Kezdőlap Címkék Vona Gábor

Címke: Vona Gábor

Bréking nyúz, március 31. – Tudósítás a másik valóságból

0

Vona Gábor ma a fő ellenfél a kormánymédia alternatív valóságában, de Kövér László is felmondja a kampányszöveget. Nem marad el a migránsokkal riogatás és Gyurcsány szidalmazása sem, a 888 „rendkívül veszélyes” külföldi „propagandistákat” talált, a Bors pedig ritkán látható mélységbe süllyedt.

Az Origo szerint Vonát szégyellik a Jobbikban

„Lánczi Tamást, a Századvég Alapítvány vezető elemzőjét és ifj. Lomnici Zoltánt, a Civil Összefogás Fórum szóvivőjét kérdeztük meg, hogy vajon miért nem szerepel Vona Gábor a plakátokon. Feltűnő ugyanis, hogy a Jobbik látványosan szégyelli Vonát, egyetlen plakáton sem látható. Pedig 2014-ben még vele kampányoltak. Lánczi szerint nem véletlen, hogy egyetlen plakáton sem található meg a pártelnök, Lomnici szerint a népszerűségvesztéshez hozzájárulhat, hogy a Jobbik ma már inkább a homo sorosenzus elterjedését támogatná. A sajtót természetesen egyre jobban érdekli Vonáék mélyrepülése.”

Ez az üzenet annyira fontos a kormánynak, hogy a Figyelő is írt róla

„Vona Gábor népszerűtlenebb még a Jobbiknál is. A kampány során minden párt büszkén hirdeti plakátjain a miniszterelnök-jelöltek személyét, egyedül a Jobbik nem teszi ki a hirdetőoszlopokra Vona Gábort. Ez azt mutatja, hogy már a Jobbik kampányszakemberei is jobbnak tartják, ha háttérbe tolják a népszerűtlen pártelnököt, hiszen szerepeltetése csupán tovább rontana az így is komoly bajban lévő párt választási esélyein.”

A Bors annyira mélyre süllyedt, hogy egy gyilkossági üggyel akarja összefüggésbe hozni a Jobbik alelnökét

„Újabb botrány körvonalazódik a Jobbikban, és megint Janiczak Dávid, a Jobbik alelnöke és ózdi polgármestere a főszereplő. A helyi információk szerint Janiczak szeretője volt az a fiatal lány, akit tavaly szeptemberben öltek meg Borsodnádasdon. (…)

Azt nem lehet tudni, hogy a gyilkosság indítékához, a szerelemféltéshez is volt-e köze Jani­czaknak, és esetleg B. Roland tudomást szerzett-e a lány és Janiczak kapcsolatáról.”

Ritka interjú Kövér Lászlóval a Magyar Időkben

„Az ellenzék a legdurvább és legszínvonaltalanabb a rendszerváltás kezdete óta Magyarországon. Ha a magyar parlamentarizmus történetére visszatekintünk, akkor csak az első világháborút megelőző és azt közvetlenül követő időszakban találunk ilyen intellektuálisan és morálisan semmirekellő társaságot, melléjük sorolva még a két háború közötti korszak nyilas ellenzékét. (…)

Az igazi ellenfél valóban nem a jelenlegi ellenzék, inkább az a gyűlölködő hangulatkeltés, amit mondanivaló, valódi alternatíva híján művelnek. Minél erősebb a különböző hecckampányok, rágalmak által felkeltett indulat, annál nagyobb az esély arra, hogy az emberek egy része nem higgadt számvetés után valami mellett, nem egy esetlegesen jobb kormányzásért, hanem valami ellen szavaz majd. Ez 2002-ben sikerült nekik. A másik ellenfél az a nemzetközi hálózat, amely az úgynevezett civil szervezeteken, NGO-kon és – nem utolsósorban – a kezükből etetett médiumokon keresztül lép az ellenzéki pártok helyébe. (…)

Egy szánandó figura, komoly lelki segítségre szoruló ember, aki láthatóan keresi azt a valamit, ami belül az igazi Vona Gábor lehet. De nem találja.”

Szijjártó Péter rémálmát idézi a Ripost

„Szijjártó Péter azt mondta: az osztrák belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy nullára szeretnék leszorítani az Ausztriában beadott menedékkérelmek számát. Ez azt jelenti, hogy ha az április 8-ai választás után olyan politikai változás lesz Magyarországon, amelynek nyomán bevándorláspárti kormány alakul, akkor könnyen hazánkban alakulhatna ki a migránsok gyűjtőtábora, mivel az ide érkezők nem tudnának továbbmenni Nyugat-Európa felé.”

Az Origón némi gyurcsányozás is elfér

„Miután a TV2 Tények című hírműsorában egy tanútól az egész ország megtudhatta, hogy a börtönben ülő ügyvéd, Czeglédy Csaba egy cipősdobozban hordta a milliókat Gyurcsány Ferencnek, a bukott miniszterelnök gyorsan válaszolt. Egy abszurd és páratlanul trágár videóval. (…)

A reklámvideó lényege, hogy ő a baloldal megmentője, mindig mindent önzetlenül csinál, és ő – a bukott miniszterelnök, Magyarország legnépszerűtlenebb politikusa – az ország megmentője.

És közben csak a trágárságok. (…)

Igen, ez Gyurcsány Ferenc. Ja, és az is, akinek Czeglédy Csaba letartóztatott ügyvéd cipődobozban hordja a korrupciós milliókat. Az a Gyurcsány Ferenc, aki beépített embereivel akart szétverni egy másik pártot. És mivel ő a baloldal hőse, logikusan egy másik, nála erősebb baloldali pártot akar szétverni, az MSZP-t.

Ez Gyurcsány Ferenc, aki trágárságözönnel köszönti Nagypénteken a húsvétot.”

A 888 szerint „külföldi propagandistákat” hív az Együtt

„Soros György kedvenc kamupártja, az Együtt holland aktivistákat és propagandistákat bérelt fel a magyarországi választások idejére.

Hollandia legelborultabb pártjának, a D66-nak az aktivistái csatlakoztak az Együtt kampányhajrájához.

A holland pártocska némileg sikeresebb, mint az Együtt, mondjuk hatványozottan károsabb is. (…)

A D66-ról körülbelül annyit kell megjegyezni, hogy a világon elsőként megszavazták az azonos nemű párok házasságát, de az eutanáziát és a prostitúciós törvényeket is támogatták. Természetesen a női egyenjogúság és a migráció támogatása a fő célkitűzésük.”

Bréking nyúz, március 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Vona Gábornak nem csak muszlim barátai vannak, egyikük a pápát is meg akarta ölni – legalábbis az Origo szerint. Vonát és a Jobbikot szidja Morvai Krisztina is, vele a 888 készített interjút. A Magyar Idők pedig állítólagos hangfelvételekre hivatkozva azt írja, hogy Ukrajnát már Soros György irányítja. Ma is elmerültünk a kormánymédia alternatív valóságában, tartson velünk.

Az Origo már ott tart, hogy Vona Gábor muszlim barátja akarta megölni a pápát

„Az iszlámbarátságát az utóbbi időben hevesen tagadó és leplezni akaró Vona Gábor megint lebukott. Szoros kapcsolatban áll ugyanis egy török szélsőséges iszlamistával, Musa Serdar Çelebivel, ahogy azt cikksorozatunk első részében lelepleztük: Vona Facebook oldalán ugyanis egy fényképet találtunk, amelyen Çelebi szívélyesen, puszival köszönti Vonát. Musa Serdar Çelebi kalandos életúttal a háta mögött mindig is török nacionalista szervezetekben, szélsőségesen muszlim mozgalmakban és pártokban tevékenykedett Német- és Törökországban egyaránt. Már a ’80-as években, de a ’90-es években is fölmerült vele szemben, hogy a Szürke Farkasok terrorszervezet egyik vezetője. Cikksorozatunk első részében bemutattuk azt, hogy Çelebi hogy kapcsolódik a szélsőséges muszlim szervezetekhez, a mai cikkben pedig arról rántjuk le a leplet, milyen szerepe volt a II. János Pál pápa elleni merényletben.”

Ezúttal Morvai Krisztinával készült „rendhagyó beszélgetés” a 888-on

„Úgy gondolom, sőt biztos vagyok benne, hogy országos szinten ugyanez lehet a helyzet. Összefogás a baloldali pártokkal (nyíltan vagy titokban), majd pedig annak elviselése, hogy az egykori szemkilövető csapat teljes mértékben háttérbe szorítja a Jobbikot. Más megfogalmazásban: erősen az az érzésem, hogy Gyurcsány és bandája (a mai MSZP és DK) a Jobbik »hátán« akar visszakerülni a hatalomba.

Nyilván ennek az elképzelésnek köszönhető például Heller Ágnes és más, hasonló személyiségek hirtelen lelkesedése a Jobbikért. Ezt már én – aki nemzeti jogvédőként, a 2002-2010 közötti brutális emberi jogi jogsértésekkel szemben fellépőként lett politikus – nem tudom elviselni. Itt jegyezném meg, hogy a Jobbik honlapjain és Facebook-oldalain nyíltan arra biztatja a választóit, hogy a www.kireszavazzunk.hu oldalon található információknak megfelelően a „legesélyesebb ellenzéki jelöltre” szavazzanak. Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy adott esetben a jobbikos érzelmű választópolgárt arra kérik és biztatják, hogy szavazzon a DK-MSZP jelöltjére. Ezt az árulást nem tudom szó nélkül hagyni.

Ne vegye senki rossz néven, de azt, hogy kire szavazok, magánügynek tekintem. Szerintem nem túl nehéz kitalálni.”

A Ripost szerint már “puccshangulat” van a Jobbikban

“A választások előtt alig néhány nappal ideges puccshangulat uralkodik a Jobbik vezetésében. A pártelnökön kívül már majdnem mindenki szembenézett a keserű igazsággal, hogy rövidesen csúnya bukáshoz vezet Vona Gábor a párt lelkét eladó politikája.

Megindult a helyezkedés is a jövőt illetően. Ki veszi át a leváltandó pártelnök helyét és hogyan majd lehet visszaszerezni a párt régi szavazóbázisát? (…)

A megzavarodott vezetők úgy próbálnak védekezni és előremenekülni, hogy egymást szólítják fel a lemondásra, írásban és szóban is. Teljes a bizalmatlanság, attól rettegnek az elnökség tagjai, hogy be vannak poloskázva az  ülések, hogy Vona testőrsége lehallgatóberendezéseket helyezett el a teremben.

Az elnökségen belül Toroczkay László követelte elsőként és leghangosabban vezetőtársa a mindent megtagadó Mirkóczki azonnali eltávolítását. Toroczkay bátran felvállalja mindezt az őt telefonon felhívó csalódott jobbikosok előtt.”

(Megjegyzés: Toroczkai közleménye szerint ez a hangfelvétel másfél éve készült.)

A Magyar Idők szerint az autoriter oroszbarát kormány megbuktatása óta Soros György irányítja Ukrajnát

„Azt követően, hogy Soros alaposan beleavatkozott az ukrán belpolitikába és hathatósan közreműködött a jobboldali Janukovics-kormány megbuktatásában, az új, baloldali ukrán kormány felállása után hozzálátott, hogy érvényesítse érdekeit. Ez úgy történt, hogy a kulcsfontosságú minisztériumokba elkezdte beültetni a saját embereit. Ezekbe a minisztériumokba úgynevezett „stratégiai tanácsadó csoportokat” épített be. Ezen „stratégiai tanácsadókon” keresztül aztán már kedvére befolyásolja a kormányzati döntéshozatalt.”

A Pesti Srácokon ezúttal Kocsis Máté sorolta fel a kampányszlogeneket, egy kis simicskázással együtt

„Simicska Lajost és ellopott médiabirodalmát nem lehet már komolyan venni, kamuügyeik tragikusak, kétségtelen, hogy kemény piálós bulik lehetnek a Radóc utcai mesepalotában – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere, a választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje. Elárulta, arra a legbüszkébb, hogy a “nyóckerből” Józsefvárost csináltak. Az április 8-i választás tétjéről azt mondta, ha a politikai ellenfeleiken múlik, akkor a 2015-ös budapesti állapotok ezentúl részei lesznek a mindennapoknak, ezért a választóknak ezt kell mérlegelniük, minden más vita csak ezután következik. “Brüsszel és a Soros-birodalom el akarja hallgattatni Magyarországot, ehhez pedig meg kell buktatni a jelenlegi kormányt, és a bevándorlást támogatókat kell helyzetbe hozni” – egyértelműsítette Kocsis Máté. Szerinte az ellenzéki pártok nem szabadok és nem függetlenek, megfelelési kényszereik nem belföldre, hanem külföldre irányulnak, másfél héttel a választás előtt pedig még mindig sumákolnak. Véleménye szerint bár Budapest nem liberális város, de a fővárosban kiélezettebb a verseny, mert “a rengeteg Soros-szervezet, Soros-média, felelősség nélküli ilyen-olyan gittegylet elsősorban itt fejti ki a tevékenységét”.”

Vona nem mer vitázni Gyurcsánnyal?

Csonka lesz az RTL Klub által tervezett jelölti vita, amelyet a választás előtti késő estére terveztek műsorra tűzni. Először Orbán Viktor lépett vissza, aztán Vona Gábor fújt visszavonulót, aki ahhoz kötötte részvételét, hogy Gyurcsány Ferenc ne üljön az asztalnál.

Az RTL Klub nyilvános vitára hívta az öt legfontosabb listavezetőt: Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet, Vona Gábort, Karácsony Gergelyt és Szél Bernadettet. A Fidesz gyorsan visszaüzent, hogy Orbán nem lesz ott. Nem csoda, 2006 óta minden ilyen helyzetet kínosan elkerül. Maradtak volna négyen. A FüHü információi szerint azután pár nappal, hogy a Fidesz lemondta a programot, a Jobbik is kifogást emelt, mondván, Vona Gábor nem szeretne Gyurcsány Ferenccel vitázni. A dolog most úgy áll, hogy emiatt megváltozott a koncepció: a listavezető, de nem miniszterelnök-jelölt Gyurcsány nem vehet részt a vitán, Orbán pedig önmaga mondta le a meghívást.

Maradna három miniszterelnök-jelölt: Vona, Karácsony, Szél.

Itt tart jelenleg a történet, de a vitáig még van pár nap, addig még sok minden történhet. Kérdés például, hogy Karácsony elfogadja-e, hogy Vona kifúrta Gyurcsányt, hogy vállal-e szolidaritást a szövetségesével, és inkább ő is távol marad-e ettől a kínos helyzettől?

Bréking nyúz, március 28. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az ellenzéki politikusok közül továbbra is Vona Gábor viselt dolgai vannak a leginkább napirenden a kormánysajtóban: az Origo ezúttal a melegsztorit húzta elő megint, de a keddi „pápamerénylős” téma is tovább gyűrűzött. Emellett az ellenzéki politikusok kormánytagok elleni „gyűlöletkampánya” is kiemelt ügy volt.

Az Origo 11 „tényállítással” bizonyítja, hogy Vona meleg

„Tavaly ősszel derült ki a TV2 Tények című hírműsorából, hogy a visszataszítóan homofób “gondolatokat” megfogalmazó Jobbik-elnök valójában melegpartikra járt éveken át. Olyan, úgymond értelmiségi találkozókra, ahol az est egyfajta melegorgiákba torkollott. …

És erről a homofób emberről állítjuk, hogy 11 tény bizonyítja: voltak meleg kapcsolatai. …

6. Terry Black egy 2018. március 09. napján kelt bírósági iratban azt nyilatkozta, hogy Vona Gábor Rózsa-Flores Eduardo társaságában többször megfordult a Lokál nevű szórakozóhelyen. …

9. A Wikileaks iratok szerint az amerikai nagykövetség arról értesült, hogy Rózsa-Flores Eduardo szeretője volt Tóásó Előd, akivel Bolíviába utazott. Ezen körülmény alapján igazolt, hogy önmagában a Rózsa-Floresszel való kapcsolata is igazolja a meleg kapcsolatot. Terry szerint több volt, mint munkakapcsolat.(Tóásó Előd évekig volt fogoly Bolíviában, most Simicska Lajos, a Jobbikot irányító oligarcha tévéjében dolgozik)

10. A 2018. március 21-i tárgyaláson Vona ügyvédje azt mondta, hogy sem Ő, sem Vona Gábor nem találkozott sohasem Rózsa-Flores Eduardóval.

11. Ehhez képest Vona Gábor 2008-ban Rózsa-Flores Eduardóval és Bíber Józseffel lakossági fórumot tartott Bátonyterenyén. Erről fénykép is készült. Rózsa-Flores előadásokat tartott a Jobbik és Gárda meghívására.” (Origo: 11 tényállítás: voltak Vona Gábornak meleg kapcsolatai)

A Magyar Idők szerint érvelés helyett gyűlöletkeltés zajlik a kampányban, csak éppen a másik oldalról

„Az egyre idegesebb ellenzék kommunikációját nyilvánvaló kettősség jellemzi. Egyrészről szándékosan hallgat a Magyarországot létében fenyegető migránsáradatról, másrészről az összefogásnak új, a politikában szokatlan, sőt attól idegen, ad hoc módon kreált elméletét próbálja átültetni a gyakorlatba.

Az érvek gyengeségét főleg a kormány elleni gyűlöletkeltéssel igyekszik pótolni. A hatalom megszerzése és az irány megfordítása érdekében a Soros-koa­líció számára első lépésként a hallgatás vagy a veszély lekicsinylése, vagyis a sunyítás látszik a legjobb taktikának.” (Magyar Idők: Érvelés helyett gyűlöletkeltés)

A Pesti Srácok pedig Kósa-ellenes gyűlöletkampányra bukkant

„Gurmai Zita a debreceni választókerület országgyűlési képviselőjelöltje az MSZP színeiben közösségi oldalán csak úgy lubickol a kormánypárti ellenfele, Kósa Lajos ellen indult hazug lejáratókampányban. … Gurmai naponta osztja meg a csengeri történetről szóló ellenzéki híreket, azokat is, újra és újra, amelyekről már rég tisztázódott, hogy tartalmuk nem felel meg a valóságnak, már maguk az érintettek is visszakoztak. A gyűlöletkeltés megteszi hatását, az oldalt elárasztották a kormányt és kormánypárti politikusokat mocskoló hozzászólások. Ezek között található egy olyan mém is, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök nyakába éppen beakasztják a kötelet. Gurmai érzékenységét több mint egy napja nem zavarja a durván becsületsértő, gyűlöletkeltésre alkalmas bejegyzés.

Valljuk be, Gurmai Zitának, aki csak az utóbbi időben lett újra aktív a hazai politikában, igen csak jól jött a Kósa Lajos elleni hadjárat, hiszen a debreceni fideszes az egyik legnépszerűbb kormánypárti politikus, aki egyéniben magabiztosan szokta hozni a körzetét.” (Pesti Srácok: Gurmai Zita oldalán csak úgy ömlik a gyűlöletkampány, a miniszterelnököt is felakasztanák)

Az Origo újabb részleteket közölt Vona pápamerénylő barátjáról

„Összegezve tehát: a muszlimok istenét, Allahot éltető, a török nacionalista terrorszervezet,a  Szürke Farkasok kézjelével gyakran pózoló Vona Gábor török barátja, állandó kapcsolata és vendéglátója egy ismert muszlim szélsőséges, a II. János Pál pápa elleni merényletben is kulcsszerepet játszó Musa Serdar Çelebi, aki kalandos életúttal a háta mögött mindig török nacionalista szervezetekben, szélsőségesen muszlim mozgalmakban és pártokban tevékenykedett. …

Ez a Musa Serdar Çelebi tehát Vona Gábor jóbarátja, puszipajtása, törökországi kapcsolata. Egy valódi muszlim szélsőséges.” (Origo: Így akarta megölni a pápát Vona Gábor muszlim barátja)

Újabb svéd menekült érkezik Magyarországra a 888 szerint

„Kent Ekeroth svéd parlamenti képviselő lekerült a bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártlistájáról. A politikus bejelentette, nem is indul az idei választásokon, hiszen Magyarországra költözik. Ezt azzal indokolta, hogy a skandináv országban már elviselhetetlen a migránsok okozta állapot, hazánkban ebből pedig mit sem érezni.

„Svédországnak van mit tanulnia Magyarországtól. Náluk nincs bevándorlásprobléma és ez a legfontosabb” – mondta a Svenska Dagbladet svéd lapnak Ekeroth.

A politikus kifejtette, mennyire örül annak, hogy Magyarország különösen nagy figyelmet fordít kultúrájának megőrzésére.” (888: Egy svéd képviselő is Magyarországra költözik, mert itt biztonság van)

Bréking nyúz, március 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

“Rendhagyó beszélgetés” készült Kövér Lászlóval a 888-on, az Origo annyira büszke egy “tényfeltáró” cikkre arról, hogy Vona Gábor “muszlim barátjának köze volt a pápa elleni merénylethez”, hogy az írás szerzője nem vállalja a nevét, a Ripost jobbikos kampányeseményen járt – merüljön el velünk Ön is a kormánymédia alternatív valóságában.

Ritka interjút adott Kövér László a 888-nak

„Rendhagyó beszélgetés Kövér Lászlóval a fenegyerekről és a lázadásról, a normalitásról és az aberrációkról, a világkormányzásról és a nemzeti szuverenitásról, a diabolikus erőkről és a rendezettségről, na meg persze arról, hogy “aki bolsi, az az is marad”. (…)

Valójában az különbözteti meg a politikai erőket egymástól – Magyarországon éppúgy, mint Európában –, hogy kik azok a vezetők, akik hisznek az örökkévalóságban, vagyis a saját életünkön túli időkre is képesek gondolni és ezt politikai folyamatokra lefordítani, és kik azok, akik nem. (…)

Azoknak az európai vezetőknek, akik ma Európa régi tagállamainak jelentős részét vezetik vagy épp Brüsszelt irányítják – hadd ne soroljam őket, mert nem akarok személyeskedni – még gyerekeik sincsenek. (…)

Régen a munkásosztályt kellett felszabadítani, most a tőkét, aztán a homoszexuálisokat (hogy azok legyenek, akik) meg a nőket (hogy ne kelljen annak lenniük, akik). Ha pedig ezek már fel vannak szabadítva, akkor meg a külsőre homo sapiensnek tűnő „egysejtűeket” az alól a számukra elviselhetetlen lelki gyötrelmet jelentő elnyomás alól, amit teremtésre és/vagy az evolúcióra vonatkozó társadalmi konvenciók jelentenek. (…)

Nevezzük csak nyugodtan a két szemben álló világot a normalitás, illetve az aberráció világának. A jobboldal a normalitás világa, a kommunistáktól a zöldeken, szocikon, libsiken át a névleg még konzervatív, de „keresztény” jelzőjüket egyre inkább rühellő pártokban is teret hódító, a ’68-as, agysorvadást okozó vírussal fertőzött baloldal meg az aberrációé.”

Szerző nélküli „tényfeltárás” az Origón

„Mint ismert, az utóbbi hónapokban belpolitikai vihart kavart, hogy Vona Gábor törökországi látogatásairól olyan videók szivárogtak ki, amelyeken a Jobbik vezetője a muszlimok istenét, Allahot éltette, az utolsó fénysugárként jellemezte az iszlámot, a türk eredetű népek összefogását sürgette, és kinyilvánította, hogy Törökországot kívánná az iszlám világ vezető államának, amellyel Magyarországnak is össze kell fognia. Mindezeken túl Vona azt is megosztotta hallgatóságával, hogy azt reméli, Törökországot felveszik az Európai Unióba, mert akkor az szétesik. Vona a felszólalásaiban többször is testvérként hivatkozott a muszlimokra, a törökökre és a magyarokra. Az Origo kétrészes tényfeltáró cikkben mutatja be, ki az, aki miatt ilyen lelkes Vona Gábor az iszlámmal és Törökországgal kapcsolatban. A török kapocs egy zavaros múltú, korábbi vádiratok és hírszerzési jelentések szerint Szürke Farkas terrorszervezet vezetőjeként hírhedté vált szélsőséges török nacionalista, aki egy fotó tanúbizonysága szerint Vona szívélyes jó barátja, és több fotó, valamint török híradás is bizonyítja a közte és Vona között lévő mély barátságot. A török férfi Musa Serdar Çelebi, aki vádlott volt a II. János Pál pápa elleni merénylet perében, mint az összeesküvés központi alakja.”

Jobbikos fórumon járt a Ripost

„A Vona mel­lett mind­vé­gig ki­tartó job­bi­kos po­li­ti­kus vé­let­le­nül el­nézte a be­já­ra­tot a párt­el­nök kam­pány­zá­ró­ján Cse­pe­len. Ahol még egy zsák mar­ha­trá­gyát is le­tet­tek Vona au­tója elé. (…)

Zengett itt is a müezzin éneke, aztán pedig megérkezett 20 kiló tehéntrágya…”

Most az M1 volt a soros a sorosozásban

„Egyre abszurdabb, tragikomikusabb és egyben egyre brutálisabb az ellenzék kampánya a választásokhoz közeledve. Elemzők szerint Soros György most civilnek nevezett szervezeteket használ fel arra, hogy befolyásolja a magyar politikát.”

A Pesti Srácoknak nem tetszik, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester kérdezni mert a miniszterelnöktől

„Jó hír a hódmezővásárhelyiek számára, hogy az egy hónapja megválasztott új polgármester olykor a város ügyeire is szakít időt az ellenzéki összefogás országos szervezése közben. Márki-Zay Péter a jelek szerint máris komolyabb ambíciókat dédelget a polgármesterségnél, erre utal az a levelezés is, amelyet Orbán Viktorral próbált lebonyolítani. A miniszterelnöktől kapott válaszból viszont elég egyértelműen kiderül, hogy Márki-Zay még mindig csak polgármester, és nem több.

Az ellenzéki propagandasajtó által agyonimádott és az ellenzéki pártok – különösen a Jobbik – által megtolt polgármesterrel hamar elszaladt a ló, az utóbbi hetekben úgy viselkedik, mintha nemcsak polgármesterré, hanem az ellenzék vezérévé is megválasztották volna. Most azzal a kérdéssel fordult levélben Orbán Viktorhoz – nyilvánvalóan magamutogatási és provokációs céllal, de legalább végre a rá bízott város ügyében –, hogy megtudakolja, áll-e még az ígérete a hódmezővásárhelyi templomok felújítására.”

És végül újra az Origo: kampányinterjú Rákay Philippel

„A magyar kultúra ápolása, hagyományaink, nemzeti értékeink és múltunk bemutatása iránt elkötelezett, magas színvonalú televíziós és közéleti tevékenysége elismeréséért a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta Áder János köztársasági elnöktől Rákay Philip kommunikációs- és médiaszakember, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese. Rákay Philip az Origónak elmondta, hogy pályája során a két történelmi sorozatára a legbüszkébb, a Szabadság tér ’89-re és a Szabadság tér ’56-ra. 2002 sorsfordító év volt számára. Áprilisban a miniszterelnök nagygyűlését vezette, ami miatt mindenhonnan kirúgták, sőt, telefonon és személyesen is megfenyegették. A mai napig támadja őt – ahogy mondja – a balliberális média. Talán ezért, talán a sorozatokért, talán mindkettőért. A közelgő választásokról azt is mondta, április 8-án az a kérdés: fontos-e a hazád és a gyerekeid jövője.”

Bréking nyúz, március 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Továbbra is tele van már-már személyi kultuszt idéző anyagokkal Orbán Viktorról a kormánysajtó, de emellett azért persze jut hely különböző vízióknak ellenzéki paktumokról és a „migránsoknak” is.

Még a hirado.hu is beszámol arról, hogy Orbán bement egy boltba

„A kormányfő szerencsi látogatása során betért a Szerencsi Bonbon Kft. mintaboltjába is. Facebookra feltöltött videóban látható, ahogy az édességek között válogat, végül csoki nyulat, csoki tojást, macskanyelvet és konyakmeggyet vásárolt a nemrégiben a Nemzeti Értéktárba is bekerült magyar kézműves manufaktúra termékeiből.

Az üzlet tulajdonosa a vásárlás után egy hatalmas mogyorós csokoládétáblával is meglepte a miniszterelnököt.

Orbán Viktor köszönetet mondott a cég tulajdonosainak, hogy nem hagytak veszni egy ilyen értéket, mint a Szerencsi csokoládé.”

A Ripost azt tartotta fontosnak kiemelni ezzel kapcsolatban, hogy Orbán elárulta, mi a felesége kedvence

„Az élet­hez kell egy kis Sze­ren­csi. S ha a mi­nisz­ter­el­nök már Sze­ren­csen járt, be is vá­sá­rolt cso­ki­fé­lék­ből hús­vétra.

Konyakmeggy, macskanyelv is került a zacskóba. Öt nyuszit is vett Orbán Viktor, de az nem derült ki, hogy kik kapják majd, azt viszont elárulta, milyen édességet szeret a felesége.”

De még a Bors is megemlékezett a látogatásról (az írást aztán az Origo is szemlézte)

„Szerencsen járt Orbán Viktor, aki sűrű programja végeztével betért az egyik helyi boltba is. A miniszterelnök Facebook – oldalára feltöltött képek szerint hosszasan válogatott a csokitojások és a csokoládé nyulak között, végül egy piros csomagolású édességre esett a választása. Azt, hogy kinek vette, egyelőre nem derült ki.”

Bravúros oknyomozás a Pesti Srácokon

„Nagyon kedves és közvetlen volt – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnökről Varga Katalin a PestiSrácok.hu-nak. Ő az a kerekesszékes fiatal nő, aki március 15-én személyesen kapott virágot a kormányfőtől. A parasportoló arról is beszélt, mivel 2016-ban lecsúszott a dobogóról, akkor nem tudott személyesen találkozni a miniszterelnökkel, a mostani élmény viszont mindenért kárpótolta.

Még március 15-e délutánján megjelent néhány fotó Orbán Viktor Facebook-oldalán arról, hogyan készült a miniszterelnök az idei nemzeti ünnepre, s milyennek látta azt. A 19 kép között van egy, amin talán egy kicsit tovább időzött el valamennyi magyar tekintete: ezen a fotón ugyanis az a – ahogyan többen is írják hozzászólásukban – megható jelenet látszik, ahogyan a kormányfő átnyújt egy szál virágot egy fiatal kerekesszékes nőnek.”

A 888 szerint a „nem” valójában „igen”

„Minden jel szerint most már hivatalosan is szövetségre lép egymással Soros és Simicska két pártja, az LMP és a Jobbik. Nincs “borsókúti paktum”, vagyis nem jött létre megállapodás a Jobbik és az LMP közt – mondta Vona Gábor arról a konspiratív körülmények között megtartott hétfő esti találkozóról, ahol Szél Bernadett-tel találkozott az M3-as autópálya egyik lehajtójánál. Szél Bernadett pedig még nem mondott semmit a Jobbik elnökével folytatott tárgyalásról.”

És az elmaradhatatlan „migránsozás” az Origótól

„Öt állami kezelésben lévő központ fog Párizsban és Ile-de-France-ban megnyílni, hogy Franciaország még több migránst tudjon befogadni. Elképesztő kedvezményekkel kecsegteti őket Anne Hidalgo, Párizs polgármestere: azonnali francia nyelvórákat és munkalehetőséget biztosítanak számukra. (…)

Az újonnan érkező migránsok szabályszerűen el lesznek kényeztetve, hiszen meg lesz szervezve számukra a mindennapi ellátásuk a fővárosban, megvizsgálják az egészségügyi állapotukat, és ezt követően az öt központ valamelyikébe irányítják őket.”

Hadházy: Az LMP egyelőre lezárta a tárgyalásokat

“Az LMP a tárgyalásokat egyelőre eredménytelenül lezárta” – jelentette be Hadházy Ákos, a párt társelnöke a Facebook-oldalán.

“Amikor először jeleztem egyik tárgyalópartneremnek, hogy az LMP komolyan gondolja a legszélesebb körű együttműködést és hajlandó minden határig elmenni, aminek értelme van, az egyik ijedten jelezte: ugye tudom, hogy ezért mennyire fog haragudni a Fidesz és milyen lejáratást fogok érte kapni. Mondtam, hogy sejtem és azt is mondtam, hogy remélem, ők is állnak elébe mert ők is komolyan gondolják” – kezdte a kedden megjelent posztot Hadházy. Ellenzéki kollégáinak azt üzente, hogy nem tudja, kit, mivel zsarolnak, de van a Fidesznél félelmetesebb dolog is, a nép, amely előbb-utóbb mindenkit elszámoltat.

Hadházy a március 15-i ünnepségek után újrakezdett ellenzéki tárgyalásokról csak annyit írt, hogy azok eredménytelenül zárultak, ezért egyelőre lezártnak tekinti őket az LMP. Hozzátette azonban, hogy ők nyitottak a kezdeményezésekre.

“De természetesen meg fogunk hallgatni mindenkit, aki beszélgetést kezdeményez velünk”

– írta.

A bejegyzést azzal zárta le, hogy bíznak abban, hogy a Fideszt érik majd meglepetések.

Az LMP vasárnap először a DK-val és az MSZP-Párbeszéddel egyeztetett Gyurcsány Ferenc meghívására, majd hétfő este az M3-as autópálya egyik pihenőjében Szél Bernadett és Hadházy Ákos találkozott a kampánykörúton lévő Vona Gáborral is.

Vona kedd reggel a Hír TV-nek úgy értékelte ezt a megbeszélést, hogy jó hangulatban telt, és a Jobbik nyitott az LMP-vel való együttműködésre, de nagy ellenzéki összefogás nem lesz, és egyedül indulnak az április 8-i választásokon. A Facebook-oldalán pedig azt üzente a választóinak, hogy mi “veletek fogunk össze”.

Hadházy bejelentése előtt pedig Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is a közösségi portálon üzent: “Abban bízunk, hogy a következő három hétben az LMP megállapodik a demokratikus ellenzéki pártokkal. Ha Szél Bernadették koordináció nélkül indítják el fővárosi jelöltjeiket, akkor mandátumok sorát vehetik el az ellenzéktől és veszélyeztethetik ezzel a kormányváltást” – írta.

Egy benzinkútnál tárgyalt Szél Bernadett és Vona Gábor

Egy órán keresztül tárgyalt a tervezett választási együttműködésről az LMP és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. A zöldpárt elnöksége kedden értékeli a Demokratikus Koalícióval és az MSZP-Párbeszéd vezetőivel folytatott megbeszéléseket, majd döntenek a folytatásról. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője úgy látja, hogy a szavazók jobban akarják a kormányváltást, mint az ellenzék pártjai.

 

Az szinte az első pillanatban kiderült, hogy a pogácsa kicsit száraz volt, a whisky pedig elő sem került, de azt azért ma sem tudjuk, hogy miért nem járt sikerrel az LMP, illetve az MSZP-Párbeszéd tárgyalása, amelyet Gyurcsány Ferenc pártja, a DK kezdeményezett. Ön sejti?

Szerintem húzzák az időt. Az ugyanis világosan látszik, hogy az ellenzék hódmezővásárhelyi győzelme óta nagy nyomás nehezedik a pártokra. Az ellenzéki választók többsége ki akarja kényszeríteni a választókerületi koordinációt. A pártok azonban nem érdekeltek átfogó megállapodásban, és nem győzelemre rendezkedtek be, hanem az ellenzéken belüli rivalizálásra.

Csak nem azt akarja mondani, hogy azért nincs megegyezés, mert az ellenzéki pártok nem is akarnak megállapodni?

De, ezt mondom! Ugyanis az ellenzéki pártok elsősorban politikai túlélésre, és az ellenzéki oldalon belüli pozíciószerzésre vonatkozó stratégiákat dolgoztak ki a 2018-as választásra vonatkozóan. Tehát

a Fidesz legyőzésének lehetősége a hódmezővásárhelyi győzelemig nem is szerepelt a pártok céljai között.

Márki-Zay Péter váratlan győzelme azonban elérhető opcióvá tette a kormány leváltását, legalábbis az ellenzéki szavazók szemében. A pártok stratégiája azonban nem erre épült, váltani kellett volna. De ahogy a Fidesz sem tud megszabadulni a sorosozásra és migránsozásra épülő kampánytól, az ellenzék sem képes túllépni önmagán. Nem harcolnak a lehető legtöbb egyéni mandátumért, ehelyett a legtöbben megelégszenek azzal, ha a listás jelöltjeik a parlamentbe kerülnek, ennek érdekében számolgatják a töredékszavazatokat.

Vagyis úgy látja, hogy a váratlan hódmezővásárhelyi győzelemig az ellenzék le sem akarta váltani a kormányt?

Az időhúzásból ez derül ki. Közben persze az is probléma, hogy a hazai nyilvánosságban ma is varázsszóként kering az összefogás mantrája, ami mindössze arra jó, hogy összezavarja a választókat. Ma már ugyanis nincs összefogásra szükség és lehetőség, jogilag sem kivihető, de idő sincs már rá. Az összefogás ugyanis közös jelölteket, közös listát, esetleg közös programot jelentene.

Most csak arra van lehetőség, hogy 45-50 választókerületben egyes pártok visszaléptetik a jelöltjeiket a legesélyesebb ellenzéki javára.

Még csak azt sem kell kimondani, hogy kinek a javára lépnek vissza a remélt eredményért. Ez a legtöbb, amit a pártok tehetnek, nincs szükség eljátszani a nyilvánosság előtti tárgyalásokat, mert az taszítja a választókat.

Bizonyos együttműködés azért van, hisz a DK visszalépett az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett javára. Ez nem az ön által is kívánt koordináció?

Ha valódi lenne az egyéni kerületi koordinációs szándék, s ehhez meglenne a politikai akarat is, akkor a megállapodásoknak a hódmezővásárhelyi győzelem után szinte azonnal meg kellett volna születni. Másrészt nem a nyilvánosság előtt kellene alkudozni, hisz a valódi megegyezések háttértárgyalásokon születnek, és nem a meghirdetett sajtótájékoztatók előtt öt perccel.

A választókat is csak az eredmény érdekli, nem a veszekedés.

Az LMP vasárnap esti sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy a DK nem kíván tárgyalni a Jobbikkal. Nem fordított a helyzet, hisz végül is a meghívás Vona Gábornak is szólt?

A koordinációról szóló egyeztetésektől a Jobbik valóban mereven elzárkózik, aminek van azért racionális magyarázata. A felmérések szerint ugyanis Vona Gábor pártja kockáztatná a legtöbbet – elveszthetné szavazótáborának egy részét – ha belemenne egy ilyen együttműködésbe. Ugyanis a visszalépések esetén más pártok szavazóinak többsége nem szavazna át a pártra. Ez igaz, bár az is nyilvánvaló, hogy a Jobbik lehetne rugalmasabb. Azok az ellenzéki pártok, amelyeknek hasonló súlyú érvük nincs, azok tárgyalhatnának a kölcsönös visszaléptetésekről. Ebben az esetben ugyanis beindul egy olyan választói réteg, amelynek nem ismert a pártpreferenciája, de az ellenzékre szavaz, mert lát esélyt a Fidesz kormány leváltására. A választó ugyanis nem a töredékszavazatokat tartja fontosnak, hanem a győzelmet.

Akkor a tárgyalástól való távolmaradásával a Jobbik nem gyengítette, hanem erősítette az ellenzéket?

Ezt nem állítom, de azt igen, hogy csak a Jobbik tudja racionális érvekkel alátámasztani a távolmaradását. A Jobbik szavazótáborának többsége, kb. 60 százaléka ugyanis a kutatások szerint nem szavazna át egy baloldali jelöltre, így a Jobbik nem feltétlenül erősítené a koordinációt. Vona Gábor ettől függetlenül korábban azt mondta, hogy az LMP, illetve a Momentum szóba kerülhet, mint tárgyaló fél, de csak a választás után. Ezután az előkészítés után az LMP egyes jelöltjei, vagy a függetlenek, Mellár Tamás, illetve Kész Zoltán javára akár vissza tudna lépni. Tehát lehetne szimbolikus gesztusokat tenni, de egyelőre ezt sem teszik. Azt is hozzá kell tenni, hogy nem mindenhol van, például a főváros nagy részében sincs is szükség a Jobbik bevonására a koordinációba. Vagyis lenne mód esélyes jelölteket állítani, ha a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok nem az időhúzással foglalkoznának.

A tárgyalások folytatódnak, az LMP a teljes ellenzéki összefogást hiányolja, de tárgyal a Jobbik vezérkarával is, mi lehet ennek a tárgyalásnak a tétje?

A teljes ellenzéki összefogásra való hivatkozás inkább a visszaléptetések elkerülésére szolgáló kibúvónak látszanak. Visszaléptetésre persze az utolsó pillanatig van lehetőség, valószínű pár helyen ez meg is történik majd, főként, ha pártok saját szavazóinak nyomása tovább nő.

De jelentős számú visszaléptetésre már nem számítok, ezt már meg kellett volna tenni.

A visszaléptetések maximálisan hány plusz mandátumot eredményezhetnének?

Minden számítás azt mutatja, hogy az ellenzéknek 45-50 helyen kéne mandátumot szerezni, így a Fidesznek már nem lenne abszolút többsége.

Erre milyen esélye van az ellenzéknek? 

Erre van esély. Ha van rá politikai akarat. Még a Jobbik visszalépésére sem lenne mindenhol szükséges, elég lenne hozzá a többi ellenzéki párt.

Amióta kiderült, hogy a kormányváltó hangulat miatt az ellenzék képes a Fidesz megbuktatására, azóta sikerült stratégiát váltani, s a győzelemre játszani?

Ahogy mondtam, egyelőre csak az időhúzás látszik. A töredékszavazatokat, a kampánytámogatás sávhatárait figyelik. Emellett féltik a biztos szavazótábort, bizonytalanok abban, hogy elég új szavazót mozgósít-e, ha csak egy esélyes jelölt marad a Fidesszel szemben. Az MSZP-Párbeszéd számára kockázatot rejt a tíz százalékos bejutási küszöb elérése. Főként, ha tovább faragja az egyéni jelöltek számát. De az LMP bejutása sem tekinthető még ténynek, szerintem hibásan úgy vélik rizikót jelent, ha a párt csökkenti a jelöltjei számát. Tehát vannak valós veszélyek, nehéz döntéseket kell hozni a pártoknak. Ezen kívül gyakran szó esik azokról az ellenzéki politikusokról, akik a Fidesz érdekeit szolgálják, a háttérből nyilván ők is akadályozzák a koordinációt. A felsoroltak együtt okozzák az ellenzéki tehetetlenséget.

Akkor tehát nincs más hátra, a pártok szavazói kell, hogy rákényszerítsék a győzelemre saját politikusaikat?

Az biztos, hogy nagy a szavazók nyomása a pártokon, érdemes elolvasni a politikusok posztjai alatt látható kommenteket. De az LMP nyíltan elmondja, hogy az aláírásgyűjtésekkor a saját választóik biztatták őket együttműködésre.

Mára beindultak a civilek is, ezek a szervezetek segítenek megtalálni a legesélyesebb jelölteket.

Ezen kívül befolyásolja még a választás eredményét, hogy a következő három hétben Simicska Lajos vagy a többi politikai szereplő milyen információt szolgál fel a nagyérdeműnek. Végső esetben ezek a hírek nemcsak a Fidesz számára lehetnek kényelmetlenek, hanem akár az MSZP esélyeit is ronthatják, akár tíz százalék alá is lökheti a pártot egy lejárató információ. Az ettől való félelem is akadályozhatja a Jobbik, illetve az LMP együttműködési hajlandóságát.

Az is a koordináció ellen hat, hogy egy esetleges győzelem után hogyan fog kormányozni a kibontakozni látszó koalíció?

Ez talán még messze van. A fő kérdés, hogy az ellenzéki szavazók többsége a kormány bukását akarja, a többivel aligha akar foglalkozni. És ha valaki végigolvassa az ellenzéki pártok programját, akkor egyértelműen kiderül az is, hogy hatalmas különbség nincs közöttük. Még a Jobbik és a baloldali pártok elképzelése is összeilleszthető, de vannak már közösen kidolgozott minimumprogramok is. De még mindig fennáll a lehetősége annak is, hogy az ellenzék csak korlátozott mandátumot vállal. Elfogadják azt a tíz fontos törvényt, ami meghatározó az ország életében, s új választásokat írnak ki. Ebben az esetben nem kell négy évig együtt kormányozni, s ezt előre jelezhetik. Vagyis a kormányzást illetően sok minden lehet.

Nincs „borsókúti paktum” – mondta a hétfő esti találkozóról a Hír TV kedd reggeli műsorában Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Az M3-as autópálya borsókúti pihenőjében Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei azért találkoztak Vonával, hogy rávegyék a Jobbikot az egyéni választókerületekben a teljes ellenzéki koordinációra a fideszes jelöltekkel szemben. Ez azonban nem jutott eredményre: Vona megerősítette korábbi álláspontját, miszerint az LMP irányába nyitottak, de a Jobbik egyedül indul a választásokon. Vona szerint abban egyetértettek, hogy a legfontosabb dolog a Fidesz legyőzésére nem a koordináció, hanem a magas részvételi arány, ezért mindenkit arra buzdítanak, hogy menjen el szavazni. 

Bréking nyúz, március 19. – Tudósítás a másik valóságból

0

Régi időket idéző levélben gratulált Putyinnak Orbán, akiről már-már személyi kultuszhoz illően számol be a kormánymédia alternatív valósága. Van ahol, Gyurcsány-Vona koalíciót is vizionálnak.

Az MTI furcsa hangvétellel számolt be arról, hogy Orbán gratulált Putyin újraválasztásához

“Bízom benne, hogy az Ön újraválasztása garanciát jelent arra, hogy az előttünk álló időszakban is folytatódhat kétoldalú kapcsolataink fejlődése” – áll a levélben, amelyben a kormányfő sok erőt és jó egészséget kívánt Vlagyimir Putyinnak felelősségteljes munkájához.

Az Origo névtelen szerzője továbbra is Vona-Gyurcsány koalíciót vizionál

„Vagyis Szél akarva-akaratlanul elszólta magát és lerántotta a leplet Vona színjátékáról, vagyis, hogy a Jobbik elnöke csak azért nem ment el az újdonsült mentora, Gyurcsány által szervezett találkozójára, mert az a DK székházában került sor. Vagyis Vona bár a felszínen kategorikusan visszautasította a Gyurcsánnyal közös egyeztetést, igazából azon fáradozik, hogy átverje a közvéleményt és elhitesse a megmaradt Jobbik szavazókkal, hogy nem feküdt le a szemkilövető ex-miniszterelnöknek.

De ha „semleges helyszínen” titokban került volna erre a találkozóra sor, akkor jelen lett volna Vona is.

Minden jel arra utal, hogy Vona lefeküdt Gyurcsánynak

Valójában azonban, ahogy arról az Origo is beszámolt már, Gyurcsány átvette az irányítást a Jobbik felett. Erre számos jel utal: nem csak a hódmezővásárhelyi időközi választás, hanem, hogy a Jobbik mostanában a Gyurcsány-kormány szakembereivel szervez közös találkozókat, vagy hogy Vona kísértetiesen hasonlóan relativizálja el a migráció veszélyét, mint újdonsült, szemkilövető mentora.

És ne feledjük el, hogy Vona Gyurcsányhoz hasonlóan elgáncsolt minden, a magyar kormány által tett erőfeszítést a tömeges bevándorlás megakadályozására. Többek közt nem szavazta meg a kötelező betelepítési kvótát megakadályozó alkotmánymódosítást sem.

Ezzel pedig végképp elárulta a nemzeti oldalt.”

Sajátos beszámoló a Ripostban egy jobbikos fórumról

„Sorra szembesülnek a Jobbik hívek tömeges eltűnésével a párt vezetői, a napokban tartott vidéki fórumokon. Volner arcán is leginkább a kétségbeesés tükröződött, amikor a hét elején Nagykőrösön a színpadról szembesült azzal, hogy jó, ha összesen 40 ember kíváncsi a mondandójára. Mintha végül a közönség soraira dobták volna le azt a bizonyos Simicska- bombát. Nézett szegény Volner nagy szerencsétlenül…”

A 888 szerint Orbán Viktor gyakorlatilag tökéletes, bezzeg a többiek

„Ha egy vezető politikus rendszeresen becsiccsent vagy félredugványozik, arról feltétlenül értesülnie kell azoknak, akik ezeket a költséges szenvedélyeit fizetik.

Mondanám, hogy vessük ki Orbán Viktorra is szigorú követelményrendszerünket, de róla eddig csak olyan mókás magánéleti hazugságokat hallhattunk, hogy időnként bolondokházába fektetik, és hogy otthon veri az asszonyt, ezekről pedig még a terjesztői is tudják, hogy hazugságok, szóval rajta nincs fogás. Vona Gáborról, a Jobbik alfahímjéről már volt szó, reméljük, a vér azóta vízzé vált benne, vagy valami hasonló. Szél Bernadettről sem jut semmi az eszünkbe, bár halkan jegyezzük meg, hogy az állandóan méltatlankodó arckifejezésnek előbb szemránckrém, utóbb idegszanatórium a vége. Karácsony Gergely maga a megtestesült ártatlanság: róla elképzelni sem tudjuk, hogy megivott valaha egy pohár sört, esetleg a neki tetsző MSZP-s hosztesz haját meghúzta hátulról, csak azért, mert az jó.”

A Pesti Srácoknak nyilatkozó blogger szerint sincs Orbánnál jobb vezető

„Az kétségtelen, hogy Orbán Viktor messze a legjobb vezetője az országnak a rendszerváltoztatás óta. De nyugodtan kibővíthetjük az idővonalat 1945-ig. 1990 óta az övé az első olyan, hatalomhoz jutó, aktuálpolitikailag jobboldalinak nevezhető párt volt, amelyik nem kizárólag a baloldal által előre meghatározott, és a saját igényeikre szabott versenypályán indult, hanem rajzolt magának sajátot” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Trombitás Kristóf blogger, a Mandiner munkatársa, az ECHO TV Civil kör című műsorának állandó vendége, akivel még a nagy baloldali hazugságokról, a Jobbikról, Orbán Viktorról és a kormányról is beszélgettünk. Figyelem, csak gondolkodóknak!”

És végül egy nagyon fontos hír az Origóról

Orbán Viktor megváltoztatta a borítóképét a közösségi oldalán

Erre készül a Jobbik

Bemutatta a kormányzati struktúra-elképzelését a Jobbik. Vona Gábor elnök budapesti tájékoztatóján a minisztériumok élére kiszemelt jelöltek nevét nem hozta nyilvánosságra, csak annyit árult el, hogy nem párthű katonák, hanem szakpolitikusok, szakemberek lesznek.

 

A Jobbik – szemben a Fidesz gyakorlatával – nem pártpolitikai és kommunikációs kormányzásra készül, nem a leghűségesebb embereit ülteti miniszteri székbe, hanem szakpolitikai és szakértői kormányzást folytat hatalomra kerülve – szögezte le Vona Gábor. Olyannyira, hogy szakmai konszenzust akarnak a szakpolitikai ügyekben, meghallgatják az ellenzék véleményét, javaslatait, s ha jónak ítélik azokat, be is építik a kormányzat működésébe – ígéri. Ugyanígy az érdekvédelmi és civil szférát is be kívánják vonni a dolgok alakításába – mondta a pártelnök, aki arról is beszélt, hogy a többi között a felállítandó hét stratégiai tanácsban lenne erre lehetőség. Ezek a következőkkel foglalkoznának:

  • A biztonságpolitika jövője
  • A demokratikus működés jövője
  • Antikorrupció
  • Versenyképesség
  • Magyarok itthon maradása
  • Országimázs javítása
  • Társadalmi összefogás 21. szézadi megteremtése

Vona bejelentette a Jobbik által kidolgozott kormányzati struktúrát is, amely 11+1 minisztériumból áll majd, s amelyben a miniszterelnököt két helyettese segíti – az egyik általános kérdésekkel foglalkozik, a másik az uniós ügyekért felel majd.

A tervezett minisztériumok

  • Nemzetstratégiai minisztérium (a határon túli, valamint az elvándorolt magyarokkal kapcsolatos ügyek tartoznának ide)
  • Belügyminisztérium
  • Közigazgatási és igazságügyi minisztérium
  • Oktatási, kulturális és sportminisztérium
  • Egészségügyi Minisztérium
  • Társadalompolitikai Minisztérium
  • Gazdasági, fejlesztési és informatikai minisztérium
  • Mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztérium
  • Pénzügyminisztérium
  • Honvédelmi Minisztérium
  • Külügyminisztérium
    + 1 Miniszterelnöki Hivatal (ami valójában egy iroda lesz).

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK