Kezdőlap Címkék Vajna

Címke: Vajna

Bréking nyúz, 2018. november 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Sorosék miatt kellett elmenekülnie a volt macedón miniszterelnöknek, Bayer szerint Gyurcsány egy feketeöves gazember. Vajnának annyi, nekiment a fimmogulnak a PestSrácok

Profi népbutítás a Magyar Nemzeti Filmalapnál

„Áttörte a hallgatás falát a Magyar Nemzeti Filmalap történelemhamisító, nemzetgyalázó visszaélései körül Deák-Sárosi László filmesztéta, aki a szakma elismert tagjai közül elsőként szólalt meg a Hunyadi-film forgatókönyvének kiszivárogtatását követő botrányban. Deák-Sárosi a PestiSrácok.hu-nak elmondta: a kritikusok sem veszik észre, hogy az adófizetők pénzéből profi népbutítás folyik az Andy Vajna által vezetett Magyar Nemzeti Filmalapnál, külföldi segítséggel.

„A globálmarxisták teljesen uralják a rendszert, ravasz pszichológiai manipulációt alkalmaznak, pontosan tudják, hogy mit és miért csinálnak” – fejtette ki. Cikkünkben megszólal Poór István filmrendező is, aki a New York-i Egyetemen tanulta ki a szakmát, majd Hollywoodban élt húsz évig, ott működtetett színiiskolát. Elmondása szerint Andy Vajna személyesen söpörte le a Wass Albert regényéből, a Funtineli boszorkányból írt filmtervét, kijelentve, hogy Wass egyetlen műve sem kaphat nála támogatást, míg a Hunyadi-film katasztrofális forgatókönyvét író Hegedűs Bálint Poór forgatókönyvét javíthatatlanul rossznak minősítette.” (PestiSrácok: Az adófizetők pénzéből profi népbutítás folyik Andy Vajna filmalapjánál).

Gruevszki jó, Soros rossz

„Bevándorlásellenes álláspontja miatt buktathatták meg a hazánkban menedéket kérő macedón kormányfőt, Nikola Gruevszkit… A jobboldali politikus 2015-ben lezárta a balkáni útvonalat, majd hamarosan korrupciós vádak miatt tömegtüntetések kezdődtek ellene Macedóniában. Elemzői vélemény szerint a nyugati hatalmakat zavarta a macedón identitás építése, a görögökkel való megegyezés akadályozása és a migránsellenes hozzáállás Gruevszki politikájában.

Nikola Gruevszki korábban azt nyilatkozta, a Macedóniában működő nem kormányzati szervezetek (NGO-k) 90 százalékát Soros György pénzeli. Gyetvai Mária külpolitikai elemző szerint a macedón miniszterelnök megbuktatása így valóban az amerikai milliárdoshoz köthető.

Az utcai megmozdulások során ezen szervezetek mozgatták a tömegeket, amelyek nyomán 2016 januárjában a kormányfő kénytelen volt lemondani” (888: Sorosék állhatnak a macedón tüntetők mögött)

Balliberális revolversajtó

„A (volt) macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki Magyarországon nyújtott be menedékkérelmet. Ennek elbírálása folyamatban van. Ezt a teljesen normális ügymenetet a fékevesztett ellenzék és a szokás szerint bármiről bármit és bármikor összevissza hazudozó balliberális revolversajtó arra használja fel, hogy a legképtelenebb összeesküvés-elméletekkel álljon elő, és Orbán Viktort, valamint kormányát immáron azzal vádolja meg, hogy Putyin „csalta tőrbe” a Gruevszki-üggyel.Ennyit a Gruevszki-ügy „különlegességéről”, és persze arról, hogy egy Gyurcsány Ferenc nevű fekete öves gazember egy hete olyanokat írogat, miszerint Orbán egy „bűnözőt” bújtat, és hogy Orbán majd nem fog tudni elmenekülni.

Álmodik a nyomor… Amúgy pedig a legjobb, ha Gyurcsány befogja a száját, de tényleg, és örül, hogy szabadlábon beszélhet ostobaságokat.” (Magyar Idők: Gruevszki bűne)

Vajnáné cicája menni Amerika

Most nem azon fogunk fanyalogni, bár megtehetnénk, mert lenne rá okunk, hogy Andy Vajna filmbiztos felesége magánrepülőgépen vitte a cicáját Amerikába állatorvoshoz. Ezt a kis kirándulást betudjuk egy szerencsétlen fiatal nő kétségbeesett kapaszkodásának, amellyel azt szeretné a maga számára bizonyítani, hogy több annál, mint aminek látszik, és aminek emiatt őt sokan gondolják.

Vajna Timea rendszeresen osztja meg kalandjait az interneten, tudjuk, hogy mikor, hol jár – a legritkább esetben tartózkodik Magyarországon, dolgozni pedig még ennél is ritkábban láthatjuk. Ez a történet mégsem róla szól. Nem a felkapaszkodottak kivagyiságáról, hanem arról, hogy milyenné lett Orbán Viktor Magyarországa. Suttyó lett ez az ország, ahol nem a műveltség, az ízlés, a tisztesség és a morál számít, hanem az, hogy kinek van nagyobb magánrepülőgépe, ki vadászik háziasított rénszarvasra Svédországban, s ki vett aznap több hotelt, földet, vagy éppen lapkiadót.

Cicaügyben Vona Gábort kell megkérdezni – ezt válaszolta a miniszterelnök a parlamentben, amikor a Jobbik azután érdeklődött, mi a véleménye arról, hogy Vajnáné különgépen vitte a macskáját a tengerentúlra gyógyulni.

Hallottunk már ehhez hasonló megnyilatkozást a miniszterelnöktől. 2011-ben, amikor a rendvédelmisek békés bohóctüntetésre készültek, akkor egy újságírót viccesen a bohócügyi államtitkárához utasította. Ez ugyanúgy nem volt vicces, mint amikor a veje, Tiborcz István kétes ügyeit firtatták, és azt mondta a miniszterelnök, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Amivel azt üzente mindenkinek, hogy a miniszterelnök kormányzással foglalkozik, amibe a kétes ügyek feltárása nem, csak az eltusolásuk fér bele. Magyarul: kapjátok be!

És nem foglalkozik Orbán nőügyekkel sem – ezt azóta tudjuk, hogy megkérdezték tőle, miért váltja le Szemerkényi Rékát, Magyarország washingtoni nagykövetét.

Mindez vicces is lehetne, főleg ha nem volna kifejezetten ijesztő. Különösen akkor, ha emlékszünk még a nem is oly távoli őcsényi történetre, amikor menekülteket látott volna vendégül a helyi fogadós, de miután a kormányzati kommunikáció által felheccelt emberek kiszúrták az autójának gumijait, letett a szándékáról. A miniszterelnök egyetértett ezzel a vandalizmussal, és azt mondta, hogy jól tették az emberek, amikor megvédték azt, ami az övék.

Annak idején, amikor Rogán Antal és családja helikopteren ment Rogánné barátnőjének vidéki lakodalmára, még legalább adtak a látszatra. Rogánnak a parlamentben kellett megkövetnie azokat, akiket ezzel a cselekedettel úgymond, megbántott – könnyű elképzelni, hogy az általa elővezetett bocsánatkérést a miniszterelnök dolgozószobájában, vagy valamelyik ahhoz közeli irodában fogalmazták. Akkor a riadt és reszketeg, majd később a választási kampány idejére eltüntetett Rogán azt mondta, hogy ő egy parasztfiú, márpedig a parasztfiúk nem szoktak urizálni. Meg is mondta odahaza az asszonynak, hogy ilyen többé ne forduljon elő, ha legközelebb vidékre mennek lagziba, eszébe ne jusson helikoptert barterezni.

Ez két évvel ezelőtt volt, és Orbán Viktor annyira megmérgesedett, hogy első felindulásában bezáratta a történetet megszellőztető Népszabadságot. Most nincs szükség ilyen kemény fellépésre, mert az urak már a látszatra sem adnak: ha Vajnáné különgéppel repteti a macskáját Amerikába, senkinek sem kell bocsánatot kérnie magyar emberektől, mert a miniszterelnök Vona Gáborhoz utasítja a kérdezőt.

Cicaügyekben ő az illetékes, oszt jó napot.

Vajnáné szobabiciklivel emlékezett 1956 hőseire

Mindenkinek másként él a szívében 1956 emléke. Vajna Tímea, Andy Vajna filmbiztos felesége az Instagramon osztotta meg a nagyközönséggel, hogy ő mivel tette emlékezetessé az ünnepet. Amint az a mellékelt képen is látható, Vajnáné saját elmondása szerint lenyomott tíz kilométert a szobabiciklijén.

Én megettem egy nápolyit, de előtte még belebújtam a papucsomba. Jó helyről tudom, hogy a közelünkben lakó Málnavadász Lajosné a tulajdonát képező konzervnyitóval felbontott egy májkonzervet. Az utolsót ebben a hónapban, de nincs nagy baj, mert néhány hét múlva megérkezik a nyugdíja, és Erzsébet utalványt is kap majd a miniszterelnöktől, akkor vesz majd egy másik májkonzervet.

Lelkesné Fásult Margit hajléktalan 1956 emlékére megmutatta a személyi okmányait az őt igazoltató rendőröknek. A jelent az Instagramra ugyan nem került föl, de értesülésünk szerint közölte velük, hogy nem szeretne bemenni a hajléktalanszállóra, mert ott ellopják a dolgait és verekedés is előfordul.  A négy rendőr 1956 emlékének adózva figyelmeztette Lelkesné Fásult Margitot, hogy még két ilyen eset, és akkor szabálysértési eljárást kell indítaniuk ellene. Lelkesné Fásult Margit erre válaszul azt mondta, hogy … de ezt inkább nem írjuk le, mindenki képzeljen ide egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést.

Rettentő Géza zsebtolvaj 1956 emléke előtt tisztelegve ellopott egy pénztárcát a 6-os villamoson, a benne lévő pénzt italra és más földi hívságokra költötte, az iratokat pedig egy közeli szemetesbe hajította, remélve, hogy azok visszajutnak az általa meglopott illetőhöz.

Számos hasonló, hétköznapi esetet jegyeztek fel tegnap, október 23-án. Egyik megnyilvánulás sem volt ugyan annyira számottevő, mint Vajna Tímeáé, rajta kívül senki sem nyomott le tíz kilométert a szobabiciklijén, igaz, hétköznapi emberektől nem is várható el történelmi teljesítmény. Volt olyan honfitársunk, aki a hősük emléke előtt adózva, csakúgy, mint az év többi reggelén, fogat mosott, mások beágyaztak az éjszakai alvás után, és hallottunk olyat is, hogy valaki levitte a kutyáját sétálni. (Utóbbi hírt még ellenőriznünk kell.)

Teknősbika Lajos politikus úgy kívánt fejet hajtani az egykori hősök emléke előtt, hogy már napokkal az ünnep előtt elhatározta, hogy október 23-án nem fog hazudni. Ezt az ígéretét azonban nem tudta megtartani, ezért mindenkitől, de különösen azoktól, akiknek a szavazatára a következő választáson is számít, elnézést kér.

M. Lőrinc gázszerelő azzal emlékezett a forradalom hőseire, hogy aznap nem vásárolt se hotelt, se újságot, s bár szóba került egy kisebb húsüzem, valamint egy közepesnek mondható balatoni camping megvétele, az ünnepi áhítat hatása alatt erről is lemondott. O. Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mondott a Terror Háza előtt, és 1956 hőseire emlékezve aznap nem utazott meccsre magánrepülőgépen, viszont beszédében nem az oroszokat, hanem Brüsszelt és Sargentinit tette felelőssé a forradalom lángjának eltaposásáért.

Ez történt a héten – Orbán Viktor átrendezi a zsebei tartalmát

A mögöttünk lévő hét azzal kezdődött, hogy a parlament eltakarította a lakás-takarékpénztárakat. Igaz, nem zártak be egyet sem közülük, de azzal, hogy az állami támogatásokat megszüntették, lehetetlen helyzetbe hozták ezeket a szebb napokat látott intézményeket.

Nem volt ellenállás, ment minden, mint a karikacsapás. Bánki Erik képviselő beterjesztette a törvényjavaslatot, a parlament elfogadta, és még mielőtt bárki nyelt volna egyet, Áder János államfő már alá is írta.

Mondhatjuk, nem sokat vacakoltak az urak a részletekkel, legföljebb azon érdemes eltűnődni, hogy miért volt minderre szükség. A hivatalos indokot persze ismerjük: nagy volt a pazarlás, és a pénz nem oda ment, ahová szánták. Medencék épültek állítólag az állami támogatásból, és szaunák, így a hivatalos indoklás. Amivel persze nem lehet vitatkozni, merthogy biztosan volt olyan, aki a lakástakarékokban gyűjtögetett pénzecskéjét ilyen földi hívságokra költötte. A többség azonban bizonyára nem ilyen volt. Egyes hírek szerint a lakástakarékok Rogán Antal köreinek lakáslottója elől vették el a levegőt, s a vállalkozás nem jövedelmezett annyit, mint amennyit a tulajdonosok szerettek volna. Ez persze csak feltételezés, ami viszont tény, hogy Áder János köztársasági elnök a tőle elvártnál készségesebben állt hozzá a kérdéshez. Nem várta meg a törvény által előírt határidőt, amint tollhoz jutott, azonnal aláírta az elé tett szöveget, amely ezt követően viharos gyorsasággal ki is lett hirdetve a Magyar Közlönyben.

A hajléktalanok megrendszabályozásával már nem lesz ennyire egyszerű a helyzet, mert ők sokan vannak, és egyesével kell majd a renitensebbjét bíróság elé állítani. Az első ítéletek mindenesetre már meg is születtek – pénzbírságra ítéltek egy gödöllői és egy budapesti fedél nélkül élőt. A büntetést nyilván egyikük sem tudja majd befizetni, aminek várhatóan elzárás lesz a vége.

Lehet, hogy Demeter Márta LMP-s képviselő is a bíróság előtt végzi. Legalábbis, ha valóban nyomozás indul ellene a Fidesz feljelentése alapján. Demeter Márta ugyanis a napokban lyukra futott. Nyilván nem önszántából, feltehetőleg segítettek neki abban, hogy egy írásbeli kérdés során összekeverje Orbán Viktor Flóra névre hallgató lányát egy másik, ugyancsak Orbán Flóra nevű kislánnyal.

A történetet mindenki ismeri, írtunk róla mi is, nem mesélnénk el még egyszer a történetet, csupán jeleznénk, hogy az ügynek vannak tanulságai. Az egyik, hogy legyünk körültekintőbbek, mielőtt írásbeli kérdést intézünk a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez. Fifikás emberekről van szó, lehet, hogy csapda rejtőzik a könnyűnek ígérkező zsákmány mögött, és az egész csak arra jó, hogy az amúgy hiteltelen és megannyi helyreigazítás közlésére kötelezett kormánypárti sajtó örvendezhessen, amiért nem csak őket lehet hazugságon fogni.

Ugyancsak ezen a héten derült ki, bár a részleteket nyilván csak ezután fogjuk megtudni, hogy Andy Vajna hamarosan szegényebb lesz egy televízióval. Ráadásul nemcsak a TV2-t veszíti el, de ami még ennél is rosszabb lehet neki, feltehetőleg a miniszterelnök bizalma is megingott benne. Nagyon félteni persze nem kell őt, szép fiatal feleségét, akinek buja bájaiban gyakran gyönyörködhetünk az internet jóvoltából, feltehetőleg nem rekvirálják el tőle.

Hogy a lényegről is mondjunk valamit: a TV2 és néhány megyei napilap a hivatalos megfogalmazás szerint nem adásvétel, hanem tulajdonosváltás révén kerül Vajnától Mészáros Lőrinc birtokába. Magyarra fordítva: Orbán Viktor átrendezi a zsebei tartalmát, ami eddig az egyik zsebében volt, még az év vége előtt a másikba kerül.

Köztudott, annak idején Andy Vajna az Eximbanktól vett föl hitelt, hogy megvásárolhassa a masszívan veszteséges TV2-t. Aki most azt kérdezi, hogy miért érdemes veszteséges tévét, vagy bármilyen más, nyereséget nem hozó vállalkozást vásárolni, az magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, és látszik rajta, hogy nem tudja, hol él.

Amikor ugyanis Vajna elszipkázta a kegyvesztetté vált Simicska Lajos elől a TV2-t, az volt a terv, hogy az állam hirdetésekkel szépen kitömi a csatornát, s ebből a pénzből ki lehet fizetni a tartozást, sőt, még marad is valamennyi. Ami az állami hirdetéseket illeti, jöttek is azok rendesen, ám a csatorna nem tudta hozni a fő célt, vagyis, hogy megelőzzék az RTL Klubot.

Mindenesetre mostantól Mészáros Lőrincre vár a feladat, hogy beteljesítse a nagy álmot, és megelőzze a toronymagasan előttük járó konkurenciát. Ehhez persze nyilván nem elegendő a gázszerelő szakmában való jártasság, és valószínűleg még az is kevés, ha valaki a miniszterelnök barátja.

Orbán Ráhel nem rúgott le senkit a szülőágyról – adalék a kamuhírek természetrajzához

Néhány napja körbement az interneten, hogy Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya, szülése előtt nem sokkal kidobatott egy másik nőt a szülőágyról, mert neki kellett a hely.

Természetesen kamu volt a hír, annyira nyilvánvalóan az, hogy sokan egyből észre is vették. Igaz, nem mindenki,  legalább ennyien bedőltek neki. Mert Magyarország ma olyan hely, ahol bárkiről bármit el lehet hinni. Sorosról, hogy menekültek millióit hozná Európába, Merkelről, hogy elfoglalná Magyarországot.

Sokan azok közül, akik – akár saját, akár miniszterelnök apja jogán, – nem kedvelik Orbán Ráhelt, minden gonoszságot képesek feltételezni róla. Leszoktak a gondolkodásról – ha egyáltalán foglalkoztak valamikor ezzel a tevékenységgel – így aztán még az sem jutott ez eszükbe, hogy egy ilyen helyzet egyáltalán nem életszerű. Orbán Ráhel nyilvánvalóan nem úgy indul szülni, hogy tétován bolyong a kórház folyosóján, mögötte orvosával és együtt keresnek egy szabad ágyat.

Ez a történet első fele. Aztán jött a második, ami szintén az interneten terjed. Miszerint Vajna Tímea, Andy Vajna felesége nyílt levélben védi meg Orbán Ráhelt. Sok boldogságot kíván neki és újszülött gyerekének, és arra biztatja, hogy ne törődjön az irigyekkel.

Innen azért kétfelé ágazik a történet. Orbán Ráhel esete a szülőágyról elkergetett kismamával akkora kamu, hogy már messziről kilóg a lóláb. Vajna Tímea levele valószínűleg szintén kamu, vagyis, az lehet, hogy valaki kitalálta a Ráhel-sztorit, majd utána a „szakma” szabályai szerint tovább görgette, és kitalálta mellé Vajna Tímea levelét is.

Mely utóbbi, valljuk be, azért kevésbé hihetetlen, mint az eredeti történet. Vajna Tímeáról ugyanis simán elhisszük, hogy ekkora ostobaságra képes. Még arra is, hogy elhiszi az Orbán Ráhelről szóló kamu sztorit, és mint jószívű, együttérző fiatal hölgy, levelet ír a hozzá hasonlóan celebritás nőnek.

Így élünk mi Hunniában. Valódi emberekről szóló kamuhírekkel megbolondítva.

Gulyás nem ért a pop-zenéhez, az útdíjak viszont emelkednek

0

Gulyás Gergely jó igazgatónak tartja a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjét, nincs napirenden Andy Vajna menesztése, rémhír, hogy a Duna melegedne Paksnál, Tarlós és Orbán szeptemberben találkoznak. Kormányinfó.

 

A főváros kérésének megfelelően a kormány 7 milliárd forinttal támogatja a Lánchíd és a mellette lévő alagút felújítását – mondta a pénteki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint a kormány azt szeretné, hogy a felújítás ne tartson tovább másfél évnél. Mint mondta, ez műszakilag megvalósítható, bár kétségtelenül jelentős szervezést igényel.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy január 1-jétől 5,8 százalékkal emelkedik az e-útdíj, a plusz bevétel pedig közvetett formában egy „falusi útalapba” fog befolyni, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a legkevésbé fejlett falusi útszakaszok fejlődjenek. Példaként említette, hogy

október elsejétől a tíznapos matrica ára 2975 forintról 3500 forintra emelkedik.

Az EU 330 millió eurót elfogad a határvédelem mintegy 900 milliós költségéből, Gulyás szerint ezzel elismeri, hogy az ország az unió külső határait védi, s reményeik szerint a mostani csomagban 54 millió eurót rövid időn belül átutalnak.

Kérdés érkezett a miniszterhez arról, hogy a Kenderesre tervezett Horthy emléknapon egy fideszes képviselő, Kovács Sándor is felszólal. Gulyás erre azt válaszolta, hogy a kormány nem vesz részt a rendezvényen, a képviselő részvételével kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy Magyarországon szólásszabadság van, a kormány nem szól bele abba, hogy a politikusok mikor és hol mit mondanak.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent az abortusz szabályozásának belengetett pontosítása, Gulyás azt mondta, hogy

a kormány nem kívánja az abortusz törtvényt módosítani.

Ugyancsak kérdés hangzott el a tervezett Sajtókamara létrehozásával kapcsolatban. Mint ismeretes, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szőllősi György kezdeményezte a kamara létrejöttét, szakmai vita is indult erről – igaz, a legnagyobb újságíró-szervezetet, a MÚOSZ-t kihagyták az egyeztetésből. Gulyás visszadobta a labdát, szerinte erről a sajtó képviselőinek kell döntenie. Állítása szerint a kormánynak nincs erről véleménye, ő személy szerint megvan sajtókamara nélkül is. Mint mondta, a sajtóval szemben nem lehet sajtókamarát létrehozni.

A Petőfi irodalmi Múzeum igazgatójának menesztésével kapcsolatos hírekre úgy reagált, hogy ő személy szerint kiváló igazgatónak tartja Pröhle Gergelyt, akinek komoly érdemei vannak a kulturális életben.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Megtudhattuk viszont, hogy a CEU-val kapcsolatos megállapodás aláírása ezúttal sem szerepelt a kormány napirendjén. Lesz viszont film-mecenatúra program, amivel a  magyar történelmi filmek gyártását és forgalmazását kívánják elősegíteni. Mint mondta,

nem tud arról, hogy napirenden lenne Andy Vajna filmügyi biztos menesztése.

Megtudhattuk, hogy Gulyás Gergely nem ért a pop-zenéhez. Mindezt azzal kapcsolatban osztotta meg a nyilvánossággal, hogy megkérdezték tőle, mi a véleménye arról, hogy a Magyar Idők szellemi verőlegénye, Szakács Árpád szerint balliberális diktatúra van a pop-zenében.

A paksi atomerőművel kapcsolatos gondokat rémhírnek nevezte Gulyás, szerinte az ellenőrzés szakszerű és folyamatos a Duna hőfoka pedig nem emelkedett a sajtóban megjelent mértékben.

Arra a kérdésre, hogy a 2019-ben Budapesten rendezendő Maccabi játékokkal még egy kapavágás sem történt, a miniszter azt mondta, hogy a kormány foglalkozik a kérdéssel, és erre két hét múlva tud válaszolni.

Jelenleg nincs napirenden a főpolgármester-választás módjának megváltoztatása, de – mint egy más kérdés kapcsán elmondta, sok képviselő van a parlamentben – nem tudható, hogy kinek milyen javaslata lesz a jövőben. Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester egyébként szeptemberben találkoznak.

Bréking nyúz, 2018. július 19. – Tudósítás a másik valóságból

0

Volna min vitatkozni a tényekkel, de nehéz, Magyarország eddig 48 intőt kapott, ami nem idegen a függőségi viszonyt sulykoló magyar sajtótól, brit börtönben nyalt vissza a genderfagyi.

 

A Magyar Idők szerint a jogállamiság velejárója, hogy viták kísérik

„Újabb pofon Európától, hazánk az EU szégyenpadján: az olvasó is bizonyára ismeri azokat az újságokat (ez nem az), amelyek a hattyú halálának nem túl eredeti koreográfiája után nyúlnak, mindahányszor Magyarországnak jogvitája támad Brüsszellel. Ismét ez lehet a helyzet: hírek szerint az Európai Bizottság ma kötelezettségszegési eljárást indíthat a Stop, Soros! törvénycsomag miatt.

Mármost a demokrácia és a jogállamiság velejárója, hogy viták kísérik. Ha vannak ilyenek, minden ország áll elébük. 2017 utolsó napján 1559 kötelezettségszegési eljárás volt folyamatban az uniós tagállamokkal szemben. Magyarország 48 „intővel” a példásabb nebulók közé tartozik, már ha valaki kedveli az ilyen gyermeteg, mert függőségi viszonyt sulykoló, de a magyar sajtótól sajnos nem idegen képeket.” (Magyar Idők: Stop hülyeség).

Andy Vajnát is elérte a nyár elején kitört kulturkampf

„A magyar balliberális ellenzék – vagy inkább a balliberális ellenzék helyébe lépő – és a magát függetlennek, objektívnak tartó média egyik legfontosabb feladatának azt tűzte ki, hogy mindenáron a kormánypárt rossz hírét keltse. Viszont a jobboldalról is sok támadás éri Andy Vajnát, a nyár elején kitört „kulturkampf” szócsatáin belül. Természetesen mondhatnánk, hogy ez a dolguk. A probléma viszont annyi, hogy a tényekkel vitatkozni nehéz.” (Lokál: A magyar film jobb állapotban van, mint korábban bármikor).

A férfiból lett nő nemi szerve jól láthatóan erekciót mutatott

„Egy transznemű fogvatartottat – aki nem esett át nemváltó műtéten, így még megmaradt a férfi nemi szerve – transzszexuálisként került egy brit női börtönbe, akit most azzal vádolnak a hatóságok, hogy szexuálisan bántalmazott négy női fogvatartottat. A hírek szerint a yorkshire-i Wakefield és Flockton városa között található New Hall speciális női börtönben már az érkezése utáni első napokban elkezdte zaklatni a fogvatartottakat.

A transzgender – aki saját elmondása szerint már két éve nőként élt – mégsem egészen úgy viselkedett mint egy nő. A vallomások szerint ugyanis a férfiból lett nő nemi szerve a zaklatások alkalmával jól láthatóan erekciót mutatott, illetve az elkövető szándékosan mindent el is követett azért, hogy az áldozatai lássák is ezt.  A tanúvallomások alapján kiderül az is, hogy a transznemű fogdosta, megcsókolta, illetve orális szexuális kapcsolat létesítésére szólította fel áldozatait.” (888: Durván visszanyalt egy brit börtönben a transzgender fagyi)

Mészároshoz vezényelhetik Vajna ebül szerzett jószágát

Sajtóhírek szerint elvehetik Andy Vajnától a TV2-.t és hozzácsatolják Mészáros Lőrinc médiabirodalmához. Nem teljesít jól a TV2, s bár a bevételei magasabbak, mint a konkurens RTL Klubé, a vállalkozás mégis veszteséges. Magasak a költségei Vajna András tévéjének, innen jön a veszteség.

Pedig annak idején, bő két kévvel ezelőtt, annyira akarta Vajna azt a tévét, hogy meg is szerezte.

Már nagyon kellett neki. Belegondolt, hogy maholnap betölti a sokadik életévét, és még soha sem volt saját tévéje. Férfiemberrel gyakorta előfordul, hogy nagyot álmodik. Akkorát, amekkorát ébren sosem merne. Van, aki menő futballista, mielőtt felébred, mások méregdrága sportkocsi volánjánál ülnek.

Aztán mindnek beleér a keze a bilibe.

Vajnának a tévé kellett, erről álmodott, ki tudja mióta. Ő maga mondta ezt, amikor bejelentette, hogy megvette a TV2-t.

Csak hát nem volt neki elég pénze. Hiába volt neki sok a kaszinókból, az sem volt elég. Sokba kerül egy tévé, nagyon megkérik az árát.

Ezért kellett a vásárláshoz a kölcsön. Sok milliárd jó magyar forint.

De gond egy szál se, kapott Vajna pénzt az Eximbanktól. Mely bankot azért hozták létre az adófizetők pénzéből, hogy a magyar exportot és importot támogassa. A Vajna által megtulajdonolt tévé ugyan se nem import, se nem export, de mégis kapott tőlük néhány milliárdot. Biztosan mindenki kap, aki kér, elég bemenni a bankba és annyit mondani, hogy veszteséges tévét szeretnék vásárolni.

De ekkor még mindig nem volt elég a Vajna pénze, veszni látszott a nagy álom. Hüpp. Mi lesz, ha nem lesz tévé? Hüpp megint.

Öröm az ürömben, hogy ahol a legnagyobb a szükség, ott közel a segítség. Vajnára rátalált az OTP. Vagy fordítva, nem tudjuk. Nem voltunk ott a rátalálásnál, csak a tényt vagyunk képesek rögzíteni. Az OTP is adott neki néhány milliárdot, mert jó befektetésnek látta, amikor Vajna mondta neki, hogy a tévé veszteséges. Pedig, nem is kellett volna mondani, tudta ezt magától is az OTP. Mindenki tudta, mégis adtak.

Azt remélték, hogy Vajna majd nyereségessé varázsolja a tévét. Hogyan? Legyen az ő titka. Meg azoké, akiknek vannak erről sejtéseik. Vagy, teszem azt, tudomásuk.

Mi leginkább arra tippelünk, hogy bár Vajna nem varázsló, de azért, mint sokan mások a magyar közéletben, ő is tud néhány trükköt. Nem nagy cselek ezek, inkább amolyan földszintes magyar ügyeskedések, de nálunk elmegy ez is. Ennél kifinomultabb, rafináltabb megoldásokra a magyar ugaron nincs szükség, a pengés foci a mi talajunkon meghalna a szépségben.

Azt találták ki az erre szakosodott illetők, hogy majd a kormány hirdet Vajna tévéjében. Nem keveset, sokat. És akkor Vajnának nem lesz gond visszafizetni a pénzt a bankoknak, meg még marad is neki valamennyi.

Így aztán mindenki jól jár.

Kivéve mi, magyar adófizetők. De ez persze nettó demagógia, mert valójában mi is jól járunk. Közénk is lövethetne ugyanis Vajna, de hál’ istennek, őt nem olyan fából faragták: igazi sorozatok helyett tévésorozatokkal is beéri.

Most, a hírek szerint, elhajtják tőle az ebül szerzett jószágot. Mészáros Lőrincé lesz ez is, mint annyi más ebben az országban.

Nem az országnak használnak, hanem az országot használják

Ha eddig nem lett volna világos, akkor most még az Elios által telepített lámpák gyér fényénél is az kell, hogy legyen. Mármint, hogy a hatalmon lévők nem az országnak kívánnak használni, hanem az országot használják.

Néhány napos hír, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke feleségével egy 400 milliós villában lakik. A villa nem az övé, hanem a fia cége tulajdonában van, tőle bérlik Matolcsyék. A jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a cége, egy másik Matolcsy-rokon bankjáról kapott hitelt arra, hogy megvásárolja azt a villát, amelyet aztán apjának bérbe adott.

