Meghalt a holland tanár, aki több száz zsidó gyereket mentett meg

0
925
Johan van Hulst. Forrás: Wikipédia

A 107 éves korában elhunyt Johan van Hulst legalább hatszáz gyereket mentett meg a haláltáborok elől.

Az amszterdami iskola, ahol Johan van Hulst tanított, szomszédos volt egy otthonnal, ahol a zsidó gyerekeket gyűjtötték össze a deportálás előtt. Van Hulst társaival innen csempészte ki a gyerekeket.

„Tudtam, hogy mindenkit nem menthetek meg. A legnehezebb döntés az volt, hogy kiválasszam a gyerekek közül azokat, akik tovább élhetnek, hiszen a többiekre halál várt. Ha magammal vittem tizenkét gyereket, akkor mindig azt kérdeztem magamtól: miért nem tizenhármat?”- nyilatkozta korábban.

Johan van Hulst a második világháború után közéleti szerepet vállalt, a kereszténydemokrata párt színeiben szenátor lett, később pedig az Európai Parlamentnek is tagja volt. Most a szenátus jelentette be a halálhírét Hollandiában.

1972-ben Izraelben a Jad Vasem intézet kitüntette a zsidó gyerekek megmentéséért. 2012-ben, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Hollandiában járt, felkereste, és Izrael és az egész emberiség nevében megköszönte Johan van Hulst embermentő munkáját a holokauszt idején.

Van Hulst ritkán nyilatkozott a háborús időkről. Egész életében bántotta, hogy nem sikerült több gyereket megmentenie.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .