Kezdőlap Címkék Tarlós

Címke: tarlós

A furfangos fakockácska – nemzeti népmese

Egyszer volt egy fakocka.
Nagyon egyszerű teremtés volt, ez a fakocka. Majdnem olyan egyszerű, mint egy faék.

Ez a fakocka csak úