A német és amerikai gazdaság legfontosabb mutató az egekben: dinamikus növekedés, évtizedes mélyponton a munkanélküliség, a bizalmi indexek szárnyalnak. A részvényvásárlások a múltban ilyenkor tetőztek, aztán jött az összeomlás.
A német gazdaság pénteken megismert legfrissebb néhány mutatója rendkívül impozáns: a növekedés az első negyedévi 0,7 után a második három hónapban is 0,6 százalék volt, a bruttó hazai termék (GDP) gyarapodása a 2016-os mértéket is meghaladva idén elérheti 2 százalékot. A jövőbeli növekedés lehetőségét előrevetítő vállalati beruházások 1,2 százalékkal kúsztak feljebb a második negyedévben, a lakosság pedig német mértékkel jelentősen, 0,8 százalékkal költött többet, a német statisztikai hivatal megjegyzése szerint a GDP indexének emelkedésében is ez kapott nagy szerepet (sokan kárhoztatják a németeket, hogy „túl sokat” takarékoskodnak, ahelyett, hogy kissé többet fogyasztanának, ami nagyobb szökellést tenne lehetővé a nemzetgazdaságban).
Az ismert befektető, Zsiday Viktor éppen az efféle mutatók kapcsán tette fel a kérdést, hogy az ilyenkor szokásos részvénypiaci optimizmus közepette mikor várható az a pont, amikor tömegesen kezdenek eladni papírokat.
És amikor elkezdődik az összeomlás, a pánik.
Mint írja, elméletben mindenki tudja, mikor kell hosszú távra részvényeket venni. Akkor, amikor recesszió tombol, magas a munkanélküliség, összeomlanak a vállalati profitok, és a címlapokról a félelem árad. És azt is, mikor kell a részvényeket eladni: amikor minden szép és jó, nagy a jólét, kicsi a munkanélküliség, rekordon vannak a vállalati profitok.
A múltbeli fel-le-hullámzások Zsiday szerint nagyon hasonló képet festenek a mostanival összevetve.
Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a részvényeladásokat jellemzően megelőző jelekkel állunk szemben
– derül ki Zsiday gondolatmenetéből. Két fontos jelzőszám éppen nagyon fent van: Németországban 2007-ben ment mindenkori maximumára a vállalati hangulatot mérő úgynevezett IFO-index, és tudjuk, hogy utána mi jött: összeomlás. Most ismét ilyen a helyzet, a német IFO-index tetőponton van, és hasonló pályát futhat be amerikai társa, az ISM-mutató, ami ha nincs is rekordértéken, de magasan áll.
A másik indikátor a munkanélküliség, ami eddig amikor évtizedes mélypontjára esett, az a ciklus tetőpontját jelezte, mert ilyenkor már nem nagyon maradtak kihasználatlan kapacitások a cégeknél, a jegybank előbb-utóbb kamatot emel, a gazdaság túlfűtött állapotban van. Most éppen ez a helyzet: a német munkanélküliség 30 éves mélyponton van, az amerikai is 15 évesen.
Zsiday szerint ezek mindenképpen igen erős figyelmeztető jelek. A történelem azt mutatja, hogy ilyen helyzetekben szokott tetőzni a részvénypiac: teljes a bátorság, és már kevés a lehetőség a felfelé haladásban. A befektető hazai párhuzamot is lát:
a nagy bátorságra egészen elképesztő példa, ami a magyar kis részvények piacán zajlik,
ennek látványa szintén megerősíti abban, hogy a befektetői bátorság-felelőtlenség csúcson van. És habár a bemutatott jelzőszámok időzítésre nem alkalmasak, a hosszútávú befektetők számára ezek azok a jelek, amikor eladnak, és akkor térnek vissza, amikor a címlapokról már nagybetűkkel ordít a recesszió felirat.
