Gyárfás Tamás kifizette a 200 millió forintos óvadékot

0
1101

Kifizette a 200 millió forintos óvadékot, így levették a nyomkövetőt Gyárfás Tamásról, közölte az úszószövetség volt elnökének ügyvédje. Bánáti János azt mondta: Gyárfás Tamás már csütörtökön befizette az összeget.

Gyárfás Tamás tehát már nincs lakhelyelhagyási tilalom alatt, ugyanakkor időről időre be kell jelentkeznie a rendőrségen. Gyárfás Tamás személyi mozgásában már semmilyen módon nincs korlátozva, külföldre is utazhat, így nemzetközi kötelezettségeinek is eleget tud tenni, közölte Bánáti János.

A médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelt el nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat. A kényszerintézkedést a

Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el.

Gyárfás Tamás, akit gyilkosságra felbujtással vádolnak, akkor azt mondta, semmi köze Fenyő János meggyilkolásához.

Az elsőfokú bíróság határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. A másodfokú bíróság döntésében kiemelte: az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék első fokon megállapított mértékét a törvényszék megemelje.

Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadékot 200 millió forintban határozta meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .