Blogles

Hát az édesanyátok az!

Varga Judit és az összes többi arról beszél, hogy ez itten egy jogállam, ez itten egy szabad piacgazdaság, ez itten egy demokrácia.

Speciel nekem most lett elegem, s ha ebből az országnak nem lesz hasonlóképp elege, akkor minden mindegy, s akkor lökjék vissza ezek az ócska gazemberek Magyarországot minél távolabb a civilizált világtól, bele a dzsungelbe, ki a prérire, ahol továbbra is ők lesznek a prérifarkasok, a hiénák, a dögkeselyűk.
Mert olvasom, hogy a Varga Judit-féle kurvára jogállamiságú Magyarországon most épp a magánóvodákat kívánják betiltani, ahol angol (francia, spanyol etc)., azaz valamely világnyelvet oktatnak, s arra kötelezik a PRIVÁT (azaz MAGÁN) óvodákat, hogy mind a nevükből, mind a nevelési programjukból töröljék az angol (stb.) nyelvre történő utalást.
Mi a franc zajlik itt Varga Juditostól és jogállamiságostól meg szabadpiacostól, meg 133 bátor emberestől? Vagyis ha én magánóvodát akarok indítani, s megfelelek a Köjálnak vagy minek, megfelelek az összes hatóságnak, a földről lehet enni, olyan a tisztaság, a behozott gyerek sem érzi magát kényszerzubbonyban, hanem van képe remekül ellenni, s még mellette egy világnyelvet (angolt, you know, package, Hungarian fairy tale és társai) tanítok, akkor jön Varga Judit, s a gigantikus magyar jogállamiságra és szabadpiacra apellálva dekázgat egy kicsit az angol nyelvű mesekönyvvel, majd bezáratja az óvodámat, kitiltja a gyerekeket (akik azért jöttek, hogy tanuljanak angolul – you know), vagy franciául, vagy spanyolul, vagy ha én, a szülő és gondviselő úgy akarom, akkor A héten nyakjuszául, B héten baszariul, C héten gudzsarátiul, D héten pedig Fidesz-fogalomcsúsztatós újbeszél makogásul.

És az egyházi iskolákban mi van?

Ott lehet mindent, mi szem szájnak ingere: hittant és hitbizományt, hitvallást és hitcikkelyt, hitbuzgalmat és hittérítést, hitéletet és hitsorsost, hithűséget és hitehagyást, hitvitát és hitványságot (bocs, azt még csak fakultatíve) tanulni, ott jogállamiság van és szabadpiac, ott minden megengedett. Nem úgy a privát óvodákban.
Komolyan mondom, ezek mind elmebetegek, idióták, született gazemberek. Nem elég ezeknek a példa: Semjén példája meg a többi alaké? Semjén annyit tud idegen nyelven, hogy néha egy-egy vadászkiállításon remek kiejtéssel elbődül, elegánsan barcog, akár az üzekedési időszakban a dámbika. Nagyjából ezzel ki is merült a mi miniszterelnök-helyettesünk nyelvismerete, nyilván ő ilyen magánoviba járt egykor.
De most tényleg: egy jogállamban, egy XXI. századi európai országban betiltani a magánóvodát, mert angolra tanítják a gyerekeket? Kik ezek a pattintott kőkorszak szellemiségét, erkölcsi állapotát és mentalitását idéző szörnyetegek? És miért kell nekem erről írni, hogy magához térjenek az apukák és anyukák, nagypapák és nagymamák?

Tényleg nem ország ez!

Most megint nem értek valamit: a bérsajtó jóvoltából egészen tegnapig úgyszólván kizárólagosan a melegekről lehetett olvasni: analitikus és kontinentális megközelítésben, a férfi = férfi, a nő = nő, a férfi ≠ nő, a nő ≠ férfi, s ennek fúga-szerű építményét (fugere = kergetni), előre és hátra, oda és vissza, permutációs fúga, duplafúga, triplafúga, tükörfúga, rákfúga, ráktükör-fúga, jegyzetapparátussal és jegyzetapparátus nélkül.
Mára azonban, akár egy karmesterpálca intésére befejeződött a felettébb izgalmas és intellektuális témafolyam, s a nem nő nők és a nem férfi férfiak, vagyis a melegek helyére visszaköltöztek jól kiérdemelt helyükre a migránsok. Mert a migráns = migráns, vagyis a Nap körbejárt, hogy mára ismét felragyogjon, s hogy újra megkezdhesse megszokott pályáját.
Tartsuk jól figyelmünk homlokterében azt a vaskos történelmi tapasztalatot, amely arra int, hogy a diktátorok úgy veszítenek, hogy közben győzelmi jelentéseket adnak ki, s triumfálásuktól hangos a hozzájuk hű cselédsajtó. Csak jut eszembe alapon: Sztálin úgy vetett véget az amúgy is vesztes és stratégiailag részben elhibázott, részben felesleges berlini blokádnak, mintha azt engedményeivel megnyerte volna, miközben látványos vereség volt számára az egész. Vagy Hruscsov például úgy vonta ki Kubából a rakétákat, hogy azokat jó előre átkeresztelte támadó rakétákról védelmi rakétákká, mintha azt a hülye USA rosszul tudná, s ennek megfelelően nem a támadó rakétákat vonta ki, egy frászt, hanem a védelmi rakétákat, vagyis nyert.
Vagyis vesztett, tudniillik az történt, amit az USA feltételül szabott, de hát a Pravda, meg a Komszomolszkaja Pravda, meg a sikerre kiéhezett szovjet munkásosztály és parasztság… Szaddam Huszein úgy engedte be a nemzetközi megfigyelőket, mintha be sem engedte volna.
Vagy itt van nekünk a miénk, Orbán. 2010-es hatalomra kerülése után rögtön megpróbálta megemelni a deficitplafont 3%-ról 6%-ra, amivel Barroso és Merkel elhajtotta, ám erre Orbán válaszként kirúgta az IMF-et, amire már amúgy sem volt semmi szükség.

A diktátorok úgy nyerik a csatát, hogy közben a csata elmarad:

állnak kivont karddal a harcmezőn, seregek nincsenek, legfeljebb egy-egy tehénpásztor téved arra, ezerszer gondolt csodaszépet, gondolt halálra, borra, nőre, és kérdezi, mi a búbánatot álldogál ez itten azzal a lopott múzeumi szablyával, aztán megy tovább, mert dolga van Riskával. Nemsokára odatéved egy másik alak, piszkos, gatyás, bamba, káromkodik és fütyürészik, ő a cselédsajtós, aki viszont azonnal vezércikket kanyarít a látottakból: vérfürdő, hullahegyek, vergődő testek és csonthalmok, halálhörgés és siralom, ám a lovak patájától felkavart homok ködfellegén egyszeriben feltűnik a győztes, úszik a diadalban, megmentő és életadó, jótevő és gondoskodó, rettegett hős és vajszívű érzület (a köbön).

Most tehát Orbán újfent győztes csatára készül.

Meglehet, a férfi = férfi, a nő = nő jogelméleti eszmefuttatást, ami, ha jól tudom, még csak tervezet, nincs elfogadva, csendben, valamilyen trükkel előbb megszoptatja, aztán betakarja és elaltatja, meggyőzve a nyugati világot arról, hogy itt jogállamiság van, de abszolút jogállamiság (nyugati barátaink amúgy hasonló melegségi okokból és teljes joggal buktak ki nemrég a lengyelekre), úgyhogy ezt a disznóságot valamilyen trükkös módon és szép csendben álomba ringatja a Nagy Vezér, miközben idehaza győztesként fogja magát ünnepeltetni, hiszen egyetlen migráns sem költözött az országba, s ezt most megint a mi Viktor apánk elszánt és harcos szellemének köszönhetjük, miközben a nyugati világ nagy ívben tesz erre a repetitív módon migránsozó orbáni szélmalomharcra.
Minden szép, minden jó, felragyoghat az európai arcél és dagadhat a büszkeségtől a magyar kebel, megoldódott minden, hiszen a belga söröző tulajnak, a francia vendéglősnek, az olasz panziósnak, a spanyol taxisnak, a görög strandi nyugágy-kölcsönzőnek, vagy a magyar kisvállalkozónak valóban kell a pénz, a segély, a támogatás, a hitel, hogy életben maradjon.

Ez tehát nem vicc.

A rossz vicc csak az lenne, ha az Európai Unió három és további sok-sok bölcse elfeledkezne nagy örömében arról, hogy a magyar szemfényvesztő fiók-Cipolla a jogállamiság részét képező korrupcióellenesség fogalmát áttolta a migráció fogalmába, holott a korrupció és a migráció között egyetlen a hasonlóság: mindkettő cióval végződik.
Vagyis most, legalább egy kis időre a melegek cseréljenek helyet a migránsokkal, a korrupciót pedig nyelje le a melegekért és az újabb migrációs győzedelemért cserébe az Európai Unió (le fogja nyelni, elvégre a görög strandos, a belga sörözős, a francia vendéglős és az olasz panziós mögött van egy sokkal gránitszilárdságúbb érv, maga a német autóipar, an sich), a magyar meg ismét átviheti a vállain a diadalkapu fenséges íve alatt a hon örök migránsbajnokát.
Így aztán mindenki jól járt, a belga sörözős, a francia vendéglős, az olasz panziós és a magyar lelkületes, meg persze a megszokott csapat Mészáros Lőrinctől Tiborcz Istvánig, Ráheltől Garancsiig, s legfeljebb a magyar sörözős szépen kiballag a belgához csaposnak, a magyar éttermes a franciához mosogatónak, s a magyar panziós az olaszhoz éjszakai portásnak.
A világ ismét kigömbölyödött, itt a vége, fuss el véle. Mármint a pénzzel (lével, korpával, zsetonnal).
Gábor György

(ál)arcaink

az ember valójában mindig spontán. spontán módon vesszük fel mindenféle arcainkat, konvencionális szerepeinket – gyerek, szülő, diák, tanár, ismerős, haver, barát, partner, szerető, (házas)társ, beteg, orvos, kolléga és így tovább – annak megfelelően, hogy épp ki(k)hez képest és milyen viszonyban nyilvánulunk meg. és ezeken a nagyobb kategóriákon belül is mindenféle arcot megtapasztalunk magunkon… sok olyat is, amit valahogy álarcnak érzünk. ami kényelmetlen, ami mindenféle problémákat okoz nekünk, és esetleg másoknak is.
a mainstream modell többé-kevésbé az, hogy van egy „igazi arcunk”. valami, ami tényleg mi vagyunk. ez javarészt az az arcunk, vagy arcrendszerünk, ahogy saját magunkat belülről ismerjük. egy idealizált önmagunk, és annak is leginkább a krémje… a szerintünk legjobb önmagunk, vagy max. kis hibákkal (amelyeket mások lesznek szíves még szeretni is)… ahogy azt a velünk együtt változó és erősen szelektált emlékekre alapozott élettörténetünkből kivonjuk, kiabsztraháljuk.
sokszor elhangzik, hogy nem voltam önmagam, vagy én amúgy nem ilyen vagyok… vagy hasonló. szóval bizonyos egyszeri vagy visszatérő arcainkkal nem azonosulunk…
szerintem minden (ál)arcunk rólunk mesél. kiről másról?

Válasz helyett

Ma reggel néhány keresetlen szóval reagáltam Orbán Viktor pénteki rádióüzenetére. Sajnálom, hogy ezt a bejegyzést nem előtte olvastam. Egy sort sem írva crtl copyval idemásolhattam volna ezt a bejegyzést, ahelyett, hogy dadogó mondataimmal fárasztottam olvasóinkat. Orbánnak üzenem: nem vezényelni kell, hanem emberi szavak. 

dr. Csipszer Bernadett Facebook bejegyzése:

“Gondolkoztam, hogy megírjam-e a következő „pár” sort, avagy sem…. Mégis az írás mellett döntöttem, mert hátha lesz pár olyan, akihez eljut az üzenetem, kérésem.
Ma reggel ügyelet után (Győr, Petz Kórház, az ország talán második legnagyobb kórháza, aneszteziológiai ügyelet) nem túl rózsás a hangulatom…
A tények: a győri kórház érdemben közel teltházas COVID pozitív betegekkel, lassan minden korábbi osztály helyén koronavírusos betegek fekszenek.
A kórházban jelenleg 3 intenzív osztályon (eddig 1db központi intenzív osztály volt) küzdenek szó szerint a kollégáim a betegekért….2 intenzív osztály COVID-intenzív, 1 nem fertőzött betegeket ellátó intenzív osztály.

A betegek csak jönnek és jönnek, egyre fiatalabbak az intenzívre kerülő pozitív betegek…nem 80+, hanem 50+, 40+ vagy fiatalabb.

Az intenzíven dolgozó kollégák elmondása alapján, aki lélegeztető gépre kerül, annak sajnos kis esélye van a túlélésre. Kevés beteget tudnak megmenteni. Aki intenzíves szakorvos, szakdolgozó hozzá van szokva a küzdelemhez, halálhoz, de nem ehhez, ami most zajlik.
A környéki megyék kórházai beteltek, a mobil járványkórház, közel teltházas… intenzíves orvosok hívják egymást, hogy próbáljanak a betegeik számára vmelyik másik intenzíven helyet találni, mert ők már nem tudják hová tenni a beteget……TELE, TELE, TELE…..
És közben az egyéb betegek ellátása (balesetek, szívinfarktus, agyvérzés, mérgezés, szülések, stb. stb) ugyanúgy szükséges és nincs belőlük kevesebb, mint máskor.

Kérek tisztelettel Mindenkit, hogy vegye komolyan a járványhelyzetet, a védekezési rendelkezéseket!

Nem, nem most kell régen látott családtaggal, baráttal, stb összejövetelt, bulit tartani! Nem, nem most kell wellness hétvégére menni! Nem, nem most kell shopping napot tartani….stb, stb.
Kérek Mindenkit, higgye el nekem, hogy minden egészségügyi dolgozó napi szinten küzd a betegekért! A rendszer hibái, extrém mértékű túlterhelése és ebből adódó csúszások, várakozások nem a mi hibánk, nem mi tehetünk róla!
Igen, van, hogy türelmetlenek, ingerültek vagyunk. Emberek vagyunk, akik most már nagyon fáradtak és elkeseredtek. Elnézést kérünk érte!
Mi is emberek vagyunk, anyák, apák, nagyszülők, nők és férfiak családdal, gyerekekkel, betegségekkel, félelmekkel, bizonytalansággal tele, DE minden nap, mikor szolgálat van, akkor megyünk és megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet.

Sokan közülünk, akik covid betegekkel dolgoznak akár kórházban, akár a mentőszolgálatnál, minden alkalommal a saját egészségüket, akár életüket teszik kockára másokért!

És itt álljunk meg egy pillanatra! Nem, nem pénzért tesszük ezt, és nincs akkora összeg, amelyért ezt megtennénk, ha nem tekintenénk ezt hivatásnak!
Ti, Önök, akik az elmúlt időszakban (tisztelet és köszönet a kivételeknek!) – sajnos egyre gyakrabban- szapuljátok/szapulják az egészségügyi dolgozókat, elgondolkoztatok/elgondolkoztak azon, hogy önként vállalva bemenne-e olyan helyre/lenne –e olyan emberek mellett, akiktől bármelyik percben megkaphatja azt a vírust, ami lehet, téged/Önöket is megbetegítheti, vagy akár meg is ölheti?! Ezt mennyi pénzért vállalná hetekig, hónapokig? Csak őszintén!……ugye, ugye?

Kérek, mindenkit tisztelettel ne bántsatok/bántsanak minket!

Értetek/Önökért tesszük kockára egészségünket, életünket és a családunkét – mert ugye tünetmentesen mi is átadhatjuk a saját hozzátartozóknak- minden egyes nap, minden egyes műszakban, amikor dolgozunk ebben a jelen járványhelyzetben.

Köszönöm annak, aki ezt elolvasta!

Kérek, mindenkit, hogy vigyázzon magára, vigyázzunk egymásra! Mert lassan nem lesz más, mint halálhörgés és siralom…”

ÉLETKÉP. VAS UTCA, PÉNTEK, 6 ÓRA.

   Péntek, 6 óra.

Ezt az időpontot tűzte ki a lövészkancellár, pontosabban a főnökei, még pontosabban a főnökei főnöke a Színművészeti kiürítésére. Milyen szép szó: kiürítés. Legyen minden üres, főleg a diákok feje. De az mindenféle lázadó gondolattal van tele.

Ezért 6-ra sajtótájékoztatót hirdettek, ahová nemcsak az újságírók mentek el.
Megyek én is, nem párt vagyok, hanem magánember, történetesen olyan apa lánya, akinek rendezőként a színház volt az élete.
A buszról leszállva egy pillanatra rendőrszirénák vijjogását hallom. Nocsak- hökkenek meg. De semmi baj: a rendőrök csak a helyszínt biztosítják, az utca az autók elől lezárva. A tömeg kilóg a Rákóczi útra. Sokan a csuklójukon, a kabátjuk hajtókáján, a fiatalok a hátizsákjukra kötve, néhány lány a hajában viseli az ellenállás jelképét: a piros-fehér szalagot. Mindenütt kézzel írt táblák:

„Veletek vagyunk!”

6-kor kiállnak a hallgatók: nem mennek el, megerősítik a blokádot. Nem kérnek az „előrehozott őszi szünetből”, tanulnak tovább a tanáraiktól a tanköztársaságban. Joguk van az egyetemükhöz, joguk van itt lenni. Jogi úton is fellépnek az utasítás ellen.
Várunk. A Vaskancellár (ja nem, az Bismarck volt, másik súlycsoport) sehol. Talán egy még fontosabb helyszínen ürít, nem itt. De parancsa szerint bent a szerencsétlen hivatali beosztottak megkezdik a kiürítést, gondolom, nem nagy kedvvel, pláne, hogy tudják, kint a tömeg. Fél hétkor a kapuban újra megjelenik egy hallgató, hogy elmondja: a kiürítést megakadályozták. Úgy fest, fizikai erőszak nélkül, hála istennek.
Az épület mellvédjére ismét kiállnak az ügyeletes őrök. Megint övék a hely. Óriási tapsvihar fogadja őket.
A tömegben spontán énekszó. Felhangzik a színművészetisek népdalból átköltött dala: „Ej, a titkos egyetem…” Aztán a Kossuth nóta: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” Ahogy szemerkélni kezd az eső, a másik is: „Esik eső karikára…” Az idősebb generáció rákezd a „Ha én zászló volnék…”-ra, az ifjabbak is bekapcsolódnak.

Indulok újra a Rákóczi út felé. A sokaság szélén meglátom a főpolgármestert, sokan odamennek hozzá, beszélget. Még hallom, ahogy üdvrivalgással végigfut a hír: visszafoglalták az Ódry színpadot.

Egy csoport fiatal lány elkezdi az egyetem másik, kultikussá vált dalát: „Kicsi vagyok én, majd megnövök én, mint a gombóc a fazékból, kidagadok én!”
Már megnőttetek, gyerekek.
Az a gombóc előbb-utóbb kidagad a fazékból.

Vidnyánszky nem értheti

Olvasgatom a híreket az SZFE körüli fejleményekről, s lám mit tett közzé nemrégiben a kormányhoz közel álló Mandiner a kuratóriumi elnök gazdag gondolataiból:

“…Mandiner:
Van bármiféle mód arra, hogy teljesüljön az a követelés, hogy a kuratóriumba az egyetem szenátusa által delegált tagok is bekerüljenek?

Vidnyánszky: Szerintem így lett most reális a felállás. Most tartunk ott, hogy megfelelő súlyú tárgyalófelek ülnek egymással szemben. Így is nagyon nehéz folyamat áll előttünk….“

Slussz!

Ez világos beszéd. Minden döntési jogot a kormány által kinevezett kuratóriumnak, az érdekelteknek pedig coki!

A hallgatók a maguk módján reagáltak:

„Fenntartjuk azt az álláspontot, hogy Vidnyánszky Attila és a kuratórium a diákság számára illegitim. Kinevezésük antidemokratikus eszközökkel történt, így tehát nem szeretnénk velük tárgyalni”

– jelentette ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak képviselője a minapi sajtótájékoztatóján.

Ez is világos beszéd. Vidnyánszky és olajmágnásai menjenek a pokolba!

e mondott még egyebet is a főkurátor!

….Mandiner:
Hogy bírja ezt az időszakot?

Vidnyánszky: Nagyon nehezen. Ez nem az én szakmám, én nem vagyok politikus, de szakmai felelősségérzetem arra késztetett évekkel ezelőtt, hogy ne csak mondjam a véleményemet, hanem értékrendemmel összhangban cselekvő résztvevője legyek a közéletnek. Sokszor a szememre vetik, hogy rendezzek, és ne politizáljak, ám ha a politika a közügyekben való részvételt jelenti, akkor értelmiségiként ebben szerepet vállalni, ha nem is kötelesség, de biztosan nem szégyen. (…) És ott van a legerősebb támaszom, a családom. Olyan hátterem van, amely megóv, segít regenerálódni, és kötözi a lelki sebeimet. Ez csodálatos dolog. Mind a civil, mind a szakmai világból annyi támogatás érkezik, hogy ezt muszáj végigcsinálni. Elképesztően erősnek érzem a hitünket.

Fölöttébb érdekes!

A művész úr demokrata, s a maga módján tisztán összegzi a művész közéleti szerepvállalásának lényegét. Értékrendjét illetően azonban sokakban van bizonytalanság, ezt leginkább a hallgatók és tanáraik állásfoglalásán, az őket támogató nyilatkozatok sokaságán lehet lemérni. Persze meglehet e tárgyban valójában nincs is semmi bizonytalanság, hiszen Karsai Györgyről szólván Vidnyánszky az ATV-ben félreérthetetlenül rögzítette világlátásának fundamentumát:

„Karsai Györgynek én nem fogom tudni soha elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”

Akkor most ebben a mondatban (a főkurátor legfrissebb nyilatkozatain is elmélázva) helyettesítsünk néhány szót, s talán valamelyest közelebb jutunk Vidnyánszky Attila világlátásának pőre lényegéhez:

„Vidnyánszky Attilának soha senki nem lesz képes elmagyarázni, hogy mi a demokrácia, a pluralizmus, az egyéni és a kollektív szabadság, az egyetemi autonómia, a tanszabadság, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit erről a szabad ember gondol. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”

Enyedi Ildikó üzenete

Kedves diplomázó diákjaim!

Augusztus 28-án felmondtam a Színház és FIlmművészeti Egyetemen. Azóta fogalmazom nektek ezt a levelet. Elsősorban nektek tartozom magyarázattal. Szerettem volna folytatni veletek mesterszakon a kezdeteknél felépített, öt éves ívet. Sok örömmel tervezgettük osztályvezető társammal, Gigor Attilával, mi férjen majd bele abba a két évbe. Ezt a mesterszakos osztályt már nem áll módomban elindítani.

Nem tudom, mit tennék, ha első vagy másodévesek lennétek – valószínűleg lehajtanám a fejem és maradnék, amíg végeztek. De nem biztos, hogy menne – az ember az egész személyes hitelességével tanít. Mindenesetre, tisztelem és megértem minden kollégámat, aki, hátrasorolva az önérzetét, marad a diákjaival.
Őszintén szólva, ez a harmadik levél, amit írok nektek. Érett egy ideje bennem ez a döntés, de újabb és újabb haladékot adtam, bolond módon reméltem, hogy a józan ész és az egyetemi hagyományok tisztelete mégis nyom a latba és megmarad az egyetemi autonómia, ami nem véletlenül záloga több száz éve a szabad tudományos és művészi alkotásnak, fejlődésnek.
Nem volt jó az elmúlt években folyamatosan érzékelni, hogy ellenszélben dolgozunk, hogy ezen az elvonásokkal mesterségesen csontig éheztetett egyetemen a sok energiával elkészített fejlesztési tervek zöme fiókban marad, ami pedig megvalósul, azt hatalmas energiákkal, szakmai szívességekkel tudjuk fenntartani. Nem volt jó érezni, hogy egyfajta büntetésben vagyunk.
Riasztó volt a bő egy éve kezdődött és szisztematikusan fokozódó rágalom és szidalom hadjáratot átélni, a közös munkánk, teljesítményünk eredményét látatlanban becsmérlő, lesajnáló, semmibe vevő tendenciózus, objektív véleménynek álcázott kirohanásokat hallani, olvasni.

Mint, amikor megindulnak a hajtók az őszi vadászaton. A vad megfeszül, fülel, vár. Aztán kitör…

Elképesztő volt olvasni az azóta sem igazolt vádakat, hogy az Egyetemen ideológiai szempontú oktatás zajlik, majd, ugyanabból a szájból, ugyanezzel a lendülettel egy kifejezetten ideológiai programot meghirdetni. Gyalázkodni, aztán megsértődni, mint áldozat. Kifejteni, hogy a munkánk hányféle értelemben értéktelen, majd negédesen biztosítani, hogy minden marad a régiben, csak egy kicsit kiegészül…miféle becsülete van a kimondott szónak az ilyen ember számára?
Személyesen is felkavaró volt átélnem, ahogy a munkám, amit sok lelkesedéssel végeztem és a tanítványaim teljesítményei, amire méltán lehetnek büszkék, néhány odavetett szóval lenullázódik.

És különösen felkavaró volt, hogy a saját hazámban bárki veszi a bátorságot, hogy majd ő megmondja, vajon elég nemzeti vagyok vagy sem.

Miféle tempó az ilyen?
Szívettépő volt látni az Egyetem vezetésének újabb és újabb kísérleteit a fenntartóval való valódi egyeztetésre. A temérdek munkát, amit beleöltek abba, hogy minden feltétele megmaradhasson a párbeszédnek. Látni, ahogy újra és újra felmossák velük a padlót – és ők, háttérbe szorítva minden normális emberi reakciót, tűrtek, hogy esélyt adjanak annak, hogy ez a nagy múltú intézmény, ahol a nyílt, sokszínű és szabad műhelymunkának a záloga az a demokratikus szerkezet, az az alulról építkező döntésmechanizmus, megmaradjon. Ja, és közben olvasni a sajtóban, hogy az Egyetem vezetősége nem hajlandó tárgyalni…
Hálás vagyok nekik és tisztelem őket, amiért végigcsinálták ezt a lehetetlen feladatot legjobb lelkiismeretük szerint, higgadtan és tárgyszerűen, vállalva azt is, hogy forróbb fejű tagjai a közösségünknek maflának nézzék őket.
És, ugyanilyen szívettépő volt látni a diákokat vitázni, gondolkodni, munkacsoportokba szerveződni, abban a hitben, hogy a szavuk számít, hogy a gondolataikra kíváncsi az Egyetem fenntartója, abban a hitben, hogy azért az a fenntartó számára is világos, hogy ez az egyetem miattuk és értük létezik. Hálás vagyok nekik és tisztelem őket ezekért az erőfeszítésekért. Mindannyian a lényeget védik, védték.
Diákok érkeznek és távoznak, tanárok jönnek és mennek, kicserélődhet mindenki, a lényeg mégsem változik, mert átadódhat egy hagyomány, egy éthosz, és, tulajdonképpen újra és újra, más és más formában, személyekkel ismét megszülethet, mert a döntési mechanizmusok ezt lehetővé teszik. Ennek

őre az egyetemi autonómia.

Ez kapott sebet augusztus 27 én, amikor egy előre aláírt dokumentumot nyomtak az Egyetemet képviselő személy kezébe. Tessék, mától így működtök. Majd a sajtóban megjelent, hogy az Egyetem vezetése nem volt hajlandó egyeztetni. Megküldték előre ezeket a dokumentumokat nekik? Nem. Megismerhették, felkészülhettek belőle? Nem. Az új kuratórium által szignált dokumentum elkészítői figyelembe vették – a fenntartó által kért – az Egyetem vezetőségének több hónapos munkával elkészített ajánlásait? Nem. Még egyszer: egy előre aláírt dokumentum volt náluk. Mégis, őszintén, ez miféle ideája az egyeztetésnek? Számomra valahogy nem annak tűnik.
Kedves diákjaim, nem tehettem mást. Másnap felmondtam. A közös munkát folytatjuk, a diplomafilmeiteket természetesen végigkísérem, ugyanúgy, mintha még mindig itt tanítanék.
Vannak olyan helyek , ahol a szabad munkálkodás elvétele – bár mindig megsínyli az eredmény – nem jár tragikus következményekkel. A mi esetünkben ezzel a lényeg sérül. Akkor is, ha nem szól bele senki abba, mit és hogyan tanítunk és tanulunk. Elég, ha tudjuk, hogy bármikor megteheti.
Talán még mindig nem késő. Talán mégis van annyi becsület a kuratórium tagjaiban, hogy nem akarják, hogy a nevükhöz tapadjon egy ilyen értékes hagyomány megtörése. Talán nekik sem mindegy, hogy a szavuknak milyen hitele van. Talán nem mindegy, hogy hogyan fognak rájuk emlékezni. Ha az egyetemi autonómia feltételei csorbítatlanul teljesülnek, boldogan és azonnal visszatérnék.
Enyedi Ildikó

20 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki

Őrizetbe vették Steve Bannont, Orbán Viktor tanácsadóját, a Fehér Ház volt fő stratégáját. Bannon és három társa ellen azt a vádat emelték, hogy egy „Építjük a falat” című kampány kapcsán csalást követtek el az adományozókkal szemben.

A kampányban több mint 25 millió dollárt gyűjtöttek össze az Egyesült Államok déli határán építendő falra, és fennáll a gyanú, hogy több százezer dollárt nem a megjelölt célra fordítottak. Trump elnök két éve elbocsátotta a Fehér Házból Bannont azzal az indoklással, hogy „idejét azzal töltötte, hogy hamis információkat szivárogtatott a médiának, hogy sokkal fontosabb embernek láttassa magát, mint amilyen.

[…] Úgy tesz, mintha befolyása lenne, hogy becsapjon néhány embert, akinek fogalma sincs a dolgokról”.

A cikk szerzője rámutatott:

„Ami azt illeti, Bannon jól becsapta Orbán Viktor „elszigetelt kormányát”, amikor 2018 májusában hősnek kijáró fogadtatásban részesítették Budapesten. Fő házigazdája Schmidt Mária történész volt, aki fogadást is szervezett az amerikai vendég ünneplésére.

Bannon úgy állította be magát, mint az amerikai külpolitika fő alakítóját, Trump elnök bizalmasát, és Közép-Európa nagy szakértőjét. Közben ismertek voltak Bannon rasszista és antiszemita nézetei, amint az elnök tanácsadójával és rokonával, Jared Kushnerrel fennálló konfliktusa is nyílt titok volt.

HFP

Bannon be is jelentette, hogy szorosan együtt szándékozik működni a magyar miniszterelnökkel, és azt mondta: „Sok időt fogunk tölteni Magyarországon”. Azt is mondta, hogy többször találkozott Orbán belső munkatársaival, és tanácsokkal látta el őket.

Kijelentette: az Obama-kormányzat és a külügyminisztérium teljesen kizárta Orbánt, de Trump elnök nagyon szoros figyelemmel követte őt”. A szerző szerint semmiféle bizonyíték sincs arra, hogy Trump a legcsekélyebb figyelmet fordította volna Orbánra, mi több, nem lenne meglepő, ha Trump elnök azt sem tudná, hogy hol van Magyarország.

„Orbánt a tanácsadói meggyőzték arról, hogy Bannon fontos tényező a világpolitikában, és ő meg ügyesen játszott Orbán hiúságával”

– írta a szerző. Hozzátette: Gulyás Gergely, a miniszterelnöki hivatal vezetője is dicsérte Bannont, akit fogadott a magyar külügyminiszter is. „Meglepetéssel láttam, hogy Bannon még Szapáry György neves belga-magyar közgazdászt, Magyarország volt washingtoni nagykövetét is át tudta ejteni.

Bannon, saját őrizetbevételét, politikai bérgyilkosságnak nevezte, és azt mondta nem adja meg magát, mindenki tudja, hogy szeret harcolni”. A szerző szerint teljesen valószínűtlen, hogy Bannon egyhamar újra felkeresné budapesti barátait, mert a vádban szereplő bűncselekmények mindegyikére 20 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Egyébként a cikket illusztráló képek egyikén Bannon a parlamentben Orbán Viktorral és másokkal, egy továbbin Schmidt Máriával, illetve egy harmadikon Szijjártó Péterrel látható. Mellékelték a cikkhez Bannon Budapesten mondott beszédének videofelvételét is.

Hugarian Free Press/Lázár György

Gyűlölet, ami gyilkol és a tömeggyilkosok

Ha valaki gyűlöletet kelt, az gyilkos. Ha ezt egy ország vezetése, vagy egy egyház teszi, az tömeggyilkos. Ha pedig te gerjesztesz önmagadban, akkor öngyilkos vagy.

A tudat ez ember alkalmazottja. Feltéve, ha az illető rendelkezik tudattal és tudja egyáltalán, mi az? Ha a tudatot pozitív élmények táplálják, az ember pozitívvá, élet igenlővé válik. De ha a tudatot megmérgezik, akkor az a gazdája ellen fordul. Ez olyan, mint a munkaadó, aki az alkalmazottjainak csak bosszúságot okoz. Eljön a nap, amikor minden alkalmazott ellensége lesz. De ilyen a gyermek is, akit állandó lelki zsarolásban nevelünk fel. Igen, ő is ellenséggé válik, ne legyen ebben senkinek semmi kétsége.

Egy megmérgezett tudat a fizikai testet is megmérgezi.

Elég meglátogatni egy kórházat és végignézni a betegeken. Legtöbbjüket a napi aggodalmak, gyötrelmek juttatták ide. Saját tudatuk mérgezésének áldozatai. A legjobb táplálékból is méreg válik egy mérget előállító gyomorban, nem beszélve arról az esetről, ha eleve mérget nyel le az illető!

Ezért nem kell a tömeggyilkosokat egyedül ott keresni, ahol fegyverkeznek, ahol háborúkkal, éhínséggel irtják az emberiséget. Elég a szűk környezetben, vagy önmagadban keresni a gyilkost. Minden harag, gyűlölet méreg. Aki ezt táplálja, az a felelős egy láncreakció beindításáért.

Van megoldás. Meg kell szakítani ezt a láncreakciót és függetleníteni kell magunkat mindentől, ami a gyűlölet, ill. az azt keltő személyek, hírek közelébe visz. Szeress élni, szeresd az életet és másokat.

Karácsonynapló – 2020. június. 11.

Van abban némi arcpirító, hogy egy ilyen antiszociális kormány papol Budapestnek szolidaritásról. Mert Budapest Európa talán legszolidárisabb városa. Minden Budapesten megtermelt 100 forintból 97 a központi költségvetésbe kerül. Nem ismerünk még egy olyan európai nagyvárost, amelyet ilyen mértékben sújt az adóelvonás. A budapesti autótulajdonosok által befizetett gépjármű- és a jövedéki adóból immár egy fillér sem marad a városban az utak felújítására. Budapest működteti az ország legnagyobb közösségi közlekedési rendszerét – amin sokkal többen utaznak, mint a MÁV és a Volánbusz járatain együttvéve -, és bár az európai nagyvárosok szinte mindegyikében az állam és a város fele-fele arányban fizeti a közlekedés költségeit, Budapest tízszer többet tesz a bele, mint a magyar kormány. Sorolhatnám még. Budapest és a budapestiek szolidárisak, itt az ideje, hogy Budapesttel és a budapestiekkel is szolidárisak legyünk.
Ha a kormány valóban azt gondolja, hogy fizessenek a gazdagok, akkor ne a válság által legjobban sújtott Budapestet sarcolja, hanem javaslom, kezdje az adóztatást Mészáros Lőrinccel és a többi NER-lovaggal – ahelyett, hogy őket tömné tovább többek között az önkormányzatoktól elvont pénzekből.

Urbi et orbi

Megnéztem és meghallgattam Ferenc pápa húsvéti üzenetét a világnak, valamint urbi et orbi áldását.

A pápa ezúttal nem csupán Krisztus földi helytartójaként, az egyetemes keresztény egyház elöljárójaként, hanem hiteles humanistaként, felelős és bölcs államférfiként, a világ bajait jól ismerő gondolkodóként, minden embert szerető és tisztelő EMBERKÉNT szólt a világhoz – nemcsak a hívő, katolikus keresztényekhez, hanem minden jó szándékú emberhez!

Kétségtelen, hogy az egész világot fenyegető példátlan méretű és ismeretlen kimenetelű egészségügyi, gazdasági és humanitárius krízis már több felelős vezetőt sarkallt példamutató megszólalásra. (Gondoljunk csak Angela Merkel két parlamenti beszédére, II. Erzsébet királynő üzenetére, Conti olasz miniszterelnök drámai szavaira, vagy most a német szövetségi elnök húsvéti beszédére.)

Ferenc pápa egész világnak szóló üzenete több volt ezeknél: egyetemes érvényű, mindenki számára érthető, követhető útmutatás volt.

Megpróbálom röviden összefoglalni a beszéd legfontosabb világi elemeit.

1./ A világ méretű krízis a kiszolgáltatott, szegény, eladósodott országokat sújtja legjobban. Itt az ideje, hogy a gazdag hitelezők felfüggesszék, vagy akár el is engedjék ezen országok fojtogató tartozásait

2./ Európának a válság hatására minél előbb vissza kell térnie a II. világháborút követő, tartós békét eredményező összefogáshoz, szolidaritáshoz, a kölcsönös támogatás politikájához. Ma nincs helye az elzárkózó nacionalizmusnak, a másik felet legyőző, mindent uraló versenynek, a széthúzásnak, a gyanakvásnak és a békétlenségnek.

3./ Eljött az ideje a hatalmas erőforrásokat felemésztő fegyverkezési verseny befejezésének, de legalább is felfüggesztésének. A fegyverkezésre fordított gigantikus eszközöket a járvány és pusztító következményeinek leküzdésére, az egyetemes közjóra kellene fordítani.

4./ A humanitárius katasztrófa sújtotta térségekből menekülőket be kell fogadni, támogatni és nem megbélyegezni, tovább üldözni a háborúk, az éhínség és az üldözés elől menekülőket. Külön is kiemelte Görögországot, Törökországot és a Földközi tenger térségét.

5./ A ma is dúló háborúknak, fegyveres konfliktusoknak véget kell vetni. Kiemelte Szíriát, Líbiát, az izraeli-palesztin konfliktust, Irán, délkelet Ukrajnát és Venezuelát. A terrorizmusnak nemzetközi összefogással kellene megálljt parancsolni.

6./ Úgyszólván tételesen felsorolta a járvány leküzdésében és az élet fenntartásában legnagyobb terheket vállaló, sokszor saját életüket is veszélyeztető orvosokat, ápolókat, kamionsofőröket, bolti eladókat, az alapvető szolgáltatásokat biztosító munkásokat, a rendet fenntartó katonákat és rendőröket – megköszönve áldozatos munkájukat és hangsúlyozva kiemelt megbecsülésüket.

Bizonyára sokan naiv álmodozásnak minősítik a pápa intelmeit, javaslatait. Az u.n. reálpolitika szemüvegén keresztül nézve néhány gondolata talán illuzórikusnak tűnik. Közgazdászként magam is sok ellenérvet tudnék felsorakoztatni – akár a hasznosság elvét, akár az erőforrások optimális elosztását szem előtt tartva, netán a gazdaság mozgatórugóinak tiszteletben tartását igényelve – több gondolata ellen.

Most még sem ezek a racionális megfontolások fontosak: a világ már soha sem lesz olyan, mint a járvány előtt volt. Itt az ideje, hogy felismerjük ezt és változtassunk világunkon, mindenek előtt saját eddigi felfogásunkon és gyakorlatunkon.

A pápa üzenete ezt ismerte fel, erre biztat mindannyiunkat, ezért egyetemes és progresszív!

Csendesen eltöprengtem azon, hogy vajon hallották és főképp megértették e a pápai üzenetet kis hazánk magabiztos, magukat csalhatatlannak hitt vezetői?!

Békesi László

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK