Gyerekkoromban nem értettem, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját miért november 7-én ünnepeljük. Aztán a felnőttek elmagyarázták, de ettől csak zavarosabb lett minden.
Valami Gergely-naptárról beszéltek, de nekem mondhatták. Megtanultam azt is, de ugyanúgy nem értettem, mint még sok minden mást akkoriban. (És most megint.)
Pedig, igyekeztek a felnőttek rendesen megfelelni a feladatnak. Különösen az iskola. Rajzórán például azt a házi feladatot kaptuk, hogy rajzoljunk Aurórát. Megmutatták fotón, hogy milyen. Nekem nagyon tetszett a hajó, főleg a kéményei. De rajzolni nem szerettem. Nem csak azért, mert nem tudtam, de azért sem, mert inkább írtam volna egy verset róla.
Szerencsére, ilyen feladatot nem kaptunk, máig égnék magam előtt. Anyám, egyébként négyest kapott az Aurórára, mert persze vele rajzoltattam meg. Ő sem szeretett rajzolni, de engem szeretett, – ez amúgy kölcsönös volt – így elvállalta helyettem a munkát.
Én szerettem a November 7-e teret, mert ott volt a Savoy és az Abbázia. valamint a Barátság söröző. Nem is értettem, hogy az idősebbek miért Oktogonnak nevezik. Azt tudtam, hogy valamikor így hívták, mint ahogyan ma megint így hívják, csak az nem volt világos a számomra, hogyha valaminek van neve – November 7 tér – akkor azt miért kell másképp hívni. Ugyanígy voltam a Majakovszkij utcával is.
Ma már persze sokkal okosabb vagyok, és a Moszkva teret nem hívom Széll Kálmán térnek.
Mára a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megítélése – fogalmazzunk nagyon finoman – változott. Hogy hatalomváltás volt, az biztos. Hogy nagy volt-e, nem tudom. Azt tudom, hogy fiatalkorunkban, ha valakit nagyon öregnek gondoltunk, viccesen azt mondtuk egymásnak: ő még látta Lenint.
Akit egyébként Uljanovnak hívtak.
Az akkoriban kötelező iskolaköpenyünkre azt írtuk fel: Lennon élt, Lennon él, Lennon élni fog. Aztán 1980-ban lelőtték.
És akkor végezetül egy máig érvényes Hofi-idézet: Éljen az örök és megbonthatatlan szovjet-magyar konzerv!
