Stoltenberg a NATO-ra bízná Európa védelmét

1
774
youtube.com

A NATO főtitkár ezzel Macron francia elnök javaslatát torpedózta meg, mely közös európai hadsereget kívánna létrehozni, hogy adott esetben az Egyesült Államokkal szemben is megvédhesse Európát.

Stoltenberg szerint a NATO-t kell megerősíteni, hogy képes legyen Európa védelmére. A Macron féle elkezdés úgy férne ebbe bele, hogy a közös hadsereg a NATO európai ereje lenne.Jens Stoltenberg, aki a német közszolgálati portálnak, a Deutsche Wellenek nyilatkozott, felhívta a figyelmet az orosz fenyegetésre. Elmondta, hogy az oroszok a maguk SSC 8-as programjával megsértették az INF egyezményt, melyet még Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov írt alá a hidegháború végén.

Az oroszok arra hivatkoznak, hogy a közepes hatótávolságú rakétáik nem érik el az Európai Unió központi részeit, de ez nem igaz.

A kalinyingrádi terület ugyanis jóval közelebb van Európa közepéhez mint Oroszország nagyrésze vagyis a veszély fennáll, ha az oroszok ezeket a rakétákat oda telepítik. Trump felmondta az INF egyezményt míg az európai szövetségesek többsége tárgyalni kíván erről a problémáról Putyin orosz elnökkel.

A NATO nemrég nagyszabású hadgyakorlatot tartott Skandináviában 50 ezer katona részvételével. Ezalatt az idő alatt az oroszok megzavarták a norvég és a finn GPS rendszereket. Mindkét állam tiltakozott emiatt Moszkvánál, amely természetesen mindent cáfolt. Putyin elnök nemrég Párizsban cserélt eszmét Donald Trumppal és Emmauel Macronnal, legközelebb pedig november végén Argentínában találkoznak a nagyhatalmak vezetői a G 20 csúcson, ahol gazdasági és stratégiai problémákról egyaránt szó eshet.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .