Dél-Koreából jelentjük

0
3035
Az Arirang címû koreai népdalt éneklik megemlékezõk a Margit hídon hétfőn. MTI/Balogh Zoltán

A roppant sajnálatos, koreai turistákat is érintő Dunai sétahajó baleset Koreában komoly visszhangot keltett. Errefelé drága az emberélet amúgy is, de az, hogy ez pont egy hajóbaleset volt, azt itt különösen nehezen dolgozza fel a társadalom.

A Szevalhó komp épp öt éve süllyedt el Csedzsu szigetére tartva, a baleset több száz gyermek életét követelte, ez máig be nem gyógyult seb. Természetes, hogy egy szintén koreai áldozatokat követelő, külföldön történt hajóbalesetre különösen érzékenyek.

A politikai vezetés is arra törekszik, hogy szemben az ignoráns Pák-kormánnyal, ez esetben mindent, a végsőkig mindent megtegyenek, hogy csökkentsék a baleset következményeinek ránk nehezedő súlyát.

Itteni idő szerint hajnali négykor történt a baleset, reggel már ez volt az egyetlen hír, amiről minden televízió, újság, rádió beszámolt. Folyamatosan próbáltak több és több információt szerezni. Kezdetben ez nehezen ment, ezért ott élő koreaiakat hívtak fel, adtak be élő adásba, tőlük tudakolván, mit látnak a rakparton, tudnak-e bármit a történtekről. Másnap aztán már volt hír bőven, innen szakértők, külügyesek, maga a külügyminiszter is Magyarországra utazott, Mun elnök telefonon felhívta Orbán Viktort, és kérte, hogy találják meg az eltűnteket mindenképp.

Segítségként Korea különleges mentő egységeket is küldött Magyarországra, majd hozzátartozók is útra keltek, pszichiáterek, ügyészek segítik őket a holttestek hazaszállításának intézésében. A baleset hátterét, a felelősség kérdését az itteni hírcsatornák természetesen felvetik, mégis, most sokkal nagyobb súlyt fektetnek az eltűnt személyek előkerítésére.

A koreai kultúrában az eltűnt hozzátartozó nagyobb tragédia, mint a halott hozzátartozó.

A hitük szerint amíg nincs meg valakinek a holtteste, vagy annak legalább azonosítható része, addig a halál ténye „nem biztos”. Amíg a halál ténye nem biztos, addig a halottat nem temetik el, nem gyászolják meg, nem tudják elengedni. Ezért annyira fontos számukra, hogy előkerüljenek az eltűntek.

Tegnap a híradások arról szóltak többek között, hogy a TEK nem engedi a hajótestbe történő bemenetelt, míg a koreai mentők ezt nagyon szeretnék megtenni, hogy ellenőrizzék, hány halott van bent.

Így a hajó kiemelése után tisztán lehetne látni, kisodródott-e valaki a hajó testből. A mai friss hírek szerint a TEK továbbra sem járul hozzá, hogy a koreai búvárok bemenjenek a hajóba. Beszámoltak arról is, hogy a tegnapi merülés során a magyar búvárok a hajó közelében holttestre bukkantak, azt megjelölték, majd a koreai búvárok a felszínre hozták. Említik a Harta térségében civilek által talált koreai holttestet is.

Nagyon hangsúlyos az itteni híradásokban a magyar lakosság részvétnyilvánítása, még

a tegnapi arirang-éneklésből is játszottak be részleteket.

Mutatják a hidat, a partot, ahol virágok, mécsesek, rajzok emlékeznek a koreai áldozatokra.

Állami részvétnyilvánításról, vagy annak hiányáról nem esik szó.

Mióta kint vannak a Margit hídon a fekete zászlók, azóta azt is mutatják, de ahhoz soha nincs kommentár. Tegnap Szöul polgármestere üzent budapesti kollégájának, kérte, hogy keressék meg mindenképpen az eltűnt embereket.

A koreai turisták kilenc családból tevődtek ki, a legfiatalabb egy hat éves kislány, a legidősebb egy hetvenegy éves nagypapa, jelenleg mindkettő eltűnt státuszban. Az utat a tv shopban árulták, úgynevezett package (csomagban kínált) út volt, kilenc napos, öt országot érintő körút. Kedvező árú, népszerű utazásként ismerték,

most azonban a már befizetett utak közül 4000 csoport lemondta az utazást, új befizetések alig vannak, minden Európába utaztató iroda kivette kínálatából a sétahajó programokat.

Szakértők szerint a piac rendeződéséhez hat hónaptól egy évig terjedő időre lesz szükség annak függvényében, hogy most mit tapasztalnak, milyen benyomásokat szereznek a koreaiak a mentés kapcsán.

A külügyminisztérium telefonos applikációt hozott létre, és egyéb más intézkedéseket is tesz a külföldre utazó koreaiak biztonsága érdekében, emellett ellenőrizték a Hán folyón a balesetvédelem és a biztonság állapotát is, azt mondták, egy ilyen eset mindig jel, hogy az ország tegye meg, amit csak meg lehet tenni a biztonság érdekében.

A Mun kormány a kezdet kezdetétől elsőrendű feladatai közé sorolja az állampolgárok biztonságát, annak fokozását minden téren.

Tegnap újságírói kérdésre a külügyminisztérium képviselője nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a mentés során keletkezett véleménykülönbség a két ország mentői között okozhat-e diplomáciai konfliktust.

Érezhető, hogy a magyar nép reagálását nagyra értékelik, míg a hivatalos szervek, a kormány reagálásáról nem esik szó, kivéve azt, amikor a koreai külügyminisztérium a magyar kormánnyal való szoros együttműködésről beszél. Mun elnök tegnapi beszédében is hangsúlyozta ezt, majd azt mondta, nagyon bízik abban, hogy a hozzátartozók reménye nem foszlik szét, és megtalálják az eltűnteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .