A föld azé, aki megműveli

0
333
Facebook

Nagy siker, hogy a címbeli kommunista szlogent trükkös módon, és egészen más végeredménnyel, de megvalósítani látszik a kormány, ugyanis a földtörvény december 24-től lehetővé teszi, hogy az is „saját célra történő termőföldvásárlásnak” minősüljön (azaz ne minősüljön a használat átengedésének), ha valaki a megvett földet azonnal haszonbérbe is adja.

A 444 idéz egy alföldi falugazdásztól: „Akárhogy is forgatjuk a dolgot, nehéz ezt másképp érteni, mint úgy, hogy akkor mostantól ráeresztették a spekulánsokat a földekre, még ha eddig is azt lehetett mondani, hogy a legtöbb termőföldvásárlás spekulációs célzattal történt”

Hogy ennek mi a köze a kommunizmushoz (persze annak szintén ordas hazugságához), azt egy másik idézettel tudom szemléltetni. Ez egy részlet Gerő Ernő 1952. március 8-án, az Operaházban tartott beszédéből, mely ünnepségen Rákosi Mátyás 60. születésnapját ünnepelték.

„Felszámoltuk a hírhedt „hárommillió koldus” Magyarországát, a föld azé lett, aki megműveli a falut közelebb hoztuk a városhoz és hozzásegítettük, hogy elinduljon a szocializmus útján!”

A földkérdés évezredes probléma, hiszen a föld az önellátás egyik alappillére, a hatalom és a vazallus rendszer záloga (feudum), a haza szuverenitásának egyik alapja, a polgárok hazaszeretetének egyik jelképe és az elmúlt tizenöt évben a zavaros, a termőföld céljaival ellentétes ügyek főszereplője. Nem véletlen, hogy a távirányításos köztársasági elnököt elég nehezen mosták ki a földüggyel kapcsolatos ügyeiben: 2024 tavaszán keletkezet csúnya politikai és sajtóvita azzal kapcsolatban, hogy az elnök ügyvédként közreműködött a magyar termőföldek külföldi kézre juttatásában a 2000-es évek elején (Agronómia Kft.-ügye). Az elnök úgy menekült meg, hogy az ügyészség elutasította a vizsgálati kérelmeket, mivel nem talált egyértelmű bizonyítékot a jogellenes zsebszerződésekre vonatkozóan.

A kérdés napirenden manapság leginkább úgy van, hogy politikusok és családtagjaik, ki tudja miből és miért (?), termőföldeket, erdőket, szántókat és legelőket vásárolnak fel.

A legismertebb (nem éppen termőföld) akciók közé tartoznak: Orbán Győző 2011-ben megvásárolta a Hatvanpuszta nevű nagy földbirtokot; Orbán Ráhel, és anyósa, Tiborcz Sándor Istvánné 2024 tavaszán nagyjából 180 hektár földet vásároltak Somogy megyében 944 millió forint értékben (Görgeteg, Nagyatád, Lábod, Homokszentgyörgy); a gyerekkori barát, Mészáros Lőrinc (főleg) a 2015/16-os állami földárveréseken szerzett nagy területeket, így több ezer hektár földjükkel valószínűleg a legnagyobb magyar földtulajdonos-család lettek (Mészáros Lőrinc állítólag egyedül 400 hektár állami földet vásárolt meg, ez jóval meghaladta a törvényi maximumot); Lőrinc fia ifjabb Lőrinc a Balaton környékén vásárolt be, agrár-jellegű területeket is; Lázár János maga és családtagjai is jelentős földtulajdonnal rendelkeznek Csongrád térségében (Batidán és környékén összesen legalább 58,8 hektárról van szó; Mezőhegyesi Ménesbirtok; Gorzsai Állami Gazdaság, melynek legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja, Gyapjas Károly); L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége 278 hektár földet szerzett a Velencei-tó környékén 281 millió forintért).

- Hirdetés -

Akit érdekel a téma, és bírja az angol nyelvet, az Átlátszó oldalán olvashat arról, hogy a 2015-ben elindított „Földet a gazdáknak!” program során összesen 290 ezer hektár eladásra meghirdetett állami földből 200 ezer hektárt értékesítettek, s a kutatások szerint ezek jelentős része kormányközeli szereplőkhöz került. A cikk 2017-es…, hogy azóta mi történt, annak elemzése nem ennek a cikknek a feladata.

Egyetértve az alföldi falugazdásszal, erős lehet a gyanú arra, hogy az a törvényi rendelkezés egyfajta lehetőség a NER közeli pénzeszsákoknak és embereknek arra, hogy a kormány bukása előtt még tisztán elkölthessék, kimenthessék a vagyonuk egy részét.

Hiszen mostantól maga a törvény kerüli meg a korábbi gránitszilárdságú rendelkezését, miszerint a földvásárlónak kötelezettséget kellett vállalnia arra, hogy a földet saját maga használja, és azt másnak nem engedi át. Jogilag igen érdekes az a „saját használat”, amikor valaki haszonbérbe adja a használt dolgot. Eléggé problémás lehetőség ez, de persze a jogbiztonság felett egykor őrködő halott jogállam teteme mellett bármit meg csinálhatnak a jog kannibáljai.

A NER ebben a konstrukcióban egészen átláthatóvá válik: a módosítás által olyanok is szabadon vásárolhatnak termőföldet, akik befektetési céllal szereznek tulajdont (a pénz meg onnan van, ahonnan, senkinek semmi köze nincs hozzá).

Triplán járnak jól: a föld tulajdonjoga náluk marad, a haszonbérleti díj őket gazdagítja és mentesülnek a tényleges mezőgazdasági munka alól.

Akik pedig kérdéses eredetű pénzzel szálnak be, azok négyszeresen járnak jól: a pénzüket így örökre tisztára mossák.

Hála, hűség és köszönet jár érte: nekik már megérte.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .