Michael Smuss fiatal fiúként fegyvert csempészett a varsói gettó felkelőinek, akik reménytelen helyzetben szembefordultak a nácikkal, akik a haláltáborokba akarták szállítani őket 1943 áprilisában.
“A nácikat tökéletesen meglepte a felkelés, melyre egyáltalán nem számítottak” – nyilatkozta a Times of Israel című lapnak a 99 éves túlélő, aki jelenleg Izraelben él. Michael Smuss Danzigban született 1926-ban, amely akkor a német birodalomhoz tartozott. 1933- ban Hitler hatalomra jutása után a zsidó gyerekeket kizárták az iskolából.
“Az édesapám tanított otthon németül, és vette át velem a német történelmet. Ezek az ismeretek létfontosságúak voltak a túléléshez.” A Smuss család azután Lengyelországba költözött, ahova 1939-ben a nácik bevonultak. Az apát és a fiút a varsói gettóba vitték, de a mama és a nővér kívül maradhattak, mert nekik német útlevelük volt.
“400 ezer zsidó élt a varsói gettóban hihetetlenül szűkösen a kis helyen. Nekünk apámmal egy szoba sarkában két matrac jutott, semmi több.”
Az erősebb zsidók dolgoztak, és a fiatal Michael Smuss ezt használta ki csempészetre. Elsősorban élelmiszert csempészett hiszen a gettóban szinte mindenki éhezett Varsóban.
Aztán megkezdődött a fegyverek csempészete: a nácik olasz katonák egy részét is lágerbe zárták Varsóban, mert “gyáván megfutottak a brit ellenség elől Észak Afrikában.” Ezektől az olasz hadifoglyoktól lehetett fegyvert szerezni, és becsempészni a zsidó gettóba.
A felkelés idejére már csak 40 ezer zsidó maradt a varsói gettóban, a többiek vagy éhen haltak vagy elszállították őket a haláltáborokba. Amikor elterjedt a hír, hogy a varsói gettót felszámolják, akkor az illegális vezetés döntött az ellenállás mellett.
Minimális fegyverzettel, de profi módon megszervezték az ellenállást
“Sok olyan zsidó volt a varsói gettóban, aki szolgált a lengyel hadseregben, ezért értettek a katonai dolgokhoz. Ők szervezték meg az ellenállást.”
A nácik csapdába estek amikor benyomultak a gettóba:
”az erkélyekről úgy lövöldöztünk rájuk mint a galambokra.”
Csakhogy Jürgen Stroop SS parancsnok taktikát váltott, és megkezdte a gettó szisztematikus felégetését.
A varsói gettó romhalmazzá vált, a megmaradt ellenállók megadták magukat. Stroop SS parancsnok 50 fotót küldött a Führernek, hogy jelentse a varsói gettó felszámolását, az egyik fotón ott látható a fiatal Michael Smuss az édesapjával.
A foglyokat útnak indították Treblinka, a haláltábor felé. Csakhogy akkoriban már nagy munkaerőhiány volt a nácik által elfoglalt Lengyelországban, a gettó túlélői pedig jelentkeztek munkára az egyik pályaudvaron. Így menekültek meg közülük sokan, köztük Michael Smuss is. Aki ezt követően koncentrációs táborokban dolgozott. Amikor közeledett a vég a nácik számára, akkor a zsidó foglyokat Dachauba akarták szállítani, hogy ott a gázkamrában végezzenek velük. Csakhogy a vonat nem ért el Dachauba, mert amerikai bombatámadás érte a szerelvényt. Akkor kezdődött a halálmenet: az SS gyalogosan akarta a halálba hajszolni a zsidó foglyokat. Smuss és néhány társa sikeresen megszökött, egy istállóban bújtak el, de a német gazda puskát fogott rájuk. Sikerült meggyőzni a gazdát, hogy a háború végén nem lenne okos dolog meggyilkolni a bujkáló zsidókat, ezért Smuss és társai megmenekültek.
Ezt követően Michael Smuss New Yorkba került, majd 1979-ben kivándorolt Izraelbe, ahol azóta is családjával együtt él. Művész lett: “egy túlélő művészete” címmel adta el festményeit és képzőművészeti alkotásait.
“Istennek célja volt velem, azért élhettem túl a varsói gettó lázadást és a táborokat a náci Németországban. Az a feladatom, hogy erről tanúskodjam”
– nyilatkozta a Times of Israelnek a varsói gettó felkelés utolsó, még élő résztvevője, a 99 éves Michael Smuss.