Pásztói kampánytöltő-állomás

0
159
Fac

Az elmúlt sok-sok évben tehetetlenül nézhettük, miként keveredik össze az állami és a magánvagyon, érdek és infrastruktúra.

Akik elég régóta élnek, azok emlékeznek arra, hogy a Kádár-rendszerben is hasonló zajlott csak szerényebben, és legalább „igazságosan”: az állami vállalatok ingóságaiból kis lépésekben aki csak tudott, mindig hazavitt párat, gondolván mindenki ezt teszi, másrészt ami a szocialista államé, az tulajdonképpen a miénk is. Az újraelosztás alapfokon a polgárokra volt bízva, így tollak, füzetek, kisebb szerszámok, ennivaló és bármi, ami mozdítható volt és egy táskába belefért, elvesztette közvagyon jellegét.

Az Orbán-korszakban a privatizáció nagyobb része a szürke és vaksötét jogi zónákban zajlott, elég ha a közbeszerzésekre, túlárazásokra és a lombkorona-sétány szerű hazai beruházásokra gondolunk. A lényeg, hogy nagyon sok esetben mindkét félnek az volt az érdeke, hogy együtt legyen az állam (persze helytartók által) és a vállalkozó a privát vállalkozásban. Így alakultak ki a megbonthatatlannak látszó gazdasági érdek-kapcsolatok, melyek természetszerűen politikai kivetüléssel is rendelkeznek. A status quo fenntartása érdeke a NER-es tejfölt nyalogató kisebb-nagyobb tőkéseinknek, még akkor is, ha a szívükben utálják a rendszert. Nincs mentség, szégyen azok fejére, akik így gondolkodnak, s ezáltal mások megélhetését, előbbre jutását megakadályozzák, illetve kifosztják az államot!

A jövőre nézve mondom nekik: nincs apró, vagy „majdnem” lopás vagy rablás. A nő sem tud „alig” vagy „kicsit” terhes lenni.

Legyen végre elég, amit (mások rovására is) felhalmoztatok: anyagilag már unokáitok sem fognak nélkülözni, hagyjátok hát, hogy túlélhesse az ország az Orbán-rendszert! Ez erős lesz, ezért ne szó szerint vegyétek magatokra: álljatok át / ki / félre / sorba, kire éppen mi vonatkozik: ahogyan a kis-nyilasokra és a kis-kommunistákra sem várt, úgy rátok sem vár semmilyen végrehajtható számonkérés.

Ezek jutottak eszembe, amikor azt olvastam, hogy Pásztón

- Hirdetés -

„Fideszes politikusok nemzetiszín szalagokkal, büszkén átadták egy magánvállalkozó magánvállalkozásban felújított Mol-kútját”.

Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Közgyűlés fideszes elnöke és Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő másokkal együtt vettek részt az átadáson, az előbbi kérdésre megírta, hogy „A felújítást a tulajdonos készíttette. Többen is meghívott vendégek voltunk.”

Szép dolog, ha az ember elmegy oda, ahova meghívják, és együtt örvendezik az ünneplőkkel, csak mi már nem hiszünk el ilyen dolgokat. Igen valószínű, hogy a tulajdonos a Fideszbe bekötött ember, és talán az sem véletlen, hogy övé „a kút, a felújítás és a dicsőség”. Az, hogy „az ünnepélyes megnyitón Becsó Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, hogy a fejlesztés a Demján 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program támogatásával valósult meg, ami a kormányzat részéről egy nagyszerű gazdaságélénkítő lehetőség”, semmit nem változtat az előbbi feltételezéseken.

Ami Pásztón történt az egy kampányfogás, semmi más.

A helybeli politikai kemény mag ezután akár azt is gondolhatja, hogy ezután itt békepárti orosz alapanyagból készült üzemanyaggal tankolhatja meg az autóját, a bizonytalanok pedig úgy érezhetik, hogy „ezek még bizony nagyon tartják magukat”.

Az ilyen megállapításokhoz az embernek nem kell Martin Himlernek lennie. Tudjátok pásztóiak, ki ő? Nos ő egy FBI ügynök, aki a városotokban született Himler Mártonként (1888-1961), s aki az amerikai hadsereg ezredeseként 1945 után gyűjtögette össze a Német Birodalom amerikai megszállási övezetébe átmenekült, háborús bűntettekkel gyanúsított magyarokat (Szálasi Ferencet, Pálffy Fidélt, Beregfy Károlyt, Baky Lászlót és másokat). Kedves pásztóiak, látjátok: nem kell kurázsiért máshova mennetek, képesek vagytok bármire, csak kapjátok össze magatokat. Ja, hogy ne legyen ilyen komor a dolog: Himler unokaöccse volt Királyhegyi Pál (1900-1981), a híres humorista. Ő is a „tiétek”, s ezt üzeni nektek:

Sohase vegyél részt túlzottan a saját bánatodban!

Mindig jelezem, hogy beruházások tekintetében olyan nincs, hogy „a kormányzat részéről”, mert ha ez így lenne, akkor egy nagyon csúnya matematika képlet jönne ki: eszerint Orbánnal egyenlő a kormány, az pedig egyenlő az állammal. Az más kérdés, hogy a miniszterelnök így gondolkodik, de mi soha nem így tettünk, és pár hónap múlva már ő is másképp fogja gondolni.

Persze lehet, hogy egyszerűen áttölti magát a köztársasági elnöki székbe.

Na az lesz ám a szép „átadás”.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .