Keletről Nyugatra haladva fogy az ország

Az ország 500 főnél nagyobb településeinek több, mint fele mostanra körülbelül 350 ezres népességvesztést szenvedett el, s alig háromszáz akad közöttük, amely összesen 150 ezret meghaladóan növelte lakosainak számát. A változás kettészakította az országot: a vándorlás zömmel keletről észak-nyugatra, s külföldre zajlik. Mára sok helyütt az élet elemi feltételei is hiányoznak, amelynek egyik kevéssé ismert fejleménye a takarékszövetkezetek gyorsuló kivonulása a kistelepülésekről: hét-nyolc év alatt fiókjaiknak mintegy harmadát zárták be a falvak-kisvárosok pénzügyeit zömmel kézben tartó intézmények.

A Magyarországot sújtó drámai népességfogyás sok adata ismert, noha pontos számok nincsenek, elsősorban a külföldre vándoroltakéról. A többségi becslés félmillióra teszi a határon túl élők mennyiségét; az itteni állandólakcímüket megtartók hovatartozása komoly bizonytalanságot okoznak a statisztikusoknak. Ez nem csak az elmenteket érinti, hanem a belső vándorlásban lakóhelyet változtatókat is.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az ország két részre szakadt,

a népesség csökkenésének iránya a déli, dél-keleti és észak-keleti megyékből a középső és észak-nyugati területek felé zajlik. A GKI Gazdaságkutató tanulmányából kiszámolható, hogy 2007 és 2015 között egyedül az 500 főnél nagyobb települések (2027) közt szinte felbillent az ország. Különböző mértékű (helyenként akár 25 százalékig terjedő) lakosságfogyás sújtott 1734 települést (az országban összesen 3200-ból), ezekben 2015 végén 337 ezerrel éltek kevesebben; másfél év alatt ez a szám alighanem túlhaladta a 350 ezret. Ezzel szemben mindössze 293 helységben mértek gyarapodást, 151 ezret.

A természetes fogyást és az el-beköltözéseket együttesen számba vevő számok hasonlóan sötét képet festenek. Az irány ugyanaz, mint az előző mutatóknál, Eszerint 1668 település (szinte a teljes déli és keleti országrész) 226 ezer fővel nettó elvándorló, 359 helység (Budapest, Győr, Sopron és környéke) 243 ezerrel nettó bevándorló.

Hangsúlyozni kell, hogy ezekben az adatokban nincsenek benne a 3200 hazai település egyharmadát kitevő aprófalvak.

A belső és kifelé tartó népvándorlás oka jól ismert. A munkalehetőségek szinte teljes hiánya a déli-keleti megyékben, s ahol akad is valamennyi, az elérhető jövedelem rendkívül alacsony. (A közfoglalkoztatás jelentős visszafejlesztése ezen csak rontani fog.) A számba vett bő 2000 település közül 464-ben nagyobb részt csökkentek a nettó reáljövedelmek (2009-2015 között), ezek lakossága vette nyakába lábát oda, ahol jelentősebben emelkedtek a bérek; utóbbi települések legnagyobb hányadában (1358-ban) 25 százalékig terjedő jövedelemjavulás zajlott le az utóbbi években. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a 2016-os (az idei nagy mértékű minimálbér-emelések előtt)

az elvándorlással sújtott térségekben az elérhető nettó átlagkereset legfeljebb 150-160 ezer forintot tett ki, de körülbelül harmadában a 120 ezret se érte el.

Az idei adatokat alapul véve pedig (a mediánbér-számítással) arra a következtetésre lehet jutni, hogy a munkavállalók zömét alkotó csoport kétharmadának bruttó bére nem éri el a 230 ezres statisztikai átlagkeresetet.

E kis kitérő háttér után tekintsünk rá arra a területre, ahol csendben évek óta zajlik az élet kivonulása a kistelepülésekről. A kiskereskedelem folyamatosan karcsúsodik (2016-ban 4713, öt év alatt 17 ezer, tíz év alatt 30 ezer kisbolt ment tönkre végleg, s a kistelepüléseken a legnagyobb a baj, mert jobbadán élelmiszerüzletek vannak, ahol a pult mögé szakképzett eladó kell, ami most már különösen drága egy kisboltosnak a 160 ezer forint feletti minimálbérrel), de javában halad a leépülés a pénzügyi alapinfrastruktúrában is. Legutóbb a Népszava hívta fel a figyelmet arra, hogy a Hevesben és Borsodban 57 fiókot fenntartó Korona Takarék rövidesen 13 (!) egységét bezárja, lehetetlen helyzetbe hozva nem csak a számlájukat fenntartó lakosokat (például a kispénzű közmunkásokat), hanem elsősorban szinte a teljes önkormányzati rendszert. A Korona közléséből kimaradt, hogy még júniusban további öt térségi takszövvel való egyesülést határoztak el, amellyel a megnőtt Korona már három megyében lesz jelen 114 fiókkal.

A takarékok javarészt olyan helyen találhatók (nagyjából a legkisebb településeken), amelyeken már tíz éve se volt egyetlen kereskedelmi bank sem.

Csakhogy amíg az évtized elején még 1800 fiókjuk volt, mostanra 1200 alá került.

Felgyorsult a hálózat összehúzódása az elmúlt három évben, amikor a kistulajdonosok akaratát letörve állami irányítással láttak hozzá az erőszakolt takarékintegrációnak. Az ágazat 95 százalékát egybe terelő Takarékbank (az egykoron Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó FHB bankkal és jelzálogbankkal együtt a Takarék Csoport központi szervezete) újabb nagy centralizációra készül még idén. Ennek során 52 takszöv 12 nagy regionális szervezetbe tömörül. S ha a 2010 utáni cél (az FHB vezetésével egy nagy „nemzeti tulajdonú” pénzügyi csoporttal képezni ellensúlyt az OTP-nek) nem is teljesül (Csányi Sándorral inkább kiegyeztek, Spéder pedig időközben kiesett a pixisből), a kitűzött feladat egyértelműen a minél bankszerűbb működés. Amely azzal jár, amit a Korona Takarék vezetése írt a fiókbezárásokat indokló levélben az önkormányzatoknak, hogy

„az elnéptelenedett településeken található, alig használt, veszteséges fiókok fenntartására nincs lehetőségünk”.