Kezdőlap Sport Oldal 23

Sport

Sírva jelentette be távozását a Barcelona legendája

0

A minden idők egyik legjobb középpályásának tartott Andrés Iniesta sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését.

A 34 éves Iniestával szezon közben olyan szerződést kötött a klub, ami szerint minden évben ő maga dönthet: marad Barcelonában, vagy máshova igazol, annyi kikötés volt csak, hogy ezt minden év április végéig be kell jelentenie.

Iniesta elsírta magát a sajtótájékoztatón
Fotó: MTI/EPA/Enric Fontcuberta

A bejelentés meg is történt, Iniesta a sajtótájékoztatón azt mondta:

„Ez az utolsó idényem itt.”

Mint mondta, nagyon sokat gondolkodott, és mindent a klubnak köszönhet. Mint mondta, nem zavarja, hogy nem nyert Aranylabdát (ezért egyébként az Aranylabdát kiosztó France Football szerkesztőségi cikkben kért tőle bocsánatot a héten), hiszen a Barcelonával és a válogatottal elért sikerei kárpótolták.

 

Iniesta a 2002-03-as szezontól szerepelt a Barcelona felnőtt csapatában, négyszer nyert Bajnokok Ligáját, hatszor spanyol kupát, nyolcszor bajnokságot – az idei szezonban utóbbi szám minden bizonnyal kilencre nő.

124-szer játszott a spanyol válogatottban, kétszer nyert Európa-, egyszer pedig világbajnokságot – itt

a döntőben győztes gólt lőtt.

Ezért egyébként azóta egyedülálló módon egész Spanyolországban tapsvihar fogadja, bárhol lép pályára (kivéve Bilbaóban, ahol a baszkok nem rajonganak a spanyol válogatottért).

A nyáron valószínűleg Kínába igazol majd. Döntését már akkor sejteni lehetett, amikor néhány napja a Spanyol Kupa döntőjében lecserélték, és könnyek között hagyta el a pályát.

Életük meghatározó eseményére készülnek a magyar szinkronúszók

Heti hat nap, napi 4-5 órás edzéssel készülnek a magyar válogatott tagjai a budapesti szinkronúszó Világkupára és junior világbajnokságra. A szövetség elnöke szerint már a tavalyi vizes vb-nek köszönhetően is nőtt az érdeklődés a sportág iránt. A szövetségi kapitány azt mondta a Független Hírügynökségnek: a csapattagok között a sok a fiatal, ők életük meghatározó eseményére készülnek.

Május 18. és 20. között szinkronúszó Világkupát, július 17. és 22. között pedig junior világbajnokságot rendeznek Budapesten, vagyis kevesebb mint egy évvel a tavalyi vizes vb után ismét két rangos versenyt. Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: ezt nagyon nagy dolognak tartja.

Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Mint mondta: a Világkupa-sorozat tavaly indult el, és a FINA,

a Nemzetközi Úszószövetség komoly szerepet szán neki a jövőben.

Most 10 állomása van, amelyeken rendszeresen a világ legjobbjai vesznek részt – korábbi hírek szerint például Budapestre ismét eljön a sportágat hosszú ideje uraló orosz válogatott.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Iker Bernadett szerint azért is fontos, hogy Budapest is lehetőséget kapott, mert így megvan az esély arra, hogy hosszú távon is itt legyen a sorozat egyik állomása.

Az, hogy ilyen versenyeket rendeznek Budapest, a sportág jövője szempontjából is fontos. Iker Bernadett azt mondta,

tavaly is végig telt ház volt a vizes vb-n a szinkronúszó versenyeken,

utána pedig a sportolók érdeklődése is megnőtt. Most egyébként 1000 igazolt versenyző van az országban.

A versenyzők egyébként nagyon izgatottak – Natalia Taraszova, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Független Hírügynökségnek azt mondta: sokan közülük nagyon fiatalok, és

életük egyik meghatározó eseményeként készülnek a két versenyre.

Amihez persze rengeteget edzenek. A látványos gyakorlatok mögött ugyanis kőkemény munka áll, ahogy Natalia Taraszova elmondta, hetente hat nap tartanak edzéseket, minden nap 4-5 órát. Sőt, edzőtáborban is voltak, ott még többet,

napi 8 órát edzettek.

A Világkupán ismét itt lesznek az oroszok.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szövetségi kapitány a Világkupán nem várna kiemelkedő eredményt, mint mondta, fiatal csapat indul, és itt a tapasztalatszerzés a fontos. A junior vb-n viszont abban bízik, hogy sikerül bekerülni a döntőbe, vagyis a legjobb 12 csapat közé. Ez egyébként korábban még soha nem jött össze a magyar csapatnak, vagyis óriási sikert jelentene.

Nico Kovac ül a Bayern kispadjára

0

A következő szezontól Niko Kovac lesz a friss bajnok Bayern München vezetőedzője – jelentették be hivatalosan. Az Eintracht Frankfurt szakembere három évre írt alá.

Hasan Salihamidzic, a bajor klub sportigazgatója pénteken a klub honlapján közölte: az Eintracht Frankfurttól érkező tréner követi Jupp Heynckest a poszton, s három évre kötelezi el magát az egyesülethez.

A német sajtó szerint a 46 éves Kovac állítólag csütörtökön értesítette Fredi Bobic frankfurti ügyvezetőt arról, hogy élni fog jövő nyárig szóló szerződésének egyik záradékával, amely szerint elszegődhet korábbi klubjához.

A lelépési díja a hírek szerint 2,2 millió eurót tesz ki.

A 72 éves Jupp Heynckes októberben „ugrott be” a menesztett Carlo Ancelotti helyére, de közölte, hogy a szezont követően befejezi edzői pályafutását. A veterán edző 2013-ban triplázott a Münchennel (bajnoki cím, kupadiadal, Bajnokok Ligája-győzelem), idén csapata már megszerezte a Bundesliga-elsőséget, míg a kupában és a BL-ben elődöntőbe jutott.

A 83-szoros válogatott Kovac 2001 és 2003 között erősítette a Bayernt, és 34 meccsen háromszor volt eredményes. A csapattal bajnoki címet és kupaelsőséget szerzett, emellett megnyerte a klubvilágkupát is. 2016-ban ült le a frankfurti kispadra, és sikeresen benntartotta, azután tavaly a kupadöntőbe vezette a csapatot.

Korábban úgy hírlett, hogy Thomas Tuchel és Julian Nagelsmann is esélyes a posztra, ám előbbi sajtóhírek szerint a Paris Saint-Germaint választotta, utóbbi pedig marad Hoffenheimben.

MTI/FüHü

Megint Budapestre jönnek a világ legjobb szinkronúszói

Két rangos versenyt is rendeznek Budapesten: májusban világkupát, júliusban pedig junior világbajnokságot.

A tavalyi vizes vb-n a Városligetben rendezték a szinkronúszó versenyeket, az idei két versenyt viszont a Duna Arénában tartják majd. Előbb a World Series Világkupa versenyt, május 18. és 20. között, amelyre

ismét eljönnek a világ legjobb versenyzői.

Újra itt lesznek a sportágat hosszú ideje uraló oroszok is.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

15 ország küldte el eddig a nevezését, de a szervezők további indulókkal is számolnak. Ami már biztos: a versenyen részt vesz a tavalyi vb-n győztes, hosszú idő óta a világ legjobbjának számító orosz válogatott, és a mindig látványos produkciót bemutató spanyol csapat is.

A spanyolok is eljönnek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Július 17. és 22. között aztán a világ legjobb junior versenyzői érkeznek Budapestre: ekkor lesz az ő világbajnokságuk. Ennek rendezési jogát még tavaly, néhány nappal a vizes vb előtt nyerte el a magyar főváros.

A versenyre egy igazi világklasszis készíti fel a magyar válogatottat:

a négyszeres olimpiai, kilencszeres világbajnok Anasztaszija Jermakova. Ő 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben is megnyerte a szinkronúszók páros versenyét (Anasztaszija Davidovával), és tagja volt a szintén mindkétszer aranyérmes orosz csapatnak is. Ezután viszont egy régi sérülés miatt vissza kellett vonulnia, azóta dolgozik edzőként.

A magyar csapat a tavalyi vizes vb-n.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A szinkronúszásnak egyébként komoly hagyományai vannak: már a 19. század végén rendeztek ilyen versenyeket, igaz, akkor még férfiak részére.

A kezdeti technika sok esetben a vízi életmentő mozdulatokból alakult ki,

majd egyre jobban fejlődött, hamarosan művészetből sporttá vált, amelyet egyre inkább nők űztek és megkapta a vízi balett nevet. A szinkronúszás kifejezést először az 1934-es chicagói világkiállításon használták.

A szinkronúszás 1952-ben, Helsinkiben mutatkozott be az olimpián, de még nem hivatalos versenyszámként, hiszen csak később,

1968-ban ismerte el a Nemzetközi Úszó Szövetség negyedik vízi sportágként

az úszás, a műugrás és a vízilabda mellett. Az első világbajnokságot 1973-ban Belgrádban rendezték, ezt az amerikai csapat nyerte.  

Látványos elemekből most sem lesz hiány.
Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Az olimpia hivatalos programjába 1984-ben, Los Angelesben került be, ahol egyéniben és párosban osztottak érmeket: mindkét számot az amerikaiak nyerték. 1996-ban kizárólag csapatversenyt rendeztek az olimpián, 2000-től páros versenyeket is.

A 90-es évek második felében az oroszok megtörték az amerikaiak addigi fölényét, és azóta tarolnak a versenyeken.

Babos öt helyet javítva a 39.

0

A magyar éljátékos annak köszönheti előrelépését, hogy a döntőig jutott Monterreyben, ahol vasárnap a harmadik helyét megszilárdító Garbine Muguruzától kapott ki.

Babos – honlapja szerint – a folytatásban megkezdi a felkészülést a salakpályás szezonra, első tornáját három hét múlva vívja a vörös borításon Rabatban.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

  1. (1.) Simona Halep (román) 8140 pont
  2. (2.) Caroline Wozniacki (dán)      6790
  3. (3.) Garbine Muguruza (spanyol)    6065
  4. (4.) Jelina Szvitolina (ukrán)     5630
  5. (5.) Jelena Ostapenko (lett)       5307
  6. (6.) Karolina Pliskova (cseh)      4730
  7. (7.) Caroline Garcia (francia)     4615
  8. (8.) Venus Williams (amerikai)     4276
  9. (9.) Sloane Stephens (amerikai)    3938
  10. (10.) Petra Kvitova (cseh) 3271
  11. (13.) Julia Görges (német) 2980
  12. (11.) Angelique Kerber (német) 2971
  13. (14.) Madison Keys (amerikai) 2722
  14. (12.) Darja Kaszatkina (orosz) 2570
  15. (16.) Anastasia Sevastova (lett) 2545

…39.  (44.) Babos Tímea               1270

…215. (219.) Stollár Fanny             253

…268. (268.) Gálfi Dalma               196

Monterreyi tenisztorna – Babos az olimpiai bajnok legyőzésével elődöntős

0

A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea legyőzte az olimpiai címvédő Monica Puigot a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás mexikói női tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

A világranglista 44. helyén álló magyar teniszező honlapjának beszámolója szerint a 66 percig tartó mérkőzés során háromszor nyerte el az ötödikként rangsorolt Puerto Ricó-i ellenfele (68.) adogatójátékát, és 2012 után jutott ismét a négy közé Monterreyben.

A két játékos másodszor találkozott egymással, 2011-ben az egyesült államokbeli Kansas Cityben Puig nyert 6:2, 6:4-re.

„Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy sikerült legyőznöm a riói olimpia bajnokát! Monica Puig nagyszerű játékos, ezt már sokszor bizonyította. Örülök hogy jól ment a játék” – nyilatkozta Babos Tímea.

A magyar teniszező a közép-európai idő szerint szombaton 21 órakor kezdődő elődöntőben a hetedik helyen kiemelt Sachia Vickeryvel mérkőzik. Az amerikai játékos a 91. helyen áll a világranglistán. Babos eddig mindkét találkozójukat megnyerte: 2012-ben New Havenben 2:6, 6:4, 6:4-re, míg 2015-ben Monterreyben 6:3, 6:1-re.

