Schulz ante portas!

0
1046
Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke. (MTI/EPA/Omer Messinger)

A német szociáldemokraták elnöke, akinek csütörtökön sikerült maga mögé állítani a párt kongresszusát, Európai Egyesült Államokat vízionál 2025-re. „Aki ez ellen van, egyszerűen távozni fog az unióból” – sommázott Martin Schulz, akinek németországi kormánycsináló szerepe egyszeriben felértékelődött. A magyar kormány őszinte sajnálatára.

Az Orbán-kormány a németországi választások eredményhirdetése után fellélegezhetett: ugyan nem az alig titkoltan favorizált szélsőjobb (AfD) vitte a prímet, habár jócskán megerősödött, hanem Angela Merkelék (CDU/CSU). És ami talán még fontosabb volt: a Martin Schulz vezette SPD fennállásának leggyengébb eredményét érte el, valószínűleg pártnak a nagykoalícióban történt megkopása következtében és éppen emiatt az egykori EU parlamenti elnök sietett szavazóit megnyugtatni, hogy márpedig nagykoalíció többé nem lesz.

A magyar kormány berkeiben nem alaptalanul nyugtázhatták, hogy az örökké jogállamisággal, demokráciával, sajtószabadsággal akadékoskodó Schulz a német ellenzék félhomályába veszik el.

Igen ám, de Merkeléknek nem jött össze az úgynevezett Jamaica-koalíció vagyis az uniópártok, a szabaddemokraták és a zöldek kormányalakítása, mert a Bundestagba most visszakerült liberálisok felálltak a tárgyalóasztalhoz. Hasonlóan több mostani magyar ellenzéki párthoz, ők is kivárnak és a következő, négy év múlva sorra kerülő választásokra koncentrálnak, jelenleg pedig megelégednek a nem túl jelentős ellenzéki szereppel és a képviselői juttatásokkal.

Ezek után három opció maradt Angela Merkel számára: új, előrehozott választások, ami a spórolós németeknél nem túl jó poén, a kisebbségi kormányzás, külső támogatással vagy ismét – nagykoalíció a szocdemekkel.

Kapkodás kizárva, hiszen a németeknél nincs határidő a kormányalakításra, az átmeneti Merkel-kabinet játszva viszi az üzletet. A kisebbségi kormányzáshoz is és a nagykoalícióhoz is Schulz és a pártja kell. A német államfő, Frank-Walter Steinmeier, aki szintén szocdem politikusként összesen nyolc évet volt külügyminiszter,

összehozta ismét Merkelt és Schulzot.

Mindent a stabilitás és a biztonság érdekében, értsd: hogy a szélsőjobb ne törjön még előbbre.

Csakhogy a hónapokkal ezelőtt karakánul nemet mondó Schulznak most egy piruettel éppen az igent kellett elfogadtatni a kongresszusi küldöttekkel. Nem volt egyszerű és még nehezebb lesz a tagsággal lenyeletni a békát (nemrégi felmérés szerint a szocdemek egy negyede támogatná csak a nagykoalíciót). De a pártelnök sikeresen vette ezt az akadályt is és megszerezte a kongresszusi jelöltek nyolcvan százalékának a bizalmát.

És meghirdette az Európai Egyesült Államokat!

Meg megüzente azoknak, akik ezt nem akarják (nem kell találgatni: Orbán és Kaczinsky), hogy fel is út, le is út.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni: Schulz olyan pozícióban van, hogy gyakorlatilag rajta múlik Angela Merkel következő mandátuma. Tehát ezért cserébe sokat kérhet, a külpolitika irányítását mindenféleképpen. Márpedig ebben a pillanatban, amikor Orbánékat szinte naponta hívják tetemre az unióban, Schulz megjelenése a színen egy valóságos rémálom.

A szocdem pártelnök konkrétan azt is mondta a kongresszuson, hogy Lengyelország szisztematikusan aláássa az európai értékeket, és az EU nem tud semmit tenni ez ellen, de Magyarország is egyre jobban eltávolodik az uniótól, részben azáltal, hogy nagy üzleteket köt Kínával.

A magyar államilag irányított sajtó erre gyorsan reagáltatta az éppen európai pávatáncot járó külügyminisztert és az olvasóik megnyugtatására megírták:

Szijjártó kellőképpen helyretette Martin Schulzot.

Mivel is? Ezzel a mondattal: Magyarország azzal, hogy a határvédelemre költött 800 millió eurót, a Németországgal legszolidárisabb európai állammá vált.

A tökéletlen mellébeszélés példája.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .