Rengeteg közbeszerzést megismerhetetlenül és verseny nélkül bonyolítanak le Magyarországon, a korrupciós kockázat közepesnek tekinthető. A számok alapján. A valóság sokkal rosszabb.
Csaknem 200 ezer közbeszerzést vizsgált át részletesen a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) 2005 és idén augusztusa között. Jelentésében mindenekelőtt azt állapítja meg, hogy választási években mindig megnőtt a közbeszerzések száma, s lehet, hogy a teljes esztendő adatai idén is ezt fogják igazolni.
Öt mutatót vizsgáltak, amelyek közül az átlagember számára négy az igazán lényeges annak megbecsüléséhez, hogy
milyen mértékű lehet a közbeszerzések eltérítése.
Ezek: az átláthatóság, vagyis hogy valamilyen formában nyílt közbeszerzést bonyolítanak-e le, mekkora a versenyerősség (legalább két induló van-e), a verseny nélküli szerződések aránya, és az összegzett korrupciós mutató.
A tanulmány készítői nem választották szét két felé a 2005-től tartó időszakot, mert minden egyéb szemponttól függetlenül általában a közbeszerzéseket elemezték, pedig fontos. Magyarország 2004. május 1-jei belépése után a támogatásokban amolyan póttagnak számított egy ideig, mert az éppen futó uniós költségvetésben „összekapart” összegből részesült a 2007-14-es következő büdzséig. Amelyben aztán – egy főre vetítve – Lengyelország mellett a leginkább kedvezményezett tagok lettünk.
A tényleges támogatások pedig 2010-től kezdtek érkezni, ekkoriban lépték át az évi ezermilliárd forintot, szinte pontosan egybeesve az Orbán-kormány megalakulásával. Ekkortól
az összes közbeszerzésen belül egyre növekvő arányt képvisel az uniós támogatás.
Vagyis az állami vásárlások-megbízások körüli „ügyeskedéseknek” ekkortól lett lett igazán nagy tétjük.
Mindemellett két további tényezőt se vett számba az analízis, mert nem is vehetett. Ez pedig a „körön” kívüliek mindinkább visszaszoruló részvétele a közbeszerzésekben
a testre szabott kiírások gyarapodása miatt, illetve a „visszacsorgatott” támogatási összegek aránya.
Ezeket a statisztika nem képes nyomon követni.
A pusztán a számok alapján vizsgált közbeszerzések átláthatósága nem meglepő módon 2009-ig volt a legnagyobb: 70-80 százalékuk széles körben megismerhetővé vált. Ez az arány 2011-re 12 százalékra (!) zuhant, ahonnan kezdve nagy kilengésekkel 40 százalék körül mozog.
Vagyis
a közbeszerzési kiírások 60 százaléka nem nyilvános,
mert például meghívásos a tender.
A versenyerősség azt mutatja meg 0,3 és 1 közötti indikátorral, hogy van-e egynél több induló – minél kisebb a szám, annál gyengébb a verseny. Nos, ez a mutató is kezdetben, 2012-ig volt a legmagasabb, 0,6-ról 0,5 alá bukva a végére. Ezután 0,5-0,55, majd idén már 0,5 alatti számot regisztráltak.
Tehát
a tenderek nem kis részében mindössze egyvalaki volt „érdeklődő”.
A verseny hiányának aránya kezdetben 30-35 százalék volt, 2010 után 30 százalék alatt, majd kicsivel efölött, aztán ismét alatta. Idén 30 százalék körüli a verseny nélkül megkötött szerződések hányada.
Az átláthatóságból és a verseny hiányából képzett, ezek variációit összegző korrupciós mutató 0 (nincs vész), 0,5 közepes a baj és 1 (teljes korrupció) között lehet. Ebben az összevetésben is 2009-ig volt legjobb a helyzet, 0,2-0,3 ponttal, aztán meredeken megugrott 0,5-re, 2011-től pedig a 0,5 körül változik.
Ez tehát a számok nyelvén
közepes korrupciós veszélyt sejtet.
Amit arra már utaltunk, az igen nagy uniós részvétellel kiírt hazai közbeszerzések közt egyre több jel vall arra, hogy ezeket már összeállításukkor megbuherálják, személyre szabják, az elbírálásban pedig szinte minden létező szabályt megsértenek, lásd az Elios közvilágítási tendereit. Nem véletlen, hogy a jelek szerint ez egyik olyan ügy, amelyben az EU válaszút elé állította a kormányt: utólag visszaadja a támogatást vagy valódi büntetőeljárást indít.
Az pedig ugyancsak nyomon követhetetlen, hogy vállalkozói körökből származó hírek szerint a „körön” kívüli kisebb cégek esetében gyakran már 80 százalék a „visszakért” pénz aránya (amelyet túlszámlázással lehet némileg helyre billenteni).
Tehát a tisztán statisztikai alapon sem túl rózsás helyzet a valóságban sokkal rosszabb a közbeszerzések tisztasága körül.
