Lavrov-Szijjártó: 2030-ra működni fog Paks2

0
1100
Paks2.Zrt.

Azzal a meglepetéssel szolgált a magyar külügyminiszter miután – washingtoni és brüsszeli figyelmeztetés ellenére – találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban, ahol jelenleg közgyűlését tartja az ENSZ, hogy az évtized végére működni fog Paks2.

Volodimir Zelenszkij elnök az ENSZ közgyűlésben javasolta, hogy Oroszországot zárják ki a Biztonsági Tanácsból, mert Putyin megsértette a világszervezet alapokmányát azzal, hogy megtámadta a szuverén Ukrajnát, amely éppúgy alapító tagja az ENSZ-nek mint Oroszország.

Szijjártó Péter, akit korábban Lavrov kitüntetett a Barátság érdemrenddel ezt mondta a találkozó után:

”Magyarország energia ellátása tekintetében nyugodtak lehetünk: folyamatos lesz a földgáz és a kőolaj szállítás, a leszerződött mennyiséget az oroszok szállítani fogják. Ugyanígy tesznek a nukleáris fűtőanyagokkal is. Pakson a munkálatok előrehaladása azt a reményt hordozza, hogy 2030-ban működések lesznek az új blokkok.”

Érdemes megemlíteni, hogy az eredeti tervek szerint Paks2 egyik 1200 megawattos blokkjának már az idén áramot kellett volna, a másiknak pedig jövőre kellene működőképes állapotba kerülnie.

Mindkét határidőt elfújta a szél.

Már a kormány is a 2032-es határidőt kezdte emlegetni. Az energiaválság miatt Paks2 építkezését felgyorsították, de szakértők szerint nagyon kétséges a 2030-as határidő.

- Hirdetés -

Az viszont kétségtelen, hogy az orosz földgáz méregdrága, mert Szijjártó Péter rosszkor rossz feltételekkel kötött egyezményt.

Ráadásul hazugságnak bizonyult Putyin ígérete, hogy Magyarország oroszbarát magatartása miatt olcsóbban kaphatja a földgázt. Az orosz költségvetés legfőbb bevételi forrása a kőolaj és a földgáz exportja, a háborúban álló Oroszországnak pedig minden centre szüksége van. A rubel árfolyama így is 100-ra süllyedt a dollárral szemben míg a háború előtt még csak 50 volt.

Miért ilyen oroszbarát a magyar kormány?

Orbán Viktor egyrészt ellensúlyt akar Washingtonnal és Brüsszellel szemben, másrészt pedig tudja: Putyin kezében olyan állambiztonsági dosszié van, melynek nyilvánosságra hozása kínosan befolyásolná politikai karrierjét. A szükségből így próbál erényt csinálni a magyar miniszterelnök, akit mind gyakrabban figyelmeztetnek Washingtonban és Brüsszelben az orosz kapcsolatokat illetően: eddig és ne tovább!

Orbán tovább menetel a zsákutcában, mert abban bízik: az USA végül lepaktál Oroszországgal Ukrajna feje fölött. Erre jelenleg csekély az esély, de az Egyesült Államokban választási kampány van, és néhány konzervatív politikusnak Ukrajna támogatása egyre kevésbé népszerű.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .