A DK megtámadja a listás választási eredményt a Kúrián

0
1211

A Demokratikus Koalíció választási csalásokra hivatkozva az országgyűlési választás listás voksolás „európai kontroll melletti”, lehető legkorábbi megismétlését követeli. A párt szóvivője szerint „nagyon úgy tűnik, a Fidesz nem a választást, hanem a szavazatszámlálását nyerte meg”.

Rónai Sándor, az ellenzéki párt helyettes szóvivője sajtótájékoztatón elmondta, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken annak ellenére fogadta el a parlamenti választás listás eredményeit véglegesítő határozatát, hogy számtalan esetben kiderült, teljes szavazókörökben tűntek el az ellenzéki pártok listájára leadott szavazatok.

Kiemelte, több olyan körzetben is nulla szavazat szerepel az ellenzéki pártok listája mellett, ahol ellenzéki egyéni jelöltek akár több száz voksot is kaptak. A csalások legtipikusabb példájaként említette, hogy újpesti jelöltjük, Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listájára ugyanakkor nem érkezett szavazat.

Egyedül a Fideszt nem érintik az eltűnő szavazatok, ezért ezeket az eseteket nem lehet véletlen hibákként kezelni – jelentette ki, majd úgy fogalmazott, „nagyon úgy tűnik, a Fidesz nem a választást, hanem a szavazatszámlálását nyerte meg”.

Rónai Sándor közölte, ez a választás nemcsak, hogy nem volt szabad és tisztességes, hanem rendszerszintű, országos választási csalás gyanúját veti fel, ezért szerinte Orbán Viktor miniszterelnök a következő években hiába hivatkozik majd az emberek döntésére.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .