Meloni: “Nem Musk hanem Soros jelent veszélyt a demokráciára”

0
153
ilpost.it

A világ leggazdagabb embere a szélsőjobboldali pártokat és mozgalmakat támogatja Európában, és emiatt sok bírálat éri, de az olasz miniszterelnök szerint “nem Musk hanem Soros György jelent veszélyt a demokráciára.”

Giorgia Meloni szerint azért bírálják Elon Muskot, “mert nem baloldali.” Soros Györgyöt Biden amerikai elnök a legmagasabb kitüntetéssel, a Szabadság  Érdemrenddel tüntette ki. Soros György az amerikai demokraták egyik legfőbb szponzora, míg Elon Musk Donald Trumpot támogatja. Cserében a megválasztott elnök kinevezte Muskot egy olyan kormányzati intézmény élére, melynek célja az USA államszervezetének “karcsúsítása.” Musk nem is titkolja, hogy legkevesebb négymillió embert akar kirúgni, és helyükbe olyanokat állítani, akik lojálisak Donald Trumphoz.

Giorgia Meloni kiváló személyes kapcsolatot ápol a világ leggazdagabb emberével olyannyira, hogy a bulvár lapok szerelmi románcról cikkeztek. Mindkét érintett cáfolta a kapcsolatot, de Musk több beruházást is bejelentett – többi között az űriparban – Olaszországban.

Meloni miniszterelnök nemrég Floridában járt Donald Trumpnál, és a találkozón jelen volt Elon Musk is – éppúgy mint Orbán Viktor esetében.

Lenin: pártosság mindenek előtt!

Ez volt a bolsevik vezér jelszava amikor átszervezte az államapparátust az orosz birodalomban, melyet 1922-től Szovjetuniónak neveztek. A Szovjetunió ugyan megbukott 1991-ben, de Putyin orosz elnök nem feledte Lenin szavait: Oroszországban ma is a vezérhez hűséges mamelukok kerülhetnek fontos pozícióba.

- Hirdetés -

Mikszáth Kálmán nevezte mamelukoknak azokat a parlamenti képviselőket, akik Tisza Kálmán miniszterelnök minden törvényjavaslatát szó nélkül megszavazták. Orbán Viktor előtt Tisza Kálmán töltötte a legtöbb időt a kormányfői székben, és ebből tanult a Fidesz vezére is.

Az államgépezet és a parlament ma is a hatalom hűséges szolgája.

Aki szembeszáll a vezérrel, az aggódhat az életéért mint Simicska Lajos, aki a szakítás után Geiger Müller számlálóval mérte a sugárzást a környezetében. Az ok: Orbán mentora, Putyin polóniummal tette el láb alól az orosz titkosszolgálat egyik híres árulóját, Litvinyenko ezredest Nagy Britanniában.

A Biden kormányzat egyik utolsó intézkedése volt, hogy Rogán Antalt, Orbán Viktor jobbkezét feketelistára tette korrupcióért. Az USA pénzügyminisztériuma a Magnyitszkij törvény alapján cselekedett: a törvény névadója egy orosz ügyvéd, akit Putyin parancsára meggyilkoltak a börtönben, ahova azért került, mert a vezérhez hűséges oligarchák ügyeit firtatta. A Biden kormányzat el volt szánva Orbán Viktor megbuktatására, a magyar miniszterelnök ezért is sietett olyan lelkesen támogatni Donald Trumpot. A kormányhű média sietett is közölni: amint Trumpot beiktatják január 20-án az USA változtat magatartásán, és Rogán Antal korrupciós tevékenységére jótékony homály borul majd. Itt érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban a pénzügyminiszter kezeli a korrupciós feketelistát. Trump erre a tisztségre azt a Scott Bessentet jelölte, aki Soros György pénzügyi vállalkozásának befektetési igazgatója volt, és komoly szerepet játszott abban, hogy a kilencvenes évek elején bedöntötték az angol fontot bizonyítva ezzel, hogy a globális gazdaságban minden szuverenitás fikcióvá vált.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .