A titkosszolgálatok adták az aktákat a Fidesz lejárató sajtójának

0
204
HírTV

A Ripost egykori újságírója, Forgács Ágnes feltárta, hogyan működött a hatalom lejárató médiagépezete: titkosszolgálati akták, megrendezett botrányvideók és karaktergyilkossági kísérletek sorozata rajzolódik ki, amely végül saját súlya alatt omlott össze, és hozzájárult Orbán Viktor rendszerének bukásához.

Forgács Ágnes, a Ripost korábbi újságírója az Átlátszónak beszélt arról, hogyan működött a hatalom lejárató médiagépezete egészen Orbán Viktor bukásáig. Elmondása szerint már 2019-ben Farkas Örs, Rogán Antal bizalmasa titkosszolgálati aktákat adott át Ómolnár Miklós főszerkesztőnek a hatalom által kijelölt célpontokról – köztük Karácsony Gergelyről, Jakab Péterről és később Magyar Péterről. Farkas Örs utolsó pozíciója a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkári tisztség volt; ő irányította azt a balul sikerült „ukrán aranykonvoj” akciót is, amelyet néhány nappal a választások előtt hajtottak végre. Forgács szerint Orbán Viktor a TEK kivonásával puccskísérlet látszatát akarta kelteni, ám a művelet csúfos kudarcba fulladt. Hozzátette: a hasonló akciók korábban is szánalmasak voltak, de 2022-ben még működtek a választók egy részénél.

A titkosszolgálat készítette azt a felvételt is, amely bizonyította Jakab Péter és kabinetfőnöke szerelmi kapcsolatát. A videót a szolgálatok rögzítették, majd a botrányra szakosodott kormánypárti média hozta nyilvánosságra, ezzel lejáratva a Jobbik akkori elnökét.

Cséfalvay altábornagy halála máig kérdéseket vet fel

A tábornok Lázár János akkori kancelláriaminiszter titkosszolgálati tanácsadójaként dolgozott. Miután Orbán Viktor értesült arról, hogy az amerikai nagykövetség megkérdezte Lázárt: vállalná‑e Orbán utódának szerepét, mindketten kegyvesztettek lettek. Ezt követően Jakab Péter is megkereste Cséfalvayt, hogy vállalná‑e a katonai titkosszolgálat vezetését egy általa irányított hadügyminisztériumban. A tábornok azonban óvatos volt: a Jobbik központi irodájában háromszor is körbejárták a Feneketlen tavat, mert – ahogy fogalmazott – „a falnak is füle van”. Kitérő választ adott, majd hazament, és röviddel ezután meghalt. Egyedül élt, ajtaján huszonhat zár volt; állítólag mindig attól tartott, hogy a titkosszolgálat végez vele.

Ómolnár Miklós főszerkesztő „kukásvideója”

Forgács Ágnesnek és fotósának egy felvételt mutatott, amelyen egy állítólag kirúgott kukás átkozza Karácsony Gergelyt, amiért karácsony előtt elveszítette az állását, noha háromgyermekes családapa. A történet szépséghibája: a videón egyértelműen felismerhető a mindössze 160 centi magas Ómolnár Miklós, aki baseballsapkában, eltorzított hanggal és arccal alakítja a „felháborodott kukást”. A hatalom médiájának amatőrizmusát talán semmi sem szemlélteti jobban ennél.

- Hirdetés -

Magyar Péter országjárása

A botránysajtó munkatársait azzal küldték vidékre, hogy gyűjtsék a rossz pillanatokat, ám hamar rá kellett döbbenniük: Magyar Pétert mindenhol hatalmas tömeg fogadja, és támogatottsága valós veszélyt jelent a hatalomra. Forgács Ágnes ekkor döntött úgy, hogy kilép a rendszerből. Utólag tragikomikusnak látja a működésüket, de bevallotta: félt, mert időnként „James Bondok” jelentek meg, és a titkosszolgálati jelenlétet nemhogy nem titkolták, hanem a kormánypárti médiában még dicsekedtek is vele.

Ómolnár egyik felső kapcsolata Szalay‑Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt, aki korábban londoni nagykövetként ismerte fel a bulvársajtó erejét a karaktergyilkosságokban. A módszert a Fidesz sikerrel alkalmazta Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor és Jakab Péter ellen, ám Magyar Péter esetében csődöt mondott. A propaganda túl átlátszóvá vált, a hazugságok hiteltelenné tették a rendszert, és a rágalmazás „csodafegyvere” visszafelé sült el. Orbán Viktorra ráragadt a korrupció és az oroszbarátság bélyege, amelyek végül a bukásához vezettek:

„oly világnak fia volt, melynek napja letűnt”.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .