Washington kész folytatni a párbeszédet – mondja az orosz külügyminiszter

0
702

Arra is számít, hogy a két ország a szíriai rendezés ügyében is kapcsolatban marad egymással mind katonai, mind politikai téren.

Szergej Lavrov meggyőződése, hogy az amerikai kormány kész folytatni a párbeszédet számos bonyolult kérdésben a két ország közötti feszül viszony és a Washington által újonnan bevezetett szankciók ellenére – mondta az orosz külügyminiszter újságíróknak vasárnap Manilában, miután tárgyalt amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal.

A két ország diplomáciájának vezetője a Dél-kelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Manilában zajló regionális csúcstalálkozója keretében több mint egy órán át tanácskozott, a két ország kapcsolatainak helyzetéről és több más nemzetközi témáról.

„Úgy érzékeltük, hogy amerikai kollégáink készek folytatni a párbeszédet, úgy gondolom, nincs is más választásuk”

– mondta a megbeszélés után Lavrov az újságíróknak.

Hozzátette: Oroszország számít arra, hogy a két ország a szíriai rendezés ügyében is kapcsolatban marad egymással mind katonai, mind politikai téren.

- Hirdetés -

Ismeretes, hogy Moszkva egy héttel ezelőtt, válaszul az Egyesült Államok által jóváhagyott szankciókra 755 amerikai diplomatát és más személyzetet utasított ki az országból.

A minap Trump elnök is aláírta a szankciókra vonatkozó okmányt, de egyben kritizálta is a lépést. A legújabb büntetőintézkedések európai gazdasági érdekeket is sértenek, emiatt további egyezkedés várható az ügyben.

MTI/FüHü

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .