Kártérítés a fertőzött bébitejporért

0
435
Fotó: Pixabay

A világ egyik legnagyobb tejfeldolgozó cége, a több mint 17 milliárd eurós éves forgalmat bonyolító  francia Lactalis több mint 12 millió doboz, elképzelhetően szalmonellával fertőzött tejport adott el 83 országban. Elsősorban csecsemőknek szánt tejporról van szó. A szalmonellafertőzés kisgyerekek esetében akár halálos komplikációkkal is járhat.

 

Franciaországban eddig 35 esetet vizsgálnak, de érkeztek szalmonellafertőzésről szóló hírek Spanyolországból és Görögországból is.

Egy észak franciaországi tejüzem a felelős a súlyos fertőzésért. Ezt már azóta bezárták. A hatóságok most azt vizsgálják: mióta tudott a cég vezérkara arról, hogy szalmonellával fertőzött lehet a bébitejpor?

Sokan kételkednek abban, hogy igazat mondott a  cég első embere, aki  a Journal du Dimanche vasárnapi lapnak azt mondta: azonnal léptek, miután érzékelték a fertőzésveszélyt.

A Lactalis kártérítést ígért az áldozatoknak, akik egyébként Franciaországban már szervezetbe tömörültek.

A francia hatóságok a kereskedő cégeket is vizsgálják hiszen több nagy áruházlánc azt követően is kitette a polcokra a dobozokat, hogy már tudhatták: a tej esetleg fertőzött. Mindez nagy csapás a világhírű francia élelmiszeriparra, amely igen büszke arra, hogy higiéniai normái messze meghaladják az átlagot.

A Lactalis botrány azonban most megingathatja a bizalmat a francia élelmiszeripar iránt és ez az exportra is hathat, pedig az igen fontos a francia gazdaság számára.

Ezért a Macron-kormányzat példás vizsgálatot ígér mind a szalmonellával fertőzött tejet előállító Lactalis, mind pedig az azt árusító áruházláncok ellen.

tejport 83 országba adta el a cég, mely ezen a piacon világmárkának számított. Eddig…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .