Tarlós nem azt mondta, amit mondott

0
862

„Soha nem mondtam, hogy lesz népszavazás a Római-part árvízvédelme ügyében, gyakorlatilag az egész magyar sajtó félreértelmezte a szavaimat.” Ezt nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek.

Tényleg nem mondta. Egy héttel ezelőtt, hétfőn csupánazt közölte, hogy javaslatot terjeszt a Fővárosi Közgyűlés elé, hogy írjanak ki budapesti szintű ügydöntő népszavazást a római-parti mobilgátról.

Vegyük észre, hogy mindenki szembejön az autópályán.

Amúgy Tarlós főpolgármester tényleg nem mondta, hogy lesz népszavazás a mobil gát ügyében. Azt mondta, hogy javaslatot terjeszt a Fővárosi Közgyűlés elé.

Nem támogatja a népszavazást, de javaslatot tesz.

Vagyis, Tarlós főpolgármester olyan valamiről tett volna javaslatot, amit ő maga nem támogat. De most úgy néz ki, hogy mégsem tesz javaslatot, mert meggondolta magát.

- Hirdetés -

Szólt neki valaki, hogy gondolja meg magát?

Megpróbáljuk röviden összefoglalni, hogy mi a helyzet a Római-parton. Induljunk ki abból, hogy az ott lévő üdülőhelyeket, vendéglőket, szállodákat időnként elönti a víz. Kiönt a Duna. Nem ma kezdte, emberemlékezet óta ez a szokása. Van gát, ami védi az embereket és az épületeket, csak nem a parton, hanem följebb, a Nánási úton. Az a gát az ottani házakat, ingatlanokat megvédi, az ártérieket nem.

Tarlós főpolgármester ez utóbbiakat is megvédené a tervezett mobil gáttal.

Fákat kell ehhez kivágni, a környezet is csúful valamelyest, de ez csak az érem egyik oldala.

A másik oldalon az van, hogy az ártérre építkezők tudták, hogy a Duna időnként kilép a medréből. Ilyenkor vizet hoz magával, és elárasztja azt, ami az útjában áll. Tudták ezt azok is, akik kiadták az – állítólag ideiglenes – engedélyeket ezekhez az építkezésekhez.

Majd csak lesz valahogy. Amit ember épített, azt az ember, ha tudja, meg is védi a természettől. Más kérdés, hogy kinek a pénzén kell megvédeni. Mert lehetne úgy is, hogy az árvíztől fenyegetett házak tulajdonosai maguk gondoskodnak az ingatlanjaik védelméről.

Ha az önkormányzat, vagy az állam nagyvonalú, és a többi adófizető polgárt is meggyőzik arról, hogy legyenek ők is nagyvonalúak, akkor segíthetnek a bajba jutottaknak. Kifizetheti helyettük az árvízi védekezés költségeinek bizonyos részét.

De hogy az egészet? Anélkül, hogy bárkit is megkérdeznének?

Tarlós főpolgármester most elmagyarázta, hogy ő nem azt mondta, amit mondott. Mi meg elhisszük. Csak azt nem értjük, hogy akkor most lesz-e helyi népszavazás a Római-parti mobil gát ügyében?

És – Karinthyval szólva – ha igen, akkor miért nem?

További cikkeink a témában:

Római-part: a budapestiek nem támogatják a mobil-gát ötletét

Tarlós támogatja, hogy legyen népszavazás a Római-partról

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .