Demográfia

0
808
Facebook

Ahogy írja azt az újság, két napra ismét Budapestre érkeztek a konzervatív családpárti erők, hogy megosszák a tapasztalataikat a „családokat érintő legfontosabb kérdésekről”. Még Meloni is itt volt, aki nyilván a felszólalók aduásza volt. Hogy ez miért Demográfiai Csúcs, az valószínűleg a résztvevők önértékelési zavarából következik.

Mint az ismeretes, a fentebb említett erők az úgynevezett „hagyományos családmodellt” preferálják. A mai korban teljesen fölöslegesnek látszó egy modellhez való ragaszkodás azért van, mert ez nem egy konzervatív (azaz a jóléti állam helyett a szakszervezet mentes, kisgömböcös kapitalizmust hirdető és támogató), hanem jóval inkább egy rigorózusan vallásos társaság, és hiába bármifajta szekularizáció, a vallás hatalmas szerepet játszik minden ilyen kormányzásban. Vallási alapon szólnak bele mindenbe, a vallás pedig a demográfiát illetően azt mondja: „Sokasodjatok és szaporodjatok!”, tehát a családmodell nem mindegy nekik.

Ha az ember jobban belegondol, és a sokasodás plusz szaporodás parancsa mellett figyelembe veszi „Az Isten saját képmására teremté az embert” információt, a végeredmény még az is lehet, hogy a Föld egy alien társaság génbankja, akik magukat istennek hazudva érték el jó par ezer éve, hogy mára az ő képmásukat fejlesztve/hordva 8 milliárdan lettünk. Nagyon valószínű persze, hogy már nem jönnek vissza hozzánk friss génekért, mert megfeledkezve rólunk rég kihaltak a saját bolygójukon.

Miután a fenti borzalmakat sugalló Sátánt sikerült elzavarni, térjünk vissza a demográfiához. A kiindulási helyzet a következő: az emberiség úgy túlszaporodott, hogy lényegesen több a fogyasztása, mint amennyi a Föld tartalékaiból folyamatosan biztosítható, és lényegesen nagyobb a kártétele, mint amennyit a Föld változás nélkül kibír. Ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy a Földnek tökmindegy, mi van, volt ő már tűzgolyó meg hólabda is, ezért az olyan apróságok, hogy a felszíni átlaghőmérséklet pár fokot módosul, egyáltalán nem zavarják, mert egyrészt nincs, amivel észrevegye, másrészt, még ha észrevenné is, számára abszolút közömbös. Ebből következően a „Mentsük meg a Földet!” szlogennel házaló lelkes mozgalmak tévedésben vannak, hiszen nem a Földet akarják megmenteni, hanem az Embernek most még rendelkezésre álló bőséges fogyasztás lehetőségét meg az Embernek most még kellemes klímát akarják megtartani. Rendkívül önző viselkedés.

Na de mikor nem volt önző az Ember?

Abból, hogy ennyire sikeres, az következik, hogy már régen az, mert az evolúció ilyenre tenyésztette ki. Biztos volt a véletlen variációknak köszönhetően önzetlen emberfajta is, de az gyorsan kihalt.

- Hirdetés -

A lehetőségeket tekintve persze úgy is történhetett, hogy eleve önzőnek lettünk teremtve, és a Jóisten összes beosztottjával együtt azóta is azon fáradozik, hogy a szarvashibát kijavítsa. Sajnos sikertelenül.

A Csúcsra visszatérve, résztvevői közül többen beszéltek arról, hogy a hagyományos családot veszély fenyegeti (vajon kinek a részéről?), ezért szegény hagyományos családok a szabadságharcukat vívják (vajon ki ellen?), meg még hasonló butaságokat, ugyanis ők a saját szavaik szerint úgy gondolják, ha a liberálisok engedik, hogy másfajta családmodellek is működhessenek, akkor ezzel kötelezővé teszik a másféleséget. Sohasem hittem volna, hogy az engedélyezés az egyben kötelezővé tétel is, de ha a felszólalók az efféle bornírt szövegekkel saját választóikat etetik, az más. Akkor nem szóltam egy szót se, mert az önző módon való hazu… khm… mellébeszélés okos taktika.

A Miniszterelnök úr különösen kitett magáért. Nehezményezte, hogy „az EP megszavazza, férfiak is szülhetnek gyereket” ( szerinte a „ha egy már férfiként élő, de még nem átoperált nő teherbe esik, ugyanazon terhesjogok illetik meg, mint a nőként élő terhes nőket” ezt jelenti), nehezményezte, hogy „az EB azt kérte, ne kívánjanak Boldog Karácsonyt” (= Helena Dalli egyenlőségi biztos 2021. novemberi belső ajánlása, amelyet a kidolgozatlanság indokával azonnal vissza kellett vonnia, azaz az EB nem kérte, és azóta sem kéri), valamint nehezményezte, hogy a liberálisok félelmet keltenek, és világvége hangulatot sugároznak (nyilván a klímaváltozásra gondolt, melyhez a liberálisoknak, lévén tudományos téma, nincs közük). Könnyű elképzelni, hogy ha egy miniszterelnök az általa különösen favorizált ügyet illetően ilyeneket képes mondani, mennyire érthet a többihez.

Az emberiséget illetően tendencia a létszámcsökkenés.

A kutatók számításai szerint a Föld lakossága 2064-re érheti el a csúcspontját, amikor majd 9,7 milliárd ember él a bolygón, utána fokozatosan mínuszba váltunk, és a századvégre már csak 8,8 milliárdan leszünk.

A csökkenés oka, hogy az embereknek egyre több a szabadideje és a pénze, melyekből újabb és újabb szórakozásra is bőven telik, mivel pedig idős korában az ellátása biztosítva van, egyre többen érzik úgy, hogy a gyerekre igazából nincs is szükség, csak a gondjaikat növeli, mert nem hagyja őket „élni” igazán. A nők sem akarják sokszor vállalni a terhességet meg a szülést, mert többet szeretnének nők lenni, mint anyák, ezért egyre több az egyre kevesebb gyereket nevelő család, és a szingli lét is egyre népszerűbb. Ezt a csökkenést nem lehet megállítani, legfeljebb rendkívül súlyos büntetések kilátásba helyezésével, ugyanis az individuum elsőbbsége az emberekben egyre nő. A fenti folyamat (akármit is hisznek egyesek) nem a liberálisok bűne. Ők nem hirdetik, nem népszerűsítik, és nem terjesztik (megvan az mindenkiben), hanem csak hagyják érvényesülni. Ezért nem diktátorok, hanem liberálisok. Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik.

A demográfiával kapcsolatban két problémát szoktak ragozni. Az egyik a „kihalás”, a másik az „elöregedés”. Az elsőtől a nemzetállamok kormányzata retteg nagyon, főleg a kisebbek, például az Orbán kormány, ugyanakkor figyelembe véve, hogy Mátyás korában 3 milliós volt az ország, utána kegyetlen kor következett, és mégis itt vagyunk, a kihalásunk elég messze van. Majd az ük-ükunokák gondja lesz, ha még hajlandóak problémázni rajta akkoron.

Az nem egészen érthető, hogy az elöregedéstől miért félünk annyira. Például most a 153 évvel ezelőtthöz képest rettenetesen el vagyunk öregedve. Verne Nemo kapitánya az emberi kor végső határát elérve végelgyengülésben hal meg 60 évesen, nálunk viszont ma már 65 év a nyugdíjkorhatár, és mégis minden rendben minden vonalon. A fentiek szerint a problémákat illetően egyik sem komoly.

Jelenleg csökken a fejlett országok lakossága, de ez semmifajta demográfiai gondot, pláne „válságot” nem jelent. A válság emlegetése csak politikai húzás, a nép ismételt, ki tudja, hanyadszor való átverése, amin mi már nem csodálkozunk.

Az emberiség jelenleg legjobb taktikája racionálisan az lehet, hogy egyelőre semmi beavatkozás (úgyis túl sokan vagyunk), és csak mikor a földi létszám a tizedére csökkent (800 millió), akkor lépünk, hogyha kell. Mondható tehát, hogy van még 140–150 évünk. 2170 körül már sokkal többet fogunk tudni, jobb lesz az MI, meg a technológiánk, és miután a csökkentett létszám meg a technológiai fejlődés miatt a nyersanyaghiány, az energiahiány, a vízhiány, az élelmiszerhiány és a klímaváltozás veszélye elmúlt, nyugodtan megtervezhetjük és végre is hajthatjuk azt az emberlétszám stabilizációt.

Már ha akarjuk még egyáltalán.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .