Nyílt levél a miniszterelnökhöz

0
1125
Lendületes

Egy teljes tudósnemzedék veszhet el – Lendületes kutatócsoport-vezetők nyílt levele a miniszterelnökhöz és a Kormányhoz.

Az Akadémia kutatóhálózatának leválasztását célzó jogszabálytervezet elfogadása esetén pótolhatatlan nemzeti értékek vesznek el, és már rövid távon is helyrehozhatatlan tudományos, kulturális és gazdasági károk keletkeznek. Az elmélyülő bizalmi válság többek között a nemzetközileg is versenyképes fiatal kutatók elvándorlásával és egy teljes tudósnemzedék elvesztésével fenyeget. Egyebek mellett ez olvasható abban a nyílt levélben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökhöz és a Kormányhoz írtak az MTA kiválósági programja, a Lendület kutatócsoport-vezetői. A dokumentumot szó szerint közöljük.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Kormánytagok!

A „Lendület” kutatási kiválósági program tudományos csoportvezetőiként teljes értetlenséggel olvastuk a Palkovics László (ITM) által beterjeszteni kívánt törvénytervezetet, amely a magyar tudományos kutatást – ezen belül a Magyar Tudományos Akadémiát és annak kutatóintézet-hálózatát – kívánja az érintettek egyetértése nélkül, kifejezett tiltakozásuk ellenére átalakítani.

- Hirdetés -

Nyomatékosan kérjük Önöket, hogy ezt az átgondolatlan, szakmai indokokkal nem alátámasztható és ezért jelen formájában rendkívül káros törvénytervezetet ne támogassák! Nem szolgálhatja Magyarország érdekeit egy olyan átalakítás, amelyet a magyar tudományos közösség túlnyomó többsége szakmai alapon ellenez és elutasít. A törvénytervezet sutba dobja az utóbbi hónapok tárgyalásainak ITM által is konszenzussal elfogadott eredményeit, és élesen szembemegy az MTA Közgyűlése által elfogadott, a Kormány nyilvánosan kommunikált szakmai igényeit is figyelembe vevő átalakítási javaslatokkal.

A Palkovics-féle törvénytervezet legproblémásabb elemei a következők:

  • Az átfogó elemzés és hatástanulmány nélkül előirányzott, szakmai érvekkel szemben erőltetett egyoldalú átalakítás tovább mélyíti a bizalmi válságot, hátráltatja az innovációs célok elérését, és rombolja a tudományos versenyképességet, tetézve az elmúlt egy év károkozását.
  • A törvénytervezet kiveszi a kutatások feletti ellenőrzést a tudományos közösség kezéből. Közvetlen politikai kontroll alá helyezi a tudományos döntéshozást, szöges ellentétben a nemzetközi gyakorlatban sikeresnek bizonyult, a tudományos közösség önigazgatásán alapuló tudományirányítási elvekkel (mint a Haldane-elv) és a bevált nemzetközi modellekkel, mint például a német Max Planck Társaság, vagy a francia CNRS működési rendszere.
  • A törvénytervezet ellentétes az Alaptörvénynek a tudományos kutatás és az MTA szabadságát védő rendelkezéseivel, és figyelmen kívül hagyja a magyar tudományos közösség és az MTA testületi álláspontját.

Konkrétan:

a. az NKFIH új irányító testületének (Nemzeti Tudománypolitikai Tanács) csak egyharmadát, a létrehozandó új Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) irányító testületének pedig kevesebb, mint felét adják a tudomány Kormánytól független képviselői;

b. elveti a Közgyűlés által szakmai alapon elfogadott irányítási formát, ami a kormányzat, az MTA és a kutatóhálózat egyenlő arányú képviseletét írja elő;

c. elveti a konszenzussal elfogadott köztestületi formát;

d. az intézetigazgatók és gazdasági vezetők kinevezése, önálló intézetek és központok megszüntetése, alapítása, valamint újak felvétele a hálózatba nem minősített többségi döntéssel történik;

e. nem rendelkezik az igazgatók kiválasztásánál a nyílt pályázati eljárásról;

f. hiányzik az új intézetek alapításáról, megszüntetéséről és felvételéről elfogadott 1 éves moratórium;

g. az új struktúra részleteinek kidolgozásában elmulasztja a független nemzetközi partnerek (pl. Max Planck Társaság) bevonását;

h. a tervezet nem ad garanciát a direkt (nem pályázati) támogatás reálértékének megőrzésére és az elkövetkező 5 évben történő kiszámítható növekedésére.

A törvénytervezet egyoldalú állami jogi aktussal az MTA-t kötelezi (“feladatául írja elő”) vagyona használati jogának átengedésére, amivel veszélyes és a jogrendet súlyosan romboló precedenst teremt az államosításra.
A törvénytervezet az átlátható és stabil finanszírozási rendszer hiányával kiszámíthatatlan környezetet teremt. A kiszámítható feltételek és stabil intézményi környezet elengedhetetlenek a magas színvonalú kutatásokhoz és a kiváló kutatók megtartásához.
A törvénytervezet szerinti átalakítás hatalmas kárt fog okozni a magyar tudományos kutatás nemzetközi presztízsének, veszélyeztetve a nemzetközi, ezen belül EU pályázati sikerességet.

A Lendületes kutatók előző levelére írt válaszlevelében Miniszterelnök Úr egyértelműen kinyilvánította, hogy a tervezett átalakítás során érték nem veszhet el, és a tudományos kutatás szabadsága nem sérülhet. A törvénytervezet elfogadása esetén pótolhatatlan nemzeti értékek vesznek el, és már rövid távon is helyrehozhatatlan tudományos, kulturális és gazdasági károk keletkeznek. Az elmélyülő bizalmi válság többek között a nemzetközileg is versenyképes fiatal kutatók elvándorlásával és egy teljes tudósnemzedék elvesztésével fenyeget.

Budapest, 2019. május 29.

A nyílt levél és az aláírók folyamatosan bővülő listája a Lendületes kutatók oldalán olvasható. Május 30-án kora délutánig a nyílt levelet már több mint 100 kutatócsoport-vezető, azaz a nagy többség aláírta.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .