Hanuka – A német államfő szerint „a zsidó közösség ajándék Németországnak”

0
1048
facebook.com

Egy rabbival együtt gyújtotta meg Európa legmagasabb menoráját Steinmeier német államfő Berlinben. A Hanuka kezdetét jelző ünnepségen Yehuda Teichtal rabbi képviselte a német főváros zsidó közösségét. Németországban megnövekedett az antiszemita bűncselekmények száma és ez aggasztja a zsidó közösséget. Különösen, hogy az ellenzék legerősebb pártja, az Alternative für Deutschland nem határolja el magát az antiszemita megnyilvánulásoktól. Jól látszott ez Chemnitz-ben, ahol a migránsok ellen irányuló akciók során egy zsidó éttermet is megtámadtak.

Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy 80 évvel ezelőtt rendeztek a nácik pogromot a zsidó kisebbség ellen. A Kristályéjszaka egyenesen vezetett a holokauszthoz, amely egész nácik által megszállt Európa zsidóságát érintette. Soha nem feledkezhetünk meg erről – hangsúlyozta Németország államfője.

A Hanuka nyolc napos ünnep annak emlékére, hogy a második jeruzsálemi templom menórája nyolc napig világított annak ellenére, hogy az olaj csak egyetlen egy napra volt elegendő. Németországban különösen ügyelnek arra, hogy a zsidók Fény ünnepét az állam is a maximálisan tiszteletben tartsa. Németországban a zsidó közösség folyamatosan gyarapszik, mert az egykori Szovjetunió területéről sokan ide vándoroltak ki a világ egykor igen népes közösségéből, amely ma már csak a töredéke a réginek.

Az antiszemita gyűlöletbeszéd felélénkült szerte Európában – figyelmeztetett Frank-Walter Steinmeier. A szociáldemokrata államfő hangsúlyozta, hogy ez ellen mindent meg kell tenni – különösen Németországban, ahol ez erkölcsi kötelesség! Sohasem lehet vége az antiszemitizmus elleni harcnak – mondta a német államfő.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .