Az Orbán kormány kémkedni sem tud

0
1664
FH

Diplomata státuszban folytattak hírszerző tevékenységet a magyar képviselet egyes tagjai Brüsszelben az Európai Unióban, ahol elsősorban arra voltak kíváncsiak: mit tudnak az európai pénzek útjáról Magyarországon azok, akik a támogatást adják? Az IH egész rezidentúrát telepített Brüsszelbe és Strasbourgba.

Orbán Viktor sejthette, hogy miután a Fidesz kilépett az Európai Néppártból – mielőtt kirúgták volna -, megszűnt a német védelem, melyet Merkel kancellár biztosított a számára. A nagy lebukás 2017-ben következett be – írja Panyi Szabolcs a Direkt36 portálon. Akkoriban Lázár János kancellária miniszter felügyelte az IH-t, de ez villámgyorsan megváltozott.

A külföldi hírszerzés átkerült Szijjártó Péterhez, a külügyhöz, Lázár János pedig repült a kormányból.

Igaz ennek más oka is volt: Orbán Ráhel esküvőjén úgy berúgott, hogy elveszítette azt a védett okostelefont, amelyen rajta voltak az IH egész külföldi hálózatának telefonszámai is. A telefont azután nagyon is keresték, és pár nap múlva meg is lelték, de csak azután, hogy az, aki megtalálta minden hasznos információt kivett belőle. Ilyenkor régebben hadbíróság járt volna ilyen mulasztásért, de Lázár János megúszta azzal, hogy négy évre kikerült a kormányból.

Hogyan halt meg Cséfalvay Tamás tábornok?

Lázár János titkosszolgálati tanácsadója volt Cséfalvay Tamás, aki egykor a Vatikánban kémkedett a papok után, és ő buktatta le Simon Gábor szocialista politikust a bécsi bankszámlával. Minthogy ez a mesterfogás hozzájárult a Fidesz választási győzelméhez, ezért Cséfalvay Tamás megkapta a harmadik csillagot a vállapjára, altábornagy lett. Mindez nem mentette meg attól, hogy őt is lapátra tegyék a nevezetes nagy uniós lebukás után. Akkor az IH egész felső vezetését is lecserélte Orbán Viktor, aki nem volt meggyőződve a szervezet feltétlen lojalitásáról sem.

Cséfalvay Tamást 2020-ban megkereste Jakab Péter, a Jobbik akkori vezetője aki felajánlotta neki a katonai hírszerzés vezetőjének posztját amennyiben ő lenne a hadügyminiszter a 2022-es választás nyomán. Cséfalvay tábornok óvatosan annyit válaszolt, hogy előbb nyerjétek meg a választást!

- Hirdetés -

Mindez a Feneketlen tó partján történt, mert a Jobbik irodájában Cséfalvay tábornok kijelentette: a falnak is füle van!

A nevezetes beszélgetés után pár nappal Cséfalvay Tamás tábornok villámgyorsan elhalálozott. Szívrohamot kapott lakásában, ahol egyedül élt. Ajtaját 26 zárral védte, mert gyanította, hogy végezni akarnak vele…

Várhelyi Olivér szerepe

A kérdéses időszakban Várhelyi Olivér volt a brüsszeli uniós képviselet vezetője, így semmiképp sem valószínű, hogy ne tudott volna a kémügyről, amely csúfos lebukással végződött. A baj csak az, hogy jelenleg is

ő az Európai Unió magyar biztosa, akinek a szabályok szerint nem a saját államát, hanem az uniós közös érdeket kellene képviselnie.

Brüsszelben persze már régóta gyanították, hogy Várhelyi Olivér Orbán Viktor embere, ezért jelentéktelen posztra állították pedig korábban a balkáni bővítéssel foglalkozott, amely mind az Európai Unió, mind pedig Magyarország számára fontos volt. Az Orbán kormány Ukrajna helyett Szerbiát látná szívesen az Európai Unióban, mert Vucsics elnök éppúgy oroszbarát diplomáciát folytat mint Orbán Viktor. Szerbiát emiatt eltalálták az amerikai szankciók is. Brüsszel Szerbiában az ellenzéket támogatja, a tiltakozó szerb diákok el is kerékpároztak emiatt az uniós központba, ahol a tagállamok többsége csak mérsékelten lelkesedik az oroszbarát Szerbia felvételéért, Horvátország pedig vétóval fenyeget. Ebben benne vannak Zágráb háborús emlékei éppúgy mint az a félelem, hogy az oroszbarát magyar – szerb szövetség fenyegetné a nyugatbarát Horvátországot, amely már be is lépett az euróövezetbe miközben

Orbán Viktor épp mostanában erősítette meg: amíg ő a miniszterelnök Magyarországon addig itt euró nem lesz!

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .