kell. Egy férfira még mindenféle csörgő, csörömpölő, csilingelő szerkentyűt is kötöznek, magát ritmikusan rázva, ezek is mókás hangforrásként szolgálnak. Ez a produkció sok helyről köszön vissza, de Don Christian empátiával, ügyesen bánik a nézőkkel, így mulatságos, amit csinál.

Fotó: Urbán Ádám

Egészen remek a Guinnes rekorder japán zsonglőr, aki nem csupán maga előtt, hanem a háta mögött is, fantáziadús alakzatban, széles jókedvvel, hajigálja kis golyóbisait. Fellép Super Silva JR., Braziliából, fejjel lefelé, pókemberként, biztosító kötél nélkül, a lábát kis kapaszkodókba beakasztva, mászkál a kupola legtetején, majd legvégül, egyik trapézról egy másik távolira ugorva, ugyancsak fejjel lefelé lógva, a sarkával kapja el magát a manézsban. A Fővárosi Nagycirkuszban már ugyanezzel a produkcióval, láthattuk a papáját is, ő több variációval, vagánysággal csinálta a számot, de hát azért ez is nekünk legyen mondva!

Fotó: Urbán Ádám

A kolumbiai Gerling Csoport pedig két tényleg veszettül veszélyes mutatvánnyal rukkol elő. Az első részben magas dróton, biztosítás, háló nélkül, hét ember gúlába rendeződve megy át a manézs fölött. Ezt a számot is láthattuk már korábban, most vannak új beállók, kicsit bizonytalanabb, lassabb a mutatvány, de hát mindenképpen remeklés. Az együttműködésnek, a koncentrációnak és a  halálfélelem legyőzésének diadala. Ahogy az ugyancsak a kolumbiaiak által csinált dupla halálkerék  attrakció is az. Nem véletlenül hívják halálkeréknek, tényleg egy rossz lépés és annyi. A nagyszerű Simet László akkor tanulta ezt meg, amikor Londonban meghalt valaki előadás közben, és a cirkuszigazgató felhívta, hogy de hát azért neki szüksége lenne egy ilyen számra…

Fotó: Urbán Ádám

A kolumbiaiaknak mintha tényleg nem lenne semmi veszélyérzetük. Két monumentális fémmonstrumon viharsebesen pörögnek-forognak, szédítő magasba emelkedve, és a szinte röpülő, riasztó alkalmatosság tetején, akár bekötött szemmel ugróköteleznek, szaltóznak, vagányakat ugranak, közben felszabadultan kurjongatnak. Lényegében hülyéskednek, komédiáznak, mintha csak egy földön elhelyezett gumiasztalon viháncolnának. Megállhat bennünk az ütő, de pontosan ez a cirkuszban a gyönyörű, az egyik ember meri a másikra bízni az életét, és közös erővel képesek arra, amiről azt gondolnánk, hogy már lehetetlen. És mindezt nem pléhpofával, hanem vagány vígsággal, kirobbanó életerővel adják elő. Fontos, hogy a nyolctagú zenekar is élő, Várszegi János vezetésével, nem csak kísérik az artistákat, hanem olyan figyelemmel vannak jelen, annyira együtt léteznek velük, hogy a mutatvány szerves alkotóelemeivé válnak. Csakúgy, mint a karakteres hangú és egyéniségű, Lady Masallah, aki negyedik éve énekel a cirkuszban.

Az ifj. Richter József által rendezett műsor igen színvonalas, bárhol a világon megállná a helyét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .