Déli kávé Szele Tamással – A kerek világról és a lapos Földről

0
1459
Fotó: Pixabay

Kérem, ha már így polgárian kávézgatunk minden délben, egymás között, alig pár százan-ezren, mint egy jobb biedermeier szalonban, miért is ne mennénk el egyenesen a Polgári Mulatóba? Könnyen elérhető, Budapest egyik közlekedési csomópontjában fekszik és szavamra, igen tartalmas programokat ígér! „Hagyományőrző szórakozóhely”, amint a neve is mutatja.

Hát, ha valahol kell ragyogjon a Szellem Napvilága, ott aztán mindenképp. Ott ha törik, ha szakad, ragyogva lesz, szellemileg. Akkor lássuk, mi szépre, jóra számíthatunk kultúrával megszentelt, rációval erősített falaik között decemberben?

„Szabadkömüves törekvések, propagandák, a kereszténység kiírtására (sic!) címmel, izgalmas témákat feszegetünk decemberben is a Polgári Mulatóban.
1. Egy repülő, pörgő gömbön élünk, beszélő majmok vagyunk. Azaz a Teremtés könyvét meghazudtoló heliocentrikus világnézet terjesztése, annak oktatásba csempészésének mintegy 200 esztendeje.
2. Evolúció vagy teremtett világ?
3. Papok pedofiliájának eröltetett terjesztese, a kereszténység lejáratására.
4. Inkvizíció a valóságban.
5. Létezik-e a földnek görbülete?
December 13-án kezdés 19h
Szász Péter (vallástörténész) és Székely Sándor (laposföldkutató) beszélgetése kerül megrendezésre, a Polgári Mulatóban.”

A program az intézményt vezető Mikus Márton Facebook-oldaláról származik, és mivel a nagy nyilvánosság számra tette közzé, hát nem is vétek megosztani. Az eredetiség miatt benne hagytam a helyesírási hibákat is.

Nem tudom, van-e ember, aki a műsor láttán nem hagy ott csapot-papot és rohan helyet foglalni, hogy ki ne maradjon, legyen az én vétkem, hogy jómagam nem teszem. Pedig nagyon érdekes tapasztalatokkal gazdagodhat majd a hallgatóság, azt el kell ismernünk. Nem szeretnék az indiszkréció vétkébe esni, így a program alatt folyó párbeszédből is csak módjával idézek majd – mondhatni, pusztán a lényeget, tekintsünk el a szükségtelen sallangoktól, a hivatkozásban amúgy is mindenki megtekintheti a diskurzust, akit érdekel.

A Föld lapos, ezt már halljuk egy ideje

Szóval, hogy is van ez? A Föld lapos, ezt már halljuk egy ideje, gyakori internetes konteó, sokan élnek belőle. Hogy közben gömbölyű, az senkit sem érdekel, nem is lényeges, első az üzlet, kérem. De hogy pont a szabadkőművesség miatt gömbölyű? Nélkülük lapos? Mindig tudtam én, hogy tőlük kerek a világ, na de ennyire nyíltan kimondani? Szerencsére Mikus úr egy kommentjében világossá teszi a hogyan mikéntjét herepfedényileg.

„Szegény Kopernikusz s Galilei agymenéseit használta ki 200 evvel később a szabadkőművesek segítségével a háttérhatalom, hogy támadják a genézist.”

Értem, illetve érteni vélem. Olyan 1818-ig lapos volt a Föld, de jöttek a szabadkőművesek és felfújták, mint a labdát. Illetve, második lehetőség, hogy előtte is lapos volt, most is lapos, csak épp a szabadkőművesek hatására azt hisszük, hogy gömbölyű. Mi a csoda volt 1818-ban?

Akkor semmi. Ellenben harmincöt évvel korábban győzött az amerikai szabadságharc, amelynek egyes vezetői valóban szabadkőművesek voltak, erre gondolhat a költő, de azért kétszáz éves távon harmincötöt mellélőni? Nem a legnagyobb találati pontosság. Jó, menjünk tovább.

Azt kell hinnünk, ezek szerint 1818 vagy 1783 előtt közismeret tárgya volt a Föld lapossága, Magellán tehát csak tévelygett az óceánon, meg agyonverette magát Maktan szigetén bizonyos Sipulapulapu rádzsával. Drake is csak kalandozott, ki ad egy tengeri rabló szavára? Sőt, a spanyolok Fülöp-szigeteki gyarmatai sem léteztek soha. Meg egyáltalán. Csendes-óceán sincs, vagyis nem úgy van, ahogy van, hanem másképp, Ausztrália sem létezik (ez szintén terjedő konteó) és aki az antipodesekben, a Föld túloldalán élőkben hisz, az Szent Ágoston hitelvei szerint elkárhozik.

Evolúció sincs, hogyan lenne?

A világot hat nap alatt teremtette a Mindenható, és a hetedik óta félrenéz, azért terjedhetnek ilyen szamárságok. Nem szeretnék senkit sem hitében megbántani, de ha az elfogadható a vallásos ember számára, hogy az Énekek Éneke nem szó szerint, hanem jelképesen értendő, lehetne jelképesen érteni a Teremtés Könyvét is: abban mondjuk a tudomány és a vallás mindenképpen megegyezik, hogy előbb volt sötétség meg fény, aztán égitestek, majd növényi és állati, végül emberi élet, szóval nincs itt szöges ellentét, ha nem keresünk mindenáron.

Csakhogy van, aki keres. Az amerikai Biblia-övből indult a kreacionista mozgalom, ami követeli az „evolúciós elmélet” oktatásának vagy betiltását vagy azt, hogy teóriaként tanítsák. Miért? Mert abban a pillanatban, ahogy ezt egy iskolában elérik, a bizonyított tudományos tények egy szintre kerülnek a bizonyítatlan vallási elvekkel.

Egy pillanatig sem állítanám, hogy a vallás butaság volna, sőt, nagyon fontos dolog! Csak éppen a vallást hinni kell, a tudományt meg tudni, a vallás a metafizikai, a tudomány a fizikai jelenségekkel foglalkozik, és hozzánk jelen porhüvelyünkben a fizikai jelenségek vannak elérhető közelségben. Nincs értelme a két dolgot egymással szembeállítani: okos ember tudja, minek hol a helye.

No, de nem mindenki okos ember.

Ezen nem tudunk segíteni: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” – mondja az Újtestamentum, és tény, hogy okos emberek között ritka a felhőtlenül boldog, ám az is tagadhatatlan, hogy a buták között sem túl gyakori ez, tehát lehet, hogy mégsincs összefüggés, akkor meg érdemesebb okosnak lenni, mint butának. De legalábbis hasznosabb és orvosi szempontból egészségesebb.

A papi pedofíliát meg legalább olyan könnyű dolog tagadni, mint az Inkvizíció rémtetteit vagy a Föld gömbölyded voltát: erős hittel ez sem lehetetlen, a tények tiszteletét betartva viszont sajnos képtelenség.

Egyszóval, ha a végén még visszakanyarodnak egyet a lapos Földre a mennyeknek országából, ahol ártatlan papok hárfázgatnak szelíd inkvizítorokkal vegyesen, bizony mondom, tartalmas lészen ez a program.

Aki úgy érzi, fellelkesült, annak ott a helye. Én azonban még jelezném, hogy tessenek némi óvatossággal élni, és a világért se zaklassák logikus vagy ne adja az Isten, materialista kérdésekkel a jelenlévőket és az előadókat, ugyanis az intézményvezető Mikus úr kissé vérmes ember. Még a boldogult Magyar Nemzet írta meg róla, 2017. január másodikán, miszerint csúnya és zsidózástól sem mentes szóváltása volt a Trattoria Venezia étteremben Gulyás Mártonnal, de Gulyás nem tudhatta, hogy ő valójában a Trattoria Giovinezzában jár. Az azóta szintén megszűnt Válasz pedig egy 2012. július 18-i írásában Mikus mestert a radikáljobbos Budaházy György körüli szimpátiamozgalmak egyik főalakjának nevezte.

Ők mondták, nem én, én csak idézem – de van egy olyan érzésem, hogy nincs sok értelme észérvekkel operálni ezen a rendezvényen, nem is javaslom senkinek.

Tulajdonképpen azt sem ajánlom, hogy bárki odamenjen, úgy általában.

Hogy akkor mégis miért beszélgetünk róla?

A mai világban nem árt tudni, hova ne menjünk, kérem.

Maradjunk mi csak itt, a kávénknál, nem kell azt a Polgári Mulatóban megrendelni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .