Hanuka van, nem érünk rá, mi egy vallási felekezet vagyunk

0
808

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség korábban határozott üzenetben utasította el a Jobbik és Vona Gábor Hanuka alkalmából küldött jókívánságait. A Mazsihisz eddig nem szólalt meg a Jobbik által küldött Hanuka-üdvözletek ügyében, most azonban közleményben fejtették ki véleményüket.

„Sokan kérdezték, miért nem foglal már állást a MAZSIHISZ is végre a Jobbik képeslapküldési szokásainak rendkívül nagy horderejű „ügyében”. Elmondjuk.

Vona Gábor pártpolitikus politikai számításoktól vezetve hanukai képeslapokat küldött ki. Köves Slomó pártos politikai számításoktól vezetve visszautasította a képeslapot és a jókívánságot.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nem vesz részt ebben a szinte már hagyománnyá nemesült, ugyanakkor kissé kiszámíthatóvá vált társasjátékban, mert híveinkkel éppen a Hanukát, a fények és a csodák ünnepét tartjuk, orvosi műszert adományozunk a Bethesda Gyermekkórháznak és közösen gyújtunk gyertyát budapesti és vidéki közösségeinkben, köztük vasárnap Gyöngyösön, görög katolikus és moszlim barátainkkal, szociális projekteket és adományszállítást támogatunk.

Mi ugyanis egy vallási felekezet vagyunk.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .