Kezdőlap Címkék Tassz

Címke: Tassz

“A TASSZ feladata nem a hírek közlése hanem a Kreml álláspontjának ismertetése”

A Prigozsin lázadás miatt rúgták ki az orosz állami hírügynökség főnökét – írta meg most némi késéssel a Moscow Times. A TASSZ vezérigazgatója még a nyáron távozott, nem sokkal azután, hogy kurtán – furcsán véget ért a Prigozsin puccs Oroszországban.

Prigozsin és vezérkara a túlvilágra távozott, mert repülőgépüket titokzatos kezek felrobbantották. A lázadás idején azonban igen sokan nemcsak passzívan szemlélték az eseményeket, de aktívan támogatták azt, mint például Szurovikin tábornok, az Ukrajnában harcoló orosz csapatok egykori parancsnoka, és a TASSZ vezérigazgatója. Szergej Mihajlov július 10-én “saját kérésére” távozott tisztségéből, amelyet rögtön át is vett Putyin elnök egy másik bizalmasa: Andrej Kondrasov, aki a választások idején volt az elnökjelölt szóvivője.

“Azok ott a TASSZ-nál teljesen megbolondultak a Prigozsin lázadás idején: elkezdtek híreket és képeket  közölni méghozzá meglehetősen frissen az eseményekről. Megfeledkeztek arról, hogy nekik egyáltalán nem ez a feladatuk hanem az, hogy a Kreml álláspontját tudassák az orosz közvéleménnyel.

A narratíva a fontos, nem az, ami történik”

– közölte egy magát megnevezni nemkívánó illetékes magasrangú kormány tisztviselő Moszkvában. Még sokan emlékeznek arra, hogy a Wagner hadsereg akadály nélkül masírozott Moszkva felé, és senki sem igyekezett megállítani a menetet. Putyin elnök pedig közben eltűnt a Kremlből, és senki sem tudta, hogy hol lapul. Csak akkor bújt elő amikor leállt a lázadás az amnesztia reményében. Miért vette elő újra a Moscow Times a Prigozsin lázadás lefutott ügyét?

A Wagner hadsereg újra fontos szerepben

Putyin emberei újjászervezték a zsoldos csapatot, amelynek ismét harci feladatot szánnak Ukrajnában. Az ukrán hírszerzés jelezte is, hogy ismét felbukkantak a fronton a Wagner zsoldosok, akik igen jól képzett veteránok leszámítva azokat, akiket a börtönökben verbuváltak, de ők golyófogónak kiválóak. Oroszországnak minden jól képzett katonára szüksége van a fronton, ahol a szaktudás nagyon felértékelődött hiszen az ukránok egyre korszerűbb fegyverekkel harcolnak.

Még inkább felértékelődött a Wagner hadsereg szerepe a Közel Keleten és Afrikában. Szíriában a Wagner hadsereg fontos szerepet játszott abban, hogy Szurovikin tábornok irányításával megvédjék az Asszad rendszert az iszlamista lázadókkal szemben, akiket a Nyugat és Törökország  diszkréten támogatott. A Hamász gázai terrortámadása óta – október 7 – az izraeli légierő rendszeresen támadja Szíria két legnagyobb repülőterét, Damaszkuszt és Aleppot, mert azokon keresztül érkeznek a fegyerszállítmányok Iránból a Hezbollahnak Libanonba. A Hezbollah síita milícia nemcsak onnan kap támogatást hanem Oroszországból is: Putyin a Wagner hadseregen keresztül szállít nekik légvédelmi rendszert. Naszrallah sejk, a Hezbollah vezére úgy nyilatkozott, hogy jelenleg nem érdekük megtámadni Izraelt, de mindenki tudja, hogy ez bármikor megváltozhat.

Afrikában Maliból, Nigerből és a Közép Afrikai Köztársaságból szorította ki a Wagner hadsereg a franciákat, most pedig Gabont célozták meg. Válaszul Macron elnök Putyin egykori hátországában: Kazahsztánban és Üzbegisztánban keres uránt és más ásványi kincseket.

Mi okozta a pogrom kísérletet Mahacskalában?

A moszkvai külügy szóvivője és a TASSZ Ukrajnát vádolta az iszlamista tömeg megszervezésével, de korántsem erről volt szó – írja a Moscow Times. Dagesztánban feldühödött szakállas iszlamista csoportok rendszeresen támadtak rá az elmúlt években európai módon öltözködő és viselkedő lányokra és asszonyokra. A rendőrség nemcsak, hogy nem védte meg a szerencsétlen nőket, de sokszor még segített is az iszlamista fanatikusoknak a szebbik nem megfélemlítésében. Mit tett Moszkva? Hallgatott.

Közben pedig általánossá váltak a gyerek esküvők, ahol a menyasszony életkora a 14 évet sem érte el. Gyakori a becsületbeli gyilkosság amikor az apa azért öli meg lányát, mert nem muzulmán fiúkkal randevúzik. Miért hallgatott Moszkva éveken át erről? Mert alkut kötött a helyi elitekkel az Észak Kaukázusban: ti azt csináltok, amit akartok mindaddig amíg elismeritek Putyin uralmát. Október 29-én Mahacskalában azután az iszlamista csőcselék túllépte a határt, és Moszkva megálljt parancsolt.

A Hamász támadásig nem volt Izrael ellenesség Dagesztánban – írja a Moscow Times hangsúlyozva, hogy az úgynevezett Hegyi Zsidókat mindmáig nem érte semmilyen bántódás. Izrael válaszcsapása aktivizálta az iszlamista erőket Dagesztánban, ahol betiltották a tüntetést a palesztinok mellett. Közben viszont mindenki láthatta az állami televízióban, hogy a Hamász küldöttsége Moszkvában tárgyal. Putyin elnök egyáltalán nem sietett elítélni a Hamász támadását Izrael ellen, a kormánypárti sajtó pedig párhuzamot von Zelenszkij ukrán elnök és Netanjahu izraeli miniszterelnök között. Az iszlamista erők hihették azt Dagesztánban és másutt Oroszországban, hogy Putyin mellettük áll. A Kreml pedig zavarban van, mert a katasztrofális ukrajnai háborús döntés óta az orosz diplomácia összeomlott, és kétségbeesetten improvizál.

A szigorúan ellenőrzött orosz sajtó is közzétette a főrabbi intelmét:

“ne engedjünk teret a gyűlöletnek!”

Egy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló prominens rabbi felszólított, hogy fejezze be az ország Ukrajna elleni háborúját, és felajánlotta, hogy segít közvetíteni a két fél között.

“Mindenképp tiltani kell a vallási gyűlölet terjesztését Oroszországban”

– hangsúlyozta a főrabbi, akit a többi vallási vezetővel együtt nemrég fogadott Putyin elnök is a Kremlben.

Putyin – Orbán

0

Február elsején találkozik Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor Moszkvában – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a Tassz hírügynökségnek nyilatkozott.

Az időzítés mindenképp érdekes hiszen Ukrajna körül nem csökken a feszültség. Blinken amerikai külügyminiszter azért utazott Kijevbe, hogy megnyugtassa az ukrán vezetőket: számíthatnak az USA-ra, ha Putyin megindítja csapatait ellenük. Egyúttal közölte: az USA 200 milliós dolláros gyorssegélyt ad az ukrán hadseregnek, hogy az képes legyen nagyobb ellenállást tanúsítani a jóval erősebb orosz fenyegetéssel szemben.

Magyarország a NATO tagja, de ez nem akadalyozza meg a magyar miniszterelnököt, hogy Putyinnal tárgyaljon Moszkvában. Vajon miről? Bár nyilvánvalóan szóba kerül Ukrajna is, de Szijjártó külügyminiszter szerint az energia probléma lesz a legfontosabb tárgyalási téma.

Problémák Paks körül

A magyar kormány azt szeretné, ha a két új reaktor még ebben az évtizedben megkezdené a működését – nyilatkozta Szijjártó Péter. Aki azért hozzátette: Orbán meg akarja vitatni Putyinnal, hogy miképp halad az építkezés előkészítése? Sok személyi változás történt Paks kapcsán, és az építkezés még sehogysem áll noha a magyar külügyminiszter az évtized végére már működő reaktorokat szeretne látni.

Ugyancsak problematikus a gáz helyzet is. Szijjártó Péter nemrég büszkén prezentálta a hosszútávú földgáz szállítási egyezményt, melynek minden részlete természetesen titkos – ahogy ezt már megszokhattuk. Csakhogy Magyarország most több gázt szeretne – nyilatkozta Szijjártó Péter. Aki nyilván abban reménykedik, hogy Putyin kisegíti Orbán Viktort, aki maga is profitál a nemzetközi földgáz kereskedelemből.

Mit ajánl cserébe a magyar kormány? Szputnyik gyártást Magyarországon! Bár az orosz vakcinát továbbra sem ismeri el az Európai Unió, de maga Szijjártó Péter is ezzel oltatta be magát. Magyarország az egyetlen állam az Európai Unióban, amely felhasználta a Szputnyik V vakcinát a Covid 19 vírus ellen.

„A Szputnyik nagyon jól teljesített Magyarországon, csaknem egymillió embernek adták be” – nyilatkozta a magyar külügyminiszter. Aki elmondta, hogy a magyar nemzeti vakcina gyár állíthatna elő Szputnyik oltóanyagot is. Ki vásárolna ebből? Ezt a kérdést nem tette fel magának Szijjártó Péter.

Egy kis választási segítség orosz barátainktól?

A magyar külügyminiszter erről természetesen egy kukkot sem szólt, de egyáltalán nem kizárt, hogy ez a téma is szóba kerül Putyin és Orbán eszmecseréjén. Precedens van: Marine Le Pen asszonyt 2017-ben a Kremlben fogadta Putyint. Majd a francia választási kampány idején Macron kampányfőnöke sajtóértekezleten közölte: orosz hekkerek – minden bizonnyal a titkosszolgálat megbízásából – megpróbálták megzavarni Marine Le Pen asszony ellenfelének kampányát! Végül Macron fölényesen győzött, és az ügy elaludt, de az orosz titkosszolgálat bizonyította: be tud avatkozni külföldi választásokba!

Orbánnak szüksége is lehet erre, mert az ellenfelét, Márki-Zay Pétert a nyugati hatalmak támogatják – mindenekelőtt az Egyesült Államok.

Ebben a helyzetben különösen érdekes lehet egy Putyin-Orbán találkozó Moszkvában. Más kérdés, hogy erről szokás szerint semmi lényegeset nem fogunk megtudni, mert mindkét fél ebben érdekelt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK