Kilencedszer: Pozsonyi Piknik

0
981

Újlipótváros civil kulturális fesztiválja az ország egyik legnagyobb kulturális seregszemléje ma 10 órakor megnyitotta utcáit, tereit: a jól bevált helyszínen, a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István Park között kínál a Piknik sokszínű, klasszikus és kortárs kultúrát százféle műfajban.

Piknik hagyomány a tematikus utcák sora, bár idén a színházak utcája inkább színházak parkja lesz, sok társulattal és művész kedvencekkel. Újdonság a 2017. évi Pozsonyi Pikniken a „Képzőművészek utcája’ benne a Piknik galériával, ahol a már kész kortárs művek kiállítása mellett élőben követhetik neves festők alkotó munkáját Weiler Péter festő, író vezetésével.

A Pikniken készült képekre licitálni lehet majd, s a bevétel a Bátor Tábor Alapítvány és a Pozsonyi Piknik Egyesület munkáját fogja segíteni. A tematikus utcák közül nem maradhat ki természetesen a könyvesek utcája az Újpesti rakparton, a Gasztro utca, idén a Radnóti Miklós utcában, s a média sor sem. A gyerek Piknik programjairól idén a Hatszín Teátrum gondoskodik. A két „felnőtt” színpad fellépői között lesz – messze a teljesség igénye nélkül – a Vígszínház a 30. születésnapját ünneplő Padlással 30 év főszereplőivel, Parti Nagy Lajos, aki színészi segédlettel saját művét adja elő, Jordán Tamás, a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Rippel fivérek, a József Attila Színház, a Dumaszínház, a Thalia, az Operettszínház, a Szent Efrém kórus, a Vidám Színpad 65. éves jubileumi műsorával, az elmaradhatatlan Lukács Sándor, a Holdvilág Kamaraszínház,

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .