“Izrael állam 30 év múlva nem létezik majd!”

0
191
youtube.com

A cikk címében lévő sokkoló kijelentést nem egy Hamász terrorista tette, hanem Slomo doktor, aki a Le Monde Diplomatique munkatársának nyilatkozott.

Jellemző az izraeli közhangulatra, hogy a derék doktor vezetéknevének elhallgatását kérte, mert a jobboldali – szélsőjobboldali többség szemében ő árulónak számít. Az izraeli zsidók csak alig 1%- a ítéli el a palesztin területek gyarmatosítását – írja a párizsi lap, amely beszámol arról, hogy csakis a bibliai alapon álló szélsőjobb bízik a jövőben:

”a politikai elitünk félbolondokból áll: Ben Gvir vagy Szmotrics még Észak Koreában sem lehetnének miniszterek! Az emberek még sohasem érezték ilyen közelinek az összeomlást”

– mondta Erez Pery filmrendező.

A Moody’s leminősítette az izraeli gazdaságot hiszen a háború a Hamász ellen már csaknem egy éve tart, és a Hezbollah ellen is küzd az izraeli hadsereg. Több mint százezer elit értelmiségi menekült már el a háború elől Izraelből.

David Shulman professzor így összegezte a helyzetet: ”vannak reggelek amikor azzal a gondolattal ébredek, hogy formálódik Izraelben egy gyarmatosítás elleni mozgalom. Az emberek látszólag csak a túszok kiszabadításáért tüntetnek, de egyben a katasztrofális helyzet ellen is tiltakoznak. De olyan reggelek is vannak amikor az izraeli nép kollektív öngyilkosságának képével ébredek.”

Orbán az utolsó barát?

Amikor Kamala Harris az elnökjelöltek vitájában Trumpot külföldi híveiről kérdezte, akkor az ex elnök sietett Orbán Viktor magyar miniszterelnököt megnevezni.

Benjamin Netanjahu is hasonló helyzetben van: Trumpon és Orbán Viktoron kívül nemigen mutatkozik külső támogatás pedig Izrael állam a megalakulását is ennek köszönhette. Igaz, hogy Hannah Arendt, a jeles filozófus figyelmeztette Izraelt, hogy a messianisztikus vallásos tradíció politikai felvállalása a zsidó állam létét veszélyeztetheti. Ma Európában Orbán Viktor kormánya szinte az egyetlen, amely feltétel nélkül támogatja Benjamin Netanjahu háborús politikáját. Az Egyesült Államokban Kamala Harris nyíltan megmondta az izraeli miniszterelnöknek: be kell fejezni a háborút! Benjamin Netanjahu nemcsak, hogy folytatja a háborút, de az eszkaláció irányában halad. A Hezbollah ellen azért folyik “csak” légiháború, mert a hadsereg óvakodik egy földi akciótól a várható nagy veszteségek miatt. Mára, hosszas előkészület után – Hezbollah vezetőinek likvidálása és a rakétakilövő állások szétbombázását követően – az izraeli hadsereg betört Dél Libanonba.

A hadsereg szóvivői hangsúlyozzák: kizárólag a Hezbollah ellen folytatnak támadást ennek ellenére Izrael még sohasem volt ennyire magányos a világban.

A messianisztikus irányzat ugyanakkor ünnepel: ness Elohimnak – isteni csodának tekintik a Hamász október hetediki terrortámadását. A messianisztikus irányzat úgy gondolja, hogy “elérkeztünk Józsué korába, aki annak idején erővel hódította meg a Kánaán földjét.”

Ők teljes mértékben támogatják a palesztinok elleni háborút, mert alsóbbrendű lényeknek tekintik az arabokat, magukat pedig isten kiválasztott népének:

”néha segíteni kell istennek, hogy cselekedjen”

– most ez a jelszavuk.

A hadsereg elit zászlóalját, amely a Netzah Jehuda-Judea Örökkévalósága nevet viseli, háborús bűnössé nyilvánították, mert válogatás nélkül gyilkoltak palesztinokat. Ők teljesen a messianisztikus irányzat hatása alatt állnak, olyan iskolákból kerültek ki, ahol erre tanítják a diákokat. Mire törekszenek? A Nagy Izrael létrehozására, amelyből elüldöznék a palesztinokat, akik jelenleg többségben élnek ott. Elijahu Mali rabbi, a Sirat Mosé jesiva – Talmud iskola – elnöke szerint “a gázai háború vallásos parancsolat.” Mit jelent ez a rabbi értelmezésében? “A gázai övezetben senki sem maradhat életben: sem férfi sem nő sem gyermek!”  Több mint kétmillió palesztin él a gázai övezetben. (Elmebaj, szerkesztőségi megjegyzés)

Benjamin Netanjahu két célt tűzött ki a hadsereg elé amikor megindította az offenzívát a Hamász ellen a Gázai övezetben: a palesztin terrorista szervezet felszámolását és a túszok kiszabadítását. Csaknem egy éve folyik a háború a Gázai övezetben, és egyik célt sem sikerült elérnie az izraeli hadseregnek, melynek szóvivője rezignáltan levonta a tanulságot:

“a Hamász nemcsak szervezet, de egy ideológia is. Ideológia ellen pedig nem lehet fegyverrel harcolni!”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .