Trump fő támogatója, a világ leggazdagabb embere illegális munkavállalóként kezdte az USA-ban

0
170
youtube.com

Elon Musk, aki a kilencvenes években érkezett Dél Afrikából az Egyesült Államokba, diák vízumot kapott, de nem kezdte meg a tanulmányait a Stanford Egyetemen hanem céget alapított, melyet azután 300 millió dollárért adott el, és ezzel megalapozta a vagyonát.

Érkezése után csak évekkel később kapta meg a munkavállalási vízumot, most mégis tiltakozik a migránsok ellen Trump választási kampányában, melyre eddig már 70 millió dollárt költött. Minderre Biden elnök mutatott rá kampány beszédében. A Tesla, a SpaceX és az X fura ura mára már több mint 200 milliárd dolláros vagyonra tett szert, és azért támogatja Donald Trumpot, mert elnöki tanácsadó akar lenni, ha az ex elnök visszajut a Fehér Házba.

Az USA technológiai monopóliumát akarja Elon Musk

Tegyük újra naggyá Amerikát! – ez Trump jelszava, és Elon Musknak megvan az elképzelése arról, hogy miképp lehet megerősíteni az USA világhatalmi vezető szerepét:

digitális monopóliumot kell létrehozni, amely amerikai szabványok alapján fejleszti a mesterséges intelligenciát, amelyben az USA-nak többéves előnye van vetélytársaival szemben.

Elon Musk arra beszéli rá Donald Trumpot, hogy ne a hagyományos kereskedelmi háborúval védelmezze az USA érdekeit hanem a technológiai monopólium megteremtésével: a legkorszerűbb nagy teljesítményű chipek gyártását ezért az Egyesült Államok területére koncentrálná, és kizárná azok vásárlásából a Washingtonnak nem tetsző államokat és cégeket. Oroszország és Kína máris szerepel a feketelistán, de könnyen rákerülhetnek olyan cégek és államok is, melyek üzletelnek Kínával vagy Oroszországgal. Mint például Magyarország.

Mi lesz így Orbán Kína barátságával?

A magyar miniszterelnök pezsgőt bont, ha Donald Trump nyeri az elnökválasztást – erről beszélt Strasbourgban az Európai Parlamentben. Csakhogy Donald Trump már megüzente neki: nem ért egyet Kína és Oroszország barát külpolitikájával. Mi lesz így azokkal a kínai gyárakkal, amelyek épp azért települnek Magyarországra, mert az tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak? Elon Musk, a Tesla ura vetélytársnak tekinti a kínai cégeket, de ugyanakkor legnagyobb elektromos autógyárát épp Sanghajban építette fel, és ezt még bővíteni is akarja. Ezért mondta azt Pekingben Li Csiang kínai miniszterelnöknek: ”nem értek egyet a Kína ellenes szankciókkal.” Ha elnöki tanácsadó lesz, akkor vajon mit tanácsol Elon Musk Donald Trumpnak? Fekete listára kerülhet-e Orbán Viktor, mert Magyarország a kínai befektetők trójai falova a NATO-ban és az Európai Unióban? Valószínűleg még Donald Trump sem tudja, hogy milyen diplomáciát folytatna, ha hatalomra kerülne hiszen oly sok tényezőt kell majd figyelembe vennie.

Orbán mindent a kínai kártyára tett fel, ezért igen sokat kockáztat: ha Elon Musk terve beválik, akkor a kínai cégek nem lesznek kompatibilisek és versenyképesek az amerikaiakkal.

Lehet-e kiegyezés Peking és Washington között? Elon Musk ilyen ígéretet tett Pekingben Li Csiang miniszterelnöknek. Ígérni viszont Donald Trump már nagyon sok mindent megígért, és nagy kérdés, hogy mit valósít meg ebből: az ő alapelve az mint Orbán Viktoré vagyis Business First! Első az üzlet, a többit majd meglátjuk…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .