Miért van ekkora nosztalgia az MSZP-ben Horn Gyula iránt?

0
1768

A Horn Gyula-i örökséget kell visszahozni – egyre többször hallani ezt a szocialisták között. Lakner Zoltán politikai elemző szerint Horn Gyula tehetséges politikus volt, önálló baloldali pólusban gondolkodott, meg tudta szólítani a rendszerváltás veszteseit, de most máshogy néz ki az ország, mint akkor.

Horn Gyula fényképe az MSZP székházán.
MTI Fotó: Kovács Tamás

„Azt szeretném, hogy az új elnök a Fidesz épülő neohorthyzmusával szemben az MSZP Horn Gyula-i örökségét képviselné. Vagyis vissza kell térnünk ahhoz az értékrendhez, az európaisághoz, patriotizmushoz, konszenzus-kereséshez, amelyet Horn Gyula képviselt” – ezt mondta a Független Hírügynökségnek adott interjújában Molnár Zsolt, az MSZP új budapesti elnöke.

Horn Gyula neve sokszor felmerül a szocialisták között,

és egyértelműen érezhető egyfajta nosztalgia a volt miniszterelnök iránt.

Lakner Zoltán politikai elemző, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese azt mondta erről a Független Hírügynökségnek, hogy Horn Gyula nem volt ideológus alkat, inkább pragmatikus politikus volt, de az újítása abból állt, hogy a kilencvenes évek elején, egy magát konzervatív-kereszténydemokrata-nemzetiként definiáló kormány idején

önálló, baloldali pólust akart létrehozni,

és nem akart betagozódni a liberális ellenzékbe.

Ehhez hozzásegítette, hogy a Demokratikus Chartával az MSZP, a kommunisták utódpártja kikerült a karanténból.

Lakner Zoltán
MTI Fotó: Soós Lajos

Mint Lakner Zoltán mondta, akkoriban az MSZP-n belül sok, tényleges tartalommal rendelkező irányzat volt jelen, Horn Gyula pedig egyfajta belső taktikázás híve volt: nem akarta, hogy közülük bármelyik teljesen elveszítse befolyását, de azt sem, hogy valamelyik végleg átvegye az irányítást. Így közöttük manőverezett.

Az elemző szerint az is nagyon fontos, hogy a 90-es évek elejének gazdasági válsága idején

az MSZP meg tudta szólítani a rendszerváltás veszteseit,

ezért is tudott aztán választást nyerni: a szociális biztonsággal kapcsolatos ígéretek terén az MSZP volt akkor a legversenyképesebb.

Ugyanakkor Lakner Zoltán szerint az is fontos, hogy ezen tényezők közül egyiknek a feltételei sincsenek most meg Magyarországon. Mindenesetre szerinte Horn Gyula kétségkívül tehetséges politikus volt, aki újra a nagy pártok közé tudta emelni az MSZP-t. Így érhető, hogy egyfajta kultikus figurát akarnak Horn Gyulából csinálni, bár ő más típus volt, mint mondta, „ő is furcsán érezné magát, ha kultusz tárgyává válna”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .