Betiltották az angol tanítását Iránban

0
790
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfõbb vallási és politikai vezetõje Fotó: MTI/EPA/Szajed Ali Hamenei ajatollah hivatalos honlapja

Az általános iskolákban többé nem lehet angolt tanítani Iránban, mert az ország Legfelső Vezetője szerint a korai angoltanulás könnyen megfertőzi nyugati eszmékkel a diákokat.

Ali Khámenei ajatolláh szerint az angoltanítás utat nyit a Nyugat kulturális inváziójának.  Erre hivatkozva vasárnap az állami televízióban az oktatási tanács vezetője közölte, hogy az állami és a nem állami általános iskolákban is tilos mostantól angolul tanítani a diákokat – írja a Reuters.

Közben a Forradalmi Gárda vasárnap bejelentette, hogy véget vetettek a több mint egy hete tartó rendszerellenes tüntetéseknek, amelyeken már az ajatolláh távozását is követelték az utcára vonuló emberek. Összesen 1000 és 1800 közé tehető a letartóztatott tüntetők száma (hivatalos adatok még vasárnap sem voltak), köztük mintegy 100 diák is van, de a hivatalos beszámolók szerint a többségüket már elengedték. A demonstrációkban vasárnap estig 22 ember halt meg.

A Forradalmi Gárda az Iránon végigsöprő tüntetéshullámért továbbra is az Egyesült Államokat, Izraelt és Szaúd-Arábiát teszi felelőssé. A demonstrációkkal kapcsolatos részletes elemzésünket ide kattintva olvashatja.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .