Erőszak

0
308
x.com

Hát persze, mondtuk egyesekre a már akkor sem daliás időkben, hiszen erő szakon végzett, miért lenne más?

Vannak, akik úgy gondolják a dolgot, hogy 16 év nyílt autokrácia után nem szabadna újabb nyílt autokráciának következnie, de még elfüggönyözöttnek sem, így a feltétlenül szükséges személyi változtatások óvatos folytonossággal kövessék egymást, mert csak úgy az igazi. Hatalmi kinevezésről szó sem eshet, nem az új miniszterelnök választ, pláne nem a frakció, mert az új méltóságok személyének kikristályosodására időt kell hagyni. Az új politikai erő leginkább egyetlen magányos harcosból áll, aki jelenleg lubickol a győzelem mámorában, és nagyon kedvére van, hogy most már mindenkit következmények nélkül küldhet el a francba, azaz ez a korszak nem a nyugodt erő korszaka, hanem a fölényes, és ebből következően összevissza vagdalkozásé, amiben sokan megsérülhetnek. IIyenkor jobb, ha komoly téma egy darabig nem kerül elő.

Egyetlen esetben nincs átmenet, ahol azonnal lépni kell, mégpedig a külkapcsolatok terén. Azon a terepen minden tényleges és potenciális szövetségesünkkel rögtön közlendő, hogy Magyarország visszatér az értelmes kompromisszumok útjára, a szövetségeseivel való viszonyt azonnal normalizálja, és abbahagyja az ócska tömeggyilkos gazemberekhez meg debil narcisztikusokhoz való törleszkedést.

A gond az utóbbival az, hogy vannak kényszerhelyzetek. Ilyen kényszerhelyzet például a magyar energetika. Az előző Orbán kormányok azon túlmenően, hogy mindent is elbarmoltak, kezdve az oktatással, folytatva az egészségüggyel, a gazdasággal, a szolgáltatásokkal (pl. MÁV), a szociálpolitikával meg a külüggyel, az energetikát különösen elbarmolták. Nem készült el a Gyurcsányék által 18(!!!) éve elindított Paks II. projekt (stabil villamos energia termelés CO2 kibocsátás nélkül), nem történt meg a lakossági energiaigények (hűtés + fűtés) csökkentése hőszigetelésekkel, nyílászáró cserékkel, stb., és pláne nem történt meg az Oroszországtól gyakorlatilag még ma is szinte 100 %-ban függő olaj és gázellátásunk alternatív útvonalainak kiépítése. Másra kellett a közpénz, na! Sok volt az igénylő, ahogy köztudott.

Az energetikailag kiszolgáltatott helyzet kötelezővé tette a nekünk gázt és olajat szállító ócska tömeggyilkos gazemberrel való jó kapcsolatot, az állandó gazsulálást és a szövetségeseink elleni permanens kémkedést a fenti gazember javára. Hogy ebből az új kormányzó erő hogy fog kimászni, az egyelőre a jövő titka. Jelenleg nem látjuk ugyan, mit terveznek, és azt hogyan fogják végrehajtani, de nagyon reméljük, a kormány dolgozik rajta, ahogy kell. Bízunk bennük. Mást nem tehetünk.

- Hirdetés -

Ezen fontos feladatoknál persze sokkal kevésbé fontos, viszont sokkal feltűnőbb az új kormány, illetve hát a kormányfő személyes munkálkodása azon, hogy Sulyok Tamást eltüntesse a színről. Sulyok kétségtelenül a FIDESZ terméke, ennek ellenére nehezen érthető az a korbáccsal kergetős módszer, amelyet a miniszterelnök alkalmaz. A mindenáron és minél gyorsabban módszer. Ilyen esetben óhatatlanuk előkerülnek olyan húzások is (például a miniszterelnök Facebook oldalán megjelent „Tik-tak, tik-tak” szöveg), amelyek úri körökben Eszterházy mondását hívnák elő a múltból, ám miután ma már nincsenek se úri körök, se bizonyos szintek, mindez lényegtelen. Mindenki oda helyezi magát a szövegével, ahová akarja, ahogy az a Parlamentben egyre feltűnőbben látszik. A baj az, hogy a mai irányzat jóval inkább a bunkóság felé visz, mintsem ellenkezőleg, és ebben jelenleg nem az ellenzék vezet.

A miniszterelnöki harc persze sikeres lett, Sulyok belátta, hogy a kétharmad ellenében nincs esély, és aláírta az eltávolítását („Hinaus mit mir!”). Néhányunk számára azért kissé érthetetlen, hogy miért volt szükség erre a gyorsaságra, hiszen nagy kárt már nem tudott okozni, a lényeges törvénymódosításokhoz idő kell, de ebbe most ne menjünk bele.

A lényeg annyi, megfelelő idő biztosítása esetén az új államfő jelöltek neve, majd a végleges személy pár hónap alatt közmegegyezésre juthatott volna… de nem. Valakinek volt egy ragyogó ötlete az államfő személyét illetően (az nem kérdés, hogy az ötlet kié), és azt mindenáron meg akarta valósítani. Ha pedig a „Nekem tetszik” érzés eljut a „Már beleéltem magam” szintre, és a beleélő személynek elegendően nagy hatalma van, ott egyértelmű, hogy az lesz, amit ő akar. Lásd az Orbán kormányokat.

Az ötlet megvalósításánál fontos a gyorsaság, mert a vitatkozgatás, más nevek felmerülése, tovább gondolkodás a személyeken ellenjavallt. Ha gyorsan lezavarják az ügyet, utólag már senki nem fog morfondírozni rajta, hogy miért az lett a Köztársaság Elnöke, aki, míg ellenben ha van rá idő, nagyon sokan és nagyon sokáig tudják görgetni a témát. Akkor pedig a legjobb ötlet is megbukhat.

Ezt a regnálók által most alkalmazott folyamatot sokan hívják erőszaknak, és bizony van is benne valami. Mint az itt, a másfél hónapja megjelent írás végén olvasható:

„Egyetértünk abban az új regnálókkal, hogy Sulyok nem maradhat a helyén, mert a fentiek alapján nem is tehetünk mást. Ugyanakkor javasolt vigyázni arra, hogy a gyors leváltás, vagy lemondásra kényszerítés, ami egyben egy gyors kinevezést is jelent, ne emlékeztessen a „csöbörből vödörbe” állapotra, azaz ne mondhassa senki, hogy az államfő eddig fideszes volt, most meg tiszás, akkor meg mire volt jó ez a nagy választási hercehurca?

Leghelyesebb lenne megvárni, amíg összeáll egy szaktekintélyekből verbuvált grémium, amely először jelöltlistát készít a kifejezetten semleges jelöltekből, majd a megfelelő vita lefolytatása után azokból választ államelnököt. Ezt a feladatot se a népre, se a politikusokra nem szabad bízni. A döntésig Sulyok a helyén maradhat, és mivel nagy kárt tenni nem tud, semmiképp sem javaslom a választás elkapkodását.

A fenti eljárással lehetne igazán jó államelnökünk. 65 év alatti korban, ha kérnünk szabad.”

Azóta sem így volt, ebből következően kevés esélye van, hogy így lesz.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .