Új magyarázattal állt elő a Kojot-botrány kapcsán a film egyik producere

0
192

Több mint egy évvel a bemutatása után a héten újra a mozikba került a Kojot című magyar film, amely szinte kultstátuszba emelkedett a körülötte zajló furcsaságok, és a mai magyar valóság brutális ábrázolása miatt. Sokan politikai okokkal magyarázzák, hogy a Kojot csak kevés emberhez jutott el a bemutatása után, és a Magyar Filmhéten sem volt látható. A gyártó Megafilm szerint viszont ez félreértés: ők mindent megtettek azért, hogy minél többen megnézhessék Kostyál Márk filmjét. Helmeczy Dorottya producer a FüHü-nek azt is megindokolta, hogy miért vonta vissza a Kojot nevezését a Filmhétről.

 

Kostyál Márk első filmje nemrég azzal került be a hírekbe, hogy „letiltották” a Magyar Filmhétről. Arról a filmes seregszemléről, amelyet többek között azzal reklámoztak, hogy az összes, 2017-ben bemutatott magyar nagyjátékfilmet megnézhetik rajta a nézők. A Kojot viszont kimaradt a programból, mert a Kálomista Gábor tulajdonában álló gyártócég, a Megafilm az utolsó pillanatban visszavonta a nevezést. Az erről beszámoló hírportálók cikkei alapján nagy felháborodás lett az ügyből, erre válaszul feltették a filmet a YouTube-ra, hogy a Filmhét ideje alatt (február 7-11.) ingyen meg lehessen nézni. A rossz minőségű verziót az újabb felháborodás után lecserélték egy jobbra, amelyet azóta eltávolítottak, de így is százezres letöltést produkált. Most már csak a rosszabb változat érhető el, de az is átlépte az ötvenezres letöltést.

Hogy kontextusba helyezzük, mit jelent ez: rendes moziforgalmazásban mindössze ötezer néző látta a Kojotot, és egy magyar filmnél már a százezres nézőszám is hatalmas eredménynek számít. Az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről-t 2017 végéig 91 ezren nézték meg moziban (azóta a jelölés miatt újra elkezdték több helyen is vetíteni, ami jelentősen megnövelte ezt a számot), és összesen három olyan magyar film volt, amely átlépte a százezres határt a mozikban: a Kincsem, a Viszkis és a Pappa Pia, igaz, ezek jóval több nézőt vonzottak százezernél.

Pedig a vidéki kiskirályok gátlástalanságát bemutató témája, jól megkomponált akciójelenetei, illetve a színészi alakítások miatt a kritikusok is dicsérték a filmet. Kostyál Márk a legjobb elsőfilmesnek járó díjat, a Kojot egyik szereplője, Mátray László a legjobb férfi epizódalakítás díját kapta meg február elején a magyar filmkritikusoktól.

Emellett már tavaly is születtek cikkek arról, hogy méltatlanul kevés emberhez jutott el Kostyál filmje. A filmhetes balhé miatt ez megváltozott, és

a Megafilmnél úgy döntöttek, hogy újból a mozik rendelkezésére bocsájtják a filmet, ráadásul ingyen.

Kérdés, hogy mi áll a szokatlan eljárás mögött, és korábban miért jutott el olyan kevés emberhez a film. Az egyik magyarázat szerint a Megafilm politikai okokból akarta elrejteni a Kojotot a közönség elől, ezért nagyon kevés helyen és rövid ideig volt látható (február 16-án kezdte játszani 24 budapesti és vidéki mozi, márciustól viszont csak filmfesztiválokon és filmklubokban vetítették), illetve nem is reklámozták rendesen. Az újabb bemutatkozási lehetőséget jelentő Filmhétről pedig letiltották, majd megpróbálták jól-rosszul kezelni a botrányt. Kostyál Márk filmje ezért mára szinte rendszerellenes szimbólum lett, pedig maga a rendező nem erősítette meg a politikai elhallgattatás teóriáját. A Magyar Nemzetnek nemrég azt mondta, hogy a Kojot elsősorban nem a hatalommal való visszaélésről szól, de a korrupcióval kapcsolatos áthallások jogosak, hiszen a film azon a Magyarországon játszódik, amelyben mi is élünk. Viszont azt is hangsúlyozta, hogy a Kojotot 320 millió forinttal támogató Magyar Nemzeti Filmalap a forgatókönyv-fejlesztéstől egészen a bemutatásig végig mellette állt.

Az is felmerült magyarázatként, hogy a 2017-es kampányt elszúrták, ezúttal pedig egy jól sikerült gerillamarketingről van szó: a filmhetes balhé miatt olyanok is megismerték a Kojotot, akik korábban nem is hallottak róla. A harmadik verzió szerint pedig pont azért nem volt népszerű a mozikban a Kojot, amiért később kivívhatta magának a kultfilmszerű státuszt: a magyar filmeknél szokatlan eszközökkel dolgoz fel egy nem éppen közönségcsalogató témát, ráadásul ismeretlen rendező ismeretlen színészekkel forgatott alkotásáról van szó, amelyről még a címe sem árul el semmi közelebbit. Ez a verzió áll legközelebb a Megafilm magyarázatához is, hiszen a cég kitart amellett, hogy nem akarták elrejteni a filmet, sőt.