Az elődöntő párosítása: Babos-Vickery és Muguruza-Bogdan.

Ilyen szimulátorral készül egy profi autóversenyző a szezonra

0

Keszthelyi Vivien az elmúlt napokban Finnországban extrém körülmények között készült a hamarosan rajtoló szezonra. Az Audi Sport Racing Academy magyar pilótája azonban szakított időt arra, hogy részt vegyen az AMTS show-n, ahol kiállítottak egy olyan szimulátort, amilyennel készülni fog a következő bajnokságban szereplő pályák megismerésére.

A 17 éves magyar versenyző csapata, a VRS Sport Group irányítása alá tartozó VRS eSport – Virtual Sim Racing segítségével mindenki bepillantást nyerhetett abba, hogy milyen körülmények között tréningeznek a profi nemzetközi autóversenyzők akkor, ha éppen nem egy többszáz lóerős gép volánja mögött ülnek.

Az kijelenthető, hogy a szimulátoroknak szinte teljesen azonos versenykörnyezetet kell teremteniük ahhoz, hogy a pilóták megfelelően tudjanak gyakorolni. Ennek érdekében egy profi szimulátor négy legfontosabb eleme az autó belsejét képező részek: a szélvédő ez esetben profi monitorok, a váz, a hozzá tartozó pedálgép, valamint az ülés és a kormánykerék.

A fém váznak köszönhetően a pedálok mozgatása, valamint a kanyarodás igazi versenyérzetet teremt, az ülésben különbség főként annyi a versenyautóhoz képest, hogy utóbbiban „ráöntik” a formákat a pilótára.

Természetesen, ahogy az autósportban mindenhol, itt is a kormánykerék számít a léleknek, amelyen a vezérlésén keresztül hasonló érzést szimulálva az eredetihez számos beállítást lehet végrehajtani.

Keszthelyi Vivien hamarosan visszatér Magyarországra, ugyanis nagy bejelentésre készül. A pilóta tavaly az Audi TT Cupban versenyzett, azt viszont még nem árulta el, hol folytatja pályafutását, erre azonban jövő szerdán fény derül.

Foci BL, EL: jön a negyedik csere

0

A futball Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában és a Szuperkupában jövőre bevezetik a negyedik cserét, valamint lehetővé teszik a téli átigazolást. A BL-ben új időpontokban kezdődnek a meccsek.

Jelentős újításokat vezet be az UEFA a következő szezonban az európai kupákban. Az UEFA közleményéből kiderül, hogy a BL-ben, az EL-ben és a Szuperkupában az egyenes kieséses szakaszban a mérkőzések esetleges hosszabbításában a csapatok negyedik csere lehetőségét kapják meg.

Megváltoztatja a BL-ben a kezdési időpontokat is az UEFA. A selejtező rájátszásától a fő meccsek negyedórával később, este kilenckor kezdődnek, a csoportkörben viszont lesznek kora esti, 18.55-ös kezdésű mérkőzések (kettő-kettő) is.

Az EL-ben a csoportkörtől a nyolcaddöntőig szintén 18.55-kor és 21 órakor indulnak a meccsek, de az utolsó játéknapon ebben a sorozatban is ugyanakkor lesz a kezdés a csoportokon belül. A negyeddöntőben, az elődöntőben és a fináléban egységesen 21 órakor indul útjára a labda, ahogyan a Szuperkupa-mérkőzésen is.

Az UEFA a nemzeti bajnokságok gyakorlatához igazítja a BL és az EL átigazolási szabályait. Lehetővé teszi a téli játékosszerzést a sorozatokban elindult csapatoknak.

A három európai kupadöntőben pedig 18 helyett 23 játékost nevezhetnek a csapatok. Ezzel hét helyett 12 cserejátékos foglalhat helyet a kispadon.

Büntetés Veszprémben: minimálbéren a csapat

A bajnokság végéig a minimálbért kapja a Telekom Veszprém kézilabdaklub első csapata és edzői stábja. A büntetést az alig jegyzett dán Skjerntől elszenvedett vereség és az elmúlt időben látott hozzáállás váltotta ki. Ezzel havonta milliókat buknak a játékosok.

Drákói büntetést szabott ki a Telekom Veszprém vezetése azután, hogy vasárnap idegenben 32-25-re kikapott a csapat a Bajnokok Ligájában, a rájátszás első fordulójában a sportágban nem éppen jól ismert dán Skjern HB csapatától.

Már az is kiverte a biztosítékot, hogy március közepén – 15 év után – a Veszprém odahaza alulmaradt a Szegeddel szemben bajnoki meccsen.

A veszprémi klub ezután úgy döntött, hogy az idény végéig

„felfüggesztette a Telekom Veszprém első csapatának, valamint edzői stábjának a minimálbéren felüli fizetések folyósítását”.

Közleményében a csapat vezetése arról ír, hogy „elfogadhatatlannak tartja a Telekom Veszprém csapatának ebben az idényben több meccsen elért eredményeit, de főként az azokon nyújtott teljesítményét és a tanúsított hozzáállását”.

A klub és a csapatot működtető gazdasági társaság „a csapatnak a soron következő mérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján dönt ez ügyben véglegesen”.

Jelenleg a minimálbér 138 000 forint, a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) 180 500 forint. A klub közleménye nem tisztázza, hogy mondjuk Nagy László vagy a horvát Momir Ilic szakmunkásnak minősül-e.

Nyilvános adatok nincsenek a hazai játékos-keresetekről. Nem hivatalos adatok alapján például Nagy László fizetése évi akár 230 millió forint is lehet, havonta tehát közel 20 millió. De a veszprémi átlag is eléri a havi 3 milliót.

Vagyis a következő nagyjából két hónapban rengeteg pénzt elbuknak a játékosok (és az edzők) Veszprémben.

Orbanisztán-Kazahsztán: 2-3

Talán, ha templom helyett a szoros emberfogást gyakorolják a fiúk. Vagy a test test elleni küzdelmet. Az előrejátékot.

Ha Dzsudzsák eléri azt a hosszú átadást. Vagy Fiola nem oda rúgja a labdát, ahonnan aztán a kazahok belőtték. Ha Nikolics gyorsabb, Szalai ügyesebb, Kleinheisler okosabb.

Á, ezek akkor se.

Lehet, hogy negártott nekik a túl sok stadion. A tao pénzekből felépített magyar utánpótlás.

Pedig ez egy szerethető csapat. Nem mi mondjuk ezt, a Nemzet Szurkolója fogalmazta meg ezt a bölcsességet, még 2011-ben.

Amikor még minden szépnek látszott. Akkor még persze senki sejtette, hogy Semjén Zsolt helikopterről fog háziasított rénszarvasra vadászni, Rogán Antal a lwetelepedési kötvények körül matat, Kósa Lajos pedig egy csengeri háztartásbeli ezerháromszámilliárdjára ácsingózik.

Most sem lett volna semmi baj, a kezdőrúgásnál például még mi voltunk az esélyesek.

És a himnuszt is szebben énekelték a mieink, mint a kazahok az övéket.

1969-ben a csehszlovákok 4-1-.re nyertek a magyar válogatott ellen. Sokan emlékszünk még arra, hogy Szepesi György milyen rémülten remegte a mikrofonba: Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok.

Szállóige lett belőle – akkor még a vereség mögött is teljesítmény volt.

Az a marseilles-i meccs volt a magyar futball Mohácsa. Utána mondta Mészöly Kálmán, hogy a mi időnk lejárt. 28 éves volt akkor a Szőke Sziklának becézett hátvéd. Ezúton is jobbulást neki, valamint teljes felépülést.

Sok oka van ennek a mostani kudarcnak és tényleg nem akarjuk azt sugallni, mintha a felcsúti kisvasút is ezek közé tartozna. Tulajdonképpen Semjén vadászkalandjai , Kősa ezerháromszázmilliárdja, vagy éppen Tiborcz közvilágítási projektje is független ettől.

Nem ezért kaptunk ki a kazahoktól, hanem, mert ők több gólt rúgtak, mint mi.

De valahogy azért sok minden más is benne van. Például az, hogy a pályán nem a szöveg számít, hanem a teljesítmény. Ebben különbözik a futball a politikától.

A futball ugyanis olyan játék, ahol a stadion nem tud gólt rúgni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!