Amikor néhány évvel ezelőtt Andy Vajna megszerezte a TV2-t, az Eximbanktól kapott hitelt a megvásárlásához. A csatorna amúgy veszteséges volt, de Vajnát ez csöppet sem zavarta, hiszen tudta, hogy a hitelből kifizetett vételár busásan megtérül neki. ha máshonnan nem, hát az államtól kapott hirdetési bevételekből.

A képlet itt is ugyanaz: végy egy veszteséges televíziót, szerezz hozzá kedvező kamatozású hitelt, majd reménykedj abban – nem minden alap nélkül természetesen -, hogy az állam majd segít neked a hitel visszafizetésében.

Hasonlóan történt ez Garancsi István esetében is, aki a Kopaszi-gátnál szerzett meg egy területet. Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja lakásokat épít a területen, ami bizonyára igen jól jövedelmező üzletnek bizonyul, hiszen ezzel egyidőben törvény született arról, hogy az állam – amúgy nagyon helyesen – támogatja az otthonteremtést. Vagyis, feltehető, hogy sok új lakásra lesz igény, amiből az is következik, hogy nem lesz nehéz a Garancsiék által épített lakásokat jó áron értékesíteni.

Így segít egy jogszabály a vállalkozón. És akkor ott van Tiborcz István, a miniszterelnök veje, aki az Elios nevű volt cégével korszerűsíthette számos magyarországi település közvilágítását. Az Elios egyik embere már a pályázat kiírásánál is ott lehetett, nem csoda, ha Orbán Viktor vejének a cége nyerte el a megrendeléseket.

A vadászatot kedvelő miniszterelnökhelyettes vadászni jár Svédországba. Az alkalmanként 4-5 millió forintba kerülő kiruccanást egy magyarországi nagyvállalkozó fizeti. Ez a nagyvállalkozó, akinek a többi között hoteljei is vannak, az elmúlt években több mint 500 millió forintnyi támogatást kapott uniós pénzből, és ebbe a büdzsébe az is belefér, hogy évente néhány millióval támogassa a miniszterelnökhelyettes rokonlátogatással egybekötött vadászatait.

Kósa Lajos mostani ügyéről még nem lehet biztosan tudni, mi a valódi mozgatórúgó. A helyzet óránként változik, az látszik a legkevésbé valószínűnek, hogy Kósa – bármennyire is így kívánják beállítani – hiszékenységének köszönhetően csalás áldozata lett.

Ezért írhattuk a cikk elején, hogy a hatalom mai urai lényegében használják az országot. A törvényeket, jogszabályokat a pénzforrásokat mind úgy igazítják, hogy azok számukra minél kedvezőbbek legyenek. Úgy tesznek, mintha itt minden az övék lenne, ha éhesek, benyúlnak a hűtőbe, ha esőt jósol a meteorológia, magukhoz vesznek az előszobából egy esernyőt.

Mindig minden törvényes, hiszen a törvényeket is úgy alakítják, hogy semmi se lehessen törvénytelen.

Soros, Tiborcz, meg a többiek

Hivatalosan szombaton megkezdődik a 2018. évi választások kampánya, ha hinni lehet a jelzéseknek, többszáz párt és képviselőjelölt startol el, hogy pártját, vagy saját magát bejuttassa a parlamentbe. Az persze, hogy a hivatalos jelzőt használjuk, semmit nem jelent, tekintettel arra, hogy eddig is bőszen kampányolt mindenki, aki csak tehette, már ha anyagi erőforrásaiból futotta rá. Meg egyébként is: akadnak itt bőven olyanok, akik a törvényeket szabadon értelmezik és nem is kell attól tartaniuk, hogy bármely szervezet felelősségre vonná őket, netán szankcionálná is. Különösen erős tulajdonságokat mutat fel e téren a vezető kormánypárt – a másik alig létezik -, szabadon használva a kormányzati lehetőségeket és a költségvetésben található pénzeket, vagy az országgyűlés fórumait, nem utolsó sorban pedig médiáit.

Ez utóbbinál érdemes egy kicsit elidőznünk, már csak annak érdekében is, hogy olvasóink is lássák azt, mi történik ebben az országban. Az ugye már senki számára nem szolgál új információval, hogy mára a magyarországi média nagyjából kilencven százalékát uralja a Fidesz, beleértve azon tartalmakat is, – lám, a törvények…- ahol kiegyensúlyozott információ-szolgáltatásra lennének kötelezve.

Vagyis a köztévé és rádió, illetve az MTI is maximális kiszolgálója Orbán Viktornak, híven csatlakoznak a kormány és a Fidesz különböző információs attakjaihoz, mintegy ráerősítve, vagy olykor előkészítve a Mészáros-Vajna-Habony háromszög témaválasztását.

De hogy ennél egy kicsit konkrétabb legyek: hetek óta slágertéma Juhász Péter házasságának, pontosabban válásának, gyermekelhelyezésének ügye. Ugye ennek látszólag semmi köze a kampányhoz, ha nem tudnánk, hogy Juhász képviselő-jelöltként indul az egyik belvárosi választókerületben. Tegyük fel magunknak azt a kérdést: egy ilyen ügyhöz, vajon mi köze van a komplett  jobboldali médiának? Miért vállalják a tökéletesen etikátlan fellépést, hozzák nyilvánosságra a perlekedő felek egyikének állításait, egy amúgy semmiképp nem a nyilvánosságra tartozó ügyben.

Miért teheti meg a kormánypárti média, hogy félredobva minden erkölcsi megfontolást, és főként a volt házaspár gyerekeinek esetleges érzékenységét,

kitárják a hálószoba ajtaját, és onnan olyan jeleneteket vetítenek elénk, amelyek igazán nem tartoznak ránk, és nem biztos, hogy úgy történtek, hiszen csak az egyik, alaposan elfogult fél állításait közvetítik? Mi ez, ha nem a kampány része?

És vajon nem a kampány része, ha az egyik miniszter óvodásokat látogat meg, avagy ígér újra uszodát egy város lakóinak?

De ne legyünk elfogultak és egyoldalúak: voltaképpen senkit nem érdekel, hogy a választási kampány hivatalos időszaka mikor indul, ha egyszer a mai Magyarországon a törvények rugalmasan értendők és használandók, ennek összes kockázatával persze.

A kockázat nyilván az ellenzékre értendő; még akkor is belefuthat a hatalom lesújtó öklébe, ha nem követ el semmit – lásd: Állami Számvevőszék -, hát még akkor, ha el is követ valamit.

Márpedig elkövet; a jelöltjeik szórólapjai például már ott landoltak a postaládákban, pedig – mint jeleztük – a hivatalos rajtpisztoly még nem dördült el.

Mégis: vegyük komolyan a paragrafusokat, nézzünk előre:

mi várható az előttünk álló ötven napban?

Azt már tudjuk, és látjuk, hogy a kormánypártok számára tulajdonképpen egy téma létezik, mégpedig a migrációs válság. Igaz ugyan, hogy ennek hullámai éppen elcsendesültek, ráadásul hazánkban már hosszú ideje nem is tapasztalhatók, mégis: a Fidesz számára nem létezik más ügy, csak ez. Olyan helyzetbe akarja tolni az ellenzéket, hogy ő maga is ezt a témát válassza, kénytelen legyen védekezni; számára az is kedvezőbb helyzetet teremt, mintha a kormányzás részleteiről – oktatásról, egészségügyről, például – beszélnének. Az a médiafölény itt válik hatalmas erővé: a magyar lakosság nagy része csak arról értesülhet, hogy miközben Orbán Viktor és Fidesz megvédi őket a beáramló afrikai, közel-keleti millióktól – akiket ugye Soros György küld ide -, aközben az ellenzék pont az ellenkezőjét teszi; általa kiszolgáltatottá és idegen kultúrájúvá válik az ország.

A Fidesz-féle kommunikáció menthetetlenül kétfelé osztja a társadalmat – de elsősorban a politikai ellenfeleket -: itt vannak ők, a nemzet védelmezői, és ott vannak ők, a bevándorlás-pártiak.

Igen, erről fog szólni a kampány, ma még nem látjuk milyen innovációval ellátva, de ne legyen kétségünk: lesznek új ötletek. Mindent áthat majd az idegen-gyűlölet, csúcsra lesz járatva az ellenzék lejártatása, besározása, minek következtében ez a gyűlölet átcsap majd azon magyar emberekre is, akik nem sorakoznak fel a Fidesz mögé.

Sokszor leírtuk már, így választási hajrában, hogy minden idők egyik legmocskosabb kampánya jön. Most biztosak lehetünk benne, hogy az jön.

Miután a kormányoldal korlátlan forrásokkal rendelkezik – akár a dolgok anyagi, média, vagy intézményrendszer-beli oldalát nézzük  -, ezeket mind hadrendbe fogja állítani.  Ahova pénz kell, oda pénzt transzferál, ha a médiát kell mozgósítani, azt fogja tenni, úgy, hogy a kiválasztott téma végigfusson a köztévén, rádión, napilapon, kereskedelmi tévén és rádión, vidéki sajtón, közterületi reklámhordozókon; hogy még véletlenül se legyen egyetlen választó sem, aki nem találkozzon vele, végül pedig ha szükséges, az állam által kontrollált – amúgy függetlennek kikiáltott – intézményeket veti be a küzdelembe.

Mi állhat ezekkel szemben?

Az ellenzék lehetőségei, már ami a forrásokat, eszközrendszert illeti, meglehetősen szegényes. Programalapon semmiképp nem kampányolhat, kénytelen lesz azokra a témákra koncentrálni, amelyek valóban kriminálisnak tűnnek, és talán elérik az emberek ingerküszöbét. Ezért aztán biztosan uralni fogja az ellenzék számára rendelkezésre álló szűk terepet a nehezen védhető Tiborcz-ügy, valamint a kormány hazug bevándorlás-politikája.

Ma ez a két terep látszik olyannak, amelyben tettenérhető és nyilvánvaló a kormányoldal erkölcsi deficitje – hogy finoman fogalmazzak -, és ahol védekezésre kényszeríthető.

Ha és amennyiben az ellenzék valóban ezt az utat követi – és erre használja fel nem túl nagy mennyiségű felületeit -, akkor összességében is elmondható: nehéz erőpróba előtt áll a magyar lakosság. Olyan mértékben zúdul majd rá a gyűlölködő, lejárató kampány, hogy legszívesebben elmenekülne az országból; ne halljon, ne lásson semmit.

De elmenekülni nem lehet; választani kell.

Ami nem könnyű egy morálisan teljesen lezüllött országban, ahol nem pusztán a kampány időszakában, hanem folyamatosan kell szembesülni a rágalmazásokkal, hazugságokkal, korrupcióval. És ahol hiába kiáltana mindenki stopot, csak így önmagában, név nélkül. Hiába, mert úgy is más jön vele szemben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!