Megkérdeztük a gyártót, ha nem volt ilyen szándékuk, akkor miért nem szerepelhetett a Filmhét programján a Kojot – ugyanis erre is többféle teória létezik. A politikai szál mellett felmerült az is, hogy egyszerű figyelmetlenség vagy félreértés volt az oka. De még az is, hogy a film egyik alkotója a gyártót megkerülve adta le nevezést, ami nem tetszett Kálomista Gábornak, ezért tiltotta le a filmhetes szereplést. Helmeczy Dorottya, aki Kálomista mellett a Kojot társproducere volt,

magára vállalta a nevezés visszavonását a filmet ért támadásokra hivatkozva.

„A nevezéssel adódott egy technikai probléma, ezzel egyidőben olvashattuk gyártóként azt, hogy a filmet azért nem kívánjuk nevezni, mert esetlegesen politikai tartalommal bír” – válaszolta. Ezért döntöttek aztán úgy Helmeczy magyarázata szerint, hogy máshogy teszik elérhetővé a filmet: „A nevezést én magam vontam vissza, amikor úgy döntöttünk, hogy széles platformokon akarjuk inkább látni”. Az nem világos, hogy miért zárta ki szerintük ez a széles platform és a filmhetes szereplés egymást.

A producert a Kostyál szerint elhibázott marketingkampányról is kérdeztük. A sajtóban a nem túl feltűnő reklámozást úgy is interpretálták, hogy a szintén Kálomista érdekeltségébe tartozó forgalmazó, a Hungaricom nem is akarta népszerűvé tenni a filmet. Helmeczy Dorottya a FüHü-nek elküldte, hogy mire költötték a Kojot összesen 11 milliós marketingbüdzséjét, a reklámköltések között többek között ezek a tételek szerepelnek:

  • a film 2016. decemberében elindított Facebook-oldala és saját YouTube-csatorna
  • 66 db televíziós spot a TV2-n
  • bannerkampány 2017. február 13- 27. között 150 internetes portálon
  • 150 print mozis plakát és 400 darab flyer
  • két sajtóvetítés, amelyen összesen 12 fő vett részt
  • két trailer és hat promóvideó

Külön hangsúlyozta, hogy a filmet 33 fesztiválra is nevezték, de egy kivétellel – Kolozsvár – sehol sem kérték a programba, így nem is vetítették. A felsorolt fesztiválok között szerepel a berlini, a cannes-i, a locarnó-i, a karlovy vary-i, de dél-amerikai és ázsiai helyszínek is.

A producer szerint tehát mindent megtettek azért, hogy eljusson a film a nézőkhöz. Helmeczy úgy gondolja, hogy a 131 perces játékidőt sokallhatták a nézők, továbbá kiemelte azt is, hogy a rendező ragaszkodott ahhoz, hogy ismeretlen színészekkel dolgozzon, ami szintén nem tesz jót a nézettségnek. Azt is hozzátette, hogy a nézők egyébként is közönségfilmeket részesítik előnyben, és mivel kevesen nézték meg, a mozik hamar levették a műsorukról a Kojotot. A politikai vádakkal kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy a Kojot

egy 2012-es filmterv alapján készült, amely „teljesen más társadalmi struktúrában jött létre, mint a mostani”.

Azt viszont sikerként értékelte, hogy az elmúlt hetek „forgalmazói döntései” miatt végül sok emberhez eljutott a film. Kostyál Márk is arról beszélt, hogy örül, hogy újra mozikba kerülhet a Kojot, ami szerinte a közönségnek, illetve néhány bátor filmes harcának köszönhető. Kérdés, hogy hányan fognak beülni a filmre, miután az érdeklődők nagy része valószínűleg úgyis megnézte online. Kostyál Márk ráadásul a Népszavának legutóbb arról beszélt, hogy a forgalmazó olyan technikai követelményekkel állt elő, amelyeknek a kis mozik nem tudnak megfelelni, és a közönségtalálkozók megszervezését is engedélyhez kötik.

A szövevényes történettel kapcsolatban még azt érdemes kiemelni, hogy Kálomista Gábor esetleges szerepét nem véletlenül hangsúlyozta a média. A befolyásos producernek 2016-ban is volt már egy hasonló balhéja: akkor Gigor Attila Kút című alkotását hívatta vissza a moziból, hogy kivágasson egy jelenetet, amelyben ő maga volt látható egy Hír TV-s archív felvételen. Akkor több filmes kiállt a Kút alkotói mellett, és végül elült a botrány.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..