A Facebookon Raskó György egykori agrárállamtitkár, aki Magyar Péter tanácsadója mezőgazdasági kérdésekben rámutatott arra, hogy nem a luxuscikkek ára emelkedett leginkább, hanem a szegényebb rétegek által megvásárolható élelmiszerek.
“Magyarországon a krumpli fogyasztás évente átlagosan 24 kiló, de a szegényebb területeken ennél jóval magasabb: Dél Baranyában 42-45 kilogramm, Észak Magyarországon 35 kiló. Budapesten csak 18 kilogramm. 2020 és 2024 között a burgonya ára 89%-kal nőtt. Ugyanebben az időszakban a fehér kenyér ára 163%-kal lett magasabb! A szalonna 102%-kal, a tej 124%-kal. Ezek a szegény családok költségvetésében sokkal nagyobb tételt jelentenek mint a középosztály esetében. Egy négytagú szegény család, ahol csak egy kereső van, a havi jövedelmének a felét élelmiszerre költi Magyarországon, egy hagyományosan agrárexportőr országban. A magyar életszínvonal szánalmasan elmarad az uniós szinttől a Nemzeti Együttműködés Rendszerének immár tizenötödik évében. Orbán Viktornak nem Magyar Péter a legfőbb ellenfele hanem a Központi Statisztikai Hivatal.
Csaknem kétszer annyit költ élelmiszerre egy átlag család 2024-ben mint 2020-ban
Egy négytagú család 2020-ban élelmiszerre 1248 ezer forintot költött vagyis havi 104 ezer forintot. Mindez 2024-ben: 2352 ezer forint vagyis havonta 196 ezer!
A medián keresetű férj és feleség két gyerekkel a havi jövedelmének mintegy az egynegyedét költötte élelmiszerre – 24,4%. 2024-ben már 27,3% az élelmiszer részesedés a családi kiadásokban. A nyugdíjasoknál jobb a helyzet főként ha ketten élnek egy lakásban: “csak” 18% az élelmiszer költés részesedése az összkiadásokban. Igaz viszont, hogy számukra a rezsikiadások emelkedése jelenthet komoly kihívást.
A magyar agrár exportőrnek nem éri meg az eladás a magyar piacon
A rohamosan növekvő energia és műtrágya költségek arra ösztönzik az agrárvállalkozókat, hogy külföldi piacokon értékesítsék termékeiket, mert ott jobb árat lehet elérni. A magyar piacra az exportra nem alkalmas áru marad illetve az ukrajnai import, amely gyengébb minőségű viszont olcsóbb. Ha Ukrajna bekerül az Európai Unióba, akkor pontosan az a feladat hárulhat az agrárszektorára, hogy ellássa Európa szegényeit junk food-dal.
Ukrajna kiváló termőföldjei természetesen alkalmasak lennének kiváló minőségű agrárexportra is, de a vállalkozók a tömegtermelésre álltak rá, mert ott lehet betörni az európai agrárpiacra.
A Raskó György által leírt jelenség: az élelmiszerek inflációja ugyanis távolról sem csak magyar jelenség, egész Európában megfigyelhető. Közben pedig Franciaországban újra tüntetnek a parasztok, akik elégedetlenek a helyzetükkel. Hasonlóképp Varsóban is tüntetők várták az Európai Unió vezérkarát, amely azt ünnepelte, hogy Lengyelország végre átvette a soros elnökséget Orbán Viktortól. Jellemző, hogy Orbán Viktor francia szövetségese, Marine Le Pen asszony kiáll a francia parasztok mellett: még egy traktorra is felkapaszkodott. Közben Orbán Viktor kiskirályságában az agrár szektor végképp leszerepelt: Európa rekorder élelmiszer áremelkedést produkált az Európai Unió egyik legszegényebb országában, ahol az élelmiszer fontos tétele a családi költségvetésnek. Szégyenszemre kiderült: Magyarországon a demokrácia harmincötödik, a nemzeti együttműködési rendszer tizenötödik évében az átlagos magyar család alig tud kijönni a havi jövedelméből: az uniós statisztikai hivatal szerint a magyar lakosságnak mindössze a két százaléka éldegél az uniós átlag fölött. Csak az elit él az uniós átlag fölött Magyarországon.