Miért igyunk kávét?

0
856

Érdekes összeállítást közöl a BBC a kávé áldásos hatásairól. A cikkből egyebek között kiderül, hogy mire jó a kávé, miként hat az a szervezetünkre, illetve milyen betegségek, szimptómák esetén kedvező számunkra.

Két nagy előnye van a kávéivásnak: részben a magas antioxidáns volta miatt tesz jót az egészségünknek, részben pedig a koffein stimuláló hatása kedvező számunkra. A kávéban lévő antioxidánsok – mint az antioxidánsok általában – ugyanis a megakadályozzák a mérgek, vegyi anyagok és a gyulladások negatív hatásait a sejtjeinkre, a koffein pedig sokszor, sokaknak segít az éberség fenntartásában. Igaz a koffein – túlzott fogyasztása esetén – árthat is. A kávé emellett tartalmaz némi B vitamint, magnéziumot és káliumot is.

Egy szakújságban, az Annals of Internal Medicine orvosi lapban publikált cikk alapján készült összeállításban az is áll, hogy

napi három csésze kávé képes meghosszabbítani az ember életét,

annak köszönhetően, hogy csökkenti számos halált okozható betegség kockázatát, beleértve a szívbetegségekét is.

Félmillió európai ember életét kísérték végig 16 éven keresztül. Ugyanakkor a vizsgálat és az abból született publikáció bírálói szerint egy sor más életmódból fakadó tényezőt nem vettek figyelembe, s kizártak belől olyanokat, kiknek már volt betegségtörténete, például cukor-, szívbetegség vagy szélütés.

- Hirdetés -

A vizsgálat során a többi között a metabolizmusra gyakorolt hatást vizsgálták, továbbá egyebek között azt, hogy képes-e a kávé megelőzni az  Alzheimert (nincs rá elég bizonyíték egyelőre), vagy éppen a cukorbetegséget (vannak rá jelek, hogy igen, de még nem elegendőek a bizonyítékok).

 

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .