Előkerült a libanoni kormányfő, de már az utód személyéről vitáznak

0
966
A kép forrása: Wikimedia Common.

Hosszú idő után hírt adott magáról a november 3-án lemondott Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, aki jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik. Miközben a legtöbb nemzetközi médium még mindig a lemondás hátterében álló okokkal van elfoglalva, már egy-két helyen elkezdték pedzegetni, hogy ki léphet a helyébe. 

A vasárnap tartott idei libanoni maraton résztvevők is már azt követelték, hogy szeretnék minél előbb „visszakapni” Szaad Haríri kormányfőjüket, aki november 3-a óta Szaúd-Arábiában tartózkodik. A miniszterelnök Rijádban jelentette be a lemondását, de egyelőre még nem utazott vissza Libanonba, hogy törvényesítse azt.

Ez pedig súlyos kormányválságot idézett elő a „cédrusok országában”, miközben még mindig azt találgatják a libanoni politikusok, a szakértők és az újságírók, hogy mi áll Haríri döntésének hátterében. (A témáról lásd bővebben az elemzésünket). A legtöbbet hangoztatott érv, miszerint a libanoni miniszterelnököt valójában házi őrizetben tartják fogva Szaúd-Arábiában. Harírit Rijád kényszerítette lemondásra, mivel Mohamed bin Szalmán trónörökös az elmúlt hetekben intenzív tisztogatásokat hajt végre az országon belüli ellenfelei és a szaúdi uralkodócsalád korábbi külföldi szövetségeseinek a körében.

A találgatásoknak valószínűleg az sem fog véget vetni, hogy Haríri november 12-én először szólalt meg a lemondása óta.

„Szabad emberként vagyok itt Szaúd-Arábiában. Ha akarnék, holnap visszamehetnék. De itt van a családom és meg kell őket védenem”

– válaszolta Haríri arra a kérdésre, miszerint zsarolással vették volna rá őt a miniszterelnöki székből való távozásra. Megígérte, hogy pár nap múlva visszatér Libanonba és

- Hirdetés -

„az alkotmány szerint törvényesíti a lemondását”.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy abban az esetben vonja csak vissza a lemondását, ha az országban tevékenykedő Hezbollah szélsőséges síita mozgalom kimarad a térség fegyveres konfliktusaiból. Szerinte ugyanis a Teherán-barát szervezet beavatkozott a jemeni és a szíriai háborúba, illetve a Perzsa-öbölben fekvő szunnita monarchia, Bahrein, belügyeibe.

A bejrúti kormányzati források arról is beszámoltak, hogy sikerült telefonon elérniük Harírit, de a libanoni miniszterelnök végig bizonytalannak és nyugtalannak tűnt és nem sokat húztak ki belőle azonkívül, hogy „minden rendben” van vele. Ugyanúgy nem adott pontos választ arra a kérdésre sem, hogy mikor tér vissza a közel-keleti országba.

Megvan az utód? 

A nemzetközi médiumok már a kezdettől fogva azt találgatták, hogy kit neveznének ki Szaad Haríri helyére, akivel egyszerre sikerülne kielégíteni az országban élő szunnita közösség igényeit és szaúdiak érdekeit. A legtöbben azon a véleményen vannak, hogy Rijád Haríri helyett a bátyját, az 51 éves Bahaa ed-Dín Harírit akarják látni a kormányfői székben. Egyes feltételezések szerint sokkal nagyobb befolyással és karizmával rendelkezik, mint Szaad. A vagyonát körülbelül 2,5 milliárd dollárra becsülik, több ingatlancég vezetője, amelyek szerte Libanonban és Jordániában működnek. Bahaa élete során többet tartózkodott Rijádban, mint Bejrútban és öccsével ellentétben sokkal jobb kapcsolatokat ápol a jelenlegi szaúdi politikai és gazdasági elittel.

Ezzel szemben más lapok elvetik azt a lehetőséget, hogy Szaad bátyja lenne a potenciális utód. Elsősorban azért, mert a család ismerősei szerint jobban érdekli őt az üzlet és a cégvezetés, mint a politika. Sőt, a két testvér között évek óta rossz a viszony, mivel Bahaa nem tudta megbocsátani édesapjának azt, hogy Szaadot nevezte ki politikai örökösének. Másodsorban pedig a Haríri-családnév az utóbbi napok válsága miatt egyre többet veszít népszerűségéből, korántsem biztos, hogy Michel Aoun libanoni elnök, a Hezbollah, vagy akár a Szaad által alapított Jövő Mozgalma elfogadja Bahaa személyét.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .