97 éves holokauszt túlélő is beolttatta magát

0
1416
jsp.org

„Már sokkal rosszabbat is túléltem, kedves ” – nyugtatta a nővért Brooklynban Mira Rosenblatt, aki a koronavírus elleni védőoltásra jelentkezett – számolt be róla a New York Times.

Lengyelország déli részén egy zsidó családban született. Amikor a nácik elfoglalták Lengyelországot, akkor a zsidókat gettókba kényszerítették. 1942-ben elválasztották a családjától: ő munkatáborba, a többiek haláltáborba kerültek. 1945 elején kishíján ő is meghalt, mert amikor kiürítették a tábort, akkor az SS rohamtempóban hajszolta a foglyokat Németország belseje felé. Megszökött és az erdőben rejtőzködött. Végül egy parasztgazdaság befogadta, és ott érte meg a felszabadulást. Hamarosan megismerkedett férjével, aki túlélte a haláltábort Auschwitzban. Kivándoroltak Amerikába, ahol négy gyermekük született.

Előadások a holokausztról iskolásoknak

Az idős hölgy fáradhatatlan: rendszeresen ellátogat a helyi iskolákba, hogy elmesélje életét. Abból is azt a hat évet, amelyet a nácik megszállása alatt töltött el Lengyelországban mint üldözött zsidó.

A vírusválság persze ezt mostanában nem teszi lehetővé, de a holokauszt veterán ezt az időt is kihasználja. Vele élő lányával együtt kiadták az idős asszony memoárjait.

A cím önmagáért beszél: Erő – Emlékirataim. Kezdetben azt gondolták, hogy egy hivatásos író segítségét kérik, de azután rájöttek: jobb, ha a könyv az idős asszony stílusát követi.

A második oltás idején zuhogott a hó New Yorkban, ezért sokan lemondták az időpontot, de a 97 éves Rosenblatt asszony természetesen elment: „rosszabbat is láttam már” – mondta. Elmesélte a körötte várakozóknak, hogy ilyen rémes időben egyedül kóborolt az erdőben és rovarokat evett. Inni pedig a hóból tudott Lengyelországban 1945-ben.

Az oltás délutánján pedig megtartotta szokásos másfél órás holokauszt előadását az amerikai Jad Vasem konferencián, melyet ezúttal virtuálisan rendeztek meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .