Az Orbán család és a ferihegyi repülőtér

0
1191
Facebook

A New York-i Bloomberg médiaügynökségének is feltűnt, hogy Tiborcz István egyik cége is ott sürgölődik a Budapest Airoport megvásárlása körül. Orbánnak ez régi álma, de hogy kerül bele a veje? Eziránt tudakozódott a Bloomberg az Equilornál, amely tanácsokat ad a kormánynak a ferihegyi repülőtér megvásárlása ügyében.

Választ természetesen a Bloomberg nem kapott pedig az Equilor igen szorgos tanácsadó: korábban a Vodafone 4ig kormányzati üzletben is részt vett.

Orbán vásárol, de miből?

Tiéd az ország, magadnak építed – nyilvánvalóan az ötvenes évek jelszavát valósítja meg a magyar miniszterelnök, aki gondos családfőként elsősorban szeretteire gondol. De hát ők kapják a pénzt, de ki adja?

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 800 milliárd forintos összeget említett a Ferihegyi repülőtér kapcsán. Ez igencsak csinos összeg főként úgy, hogy továbbra sem érkeznek az eurómilliárdok Brüsszelből. Ez csak a tanárok fizetésének emelését akadályozza, Orbán Viktor nagy bevásárlásait semmiképp sem. A magyar kormány állítólag már ezért adta el részesedését az Erste Bankban, de ez persze távolról sem elég.

A Bloomberg azt is megírja, hogy a magyar kormány a franciákkal közösen akarja megvenni a ferihegyi repülőteret vagyis 51%-os részesedésről van szó.

- Hirdetés -

Hol van mindeközben az állami korrupciót ellenőrző új hatóság, melyet a magyar állam az Európai Unió kívánságára hozott létre? Sehol! Mélán hallgat, ez a dolga Orbán Viktor szereposztása szerint.

Mennyit ér meg Magyarországnak Orbán Viktor?

Brüsszelben világossá tették a magyar diplomaták előtt, hogy a jelenlegi bizottság nemigen kíván pénzt juttatni Orbán Viktornak. A brüsszeli bizottság mandátuma a jövő évben jár le amikor új Európai Parlamentet választanak. A választás után kezdődik meg a hosszas procedúra az új biztosok jelölésére. Múltkor a magyar biztos jelölt elbukott, de egyáltalán nem azért, mert alkalmatlan volt, hanem, mert Brüsszelben Orbán Viktort rá akarták venni: támogassa Ursula von der Leyen asszony jelölését a bizottság elnöki posztjára. Miután ez megtörtént, a következő magyar biztos jelöltet meg is választották. Most hasonló kínos porcedurára lehet számítani, és ez jókora időt vesz igénybe. Az új brüsszeli bizottság ha végre összeül majd, egyáltalán nem a magyar pénzek kiutalását tekinti majd abszolút prioritásnak. Így hát az uniós eurómilliárdok nagy részének megérkezése még jó messze van. Nem tudná ezt Orbán Viktor? Dehogynem. Ezért nem költ sokat az Európa Parlamenti választásokra. Miben reménykedik? Egyrészt abban, hogy a stagnáló vagy egyenesen csökkenő életszínvonal felhozza a proteszt pártokat szerte Európában. Ezek közül sokan Orbán Viktor ideológiai szövetségesei. Csakhogy Giorgia Meloni példája mutatta meg: az ideológia szövetség háttérbe szorul a politikai és gazdasági érdekekhez képest.

Orbán másik reménye Donald Trump visszatérése a Fehér Házba. Erre legkorábban 2025 januárjában kerülhet sor. Az még messze van. Orbán Viktor azt is biztosra veheti, hogy Trump első dolga a Fehér Házban nem barátjának megsegítése lesz.  Az ideológiát mind Orbán mind Trump “a helyén kezeli” vagyis egészen egyszerűen hasznos népámításnak tekinti a választási időszakban. Trump nem híres arról, hogy pénzt ad bárkinek is, de profi üzletemberként ideológiai alapon nem költ el egy centet sem. Orbán Viktor barátsága így is ingyen megvan, az amerikai magyarok pedig nem jelentenek olyan választási erőt mint például a lengyelek.

Hét szűk esztendőt jósolt Orbán Viktor egy őszinte pillanatában nem sokkal a 2022-es választások után.

Minden politikai ügyességére szükség lehet ahhoz, hogy hatalmon maradjon ebben a hét szűk esztendőben különösen úgy, hogy

családja, barátai és üzletfelei közben is szépen gyarapodnak
“a haza javára.”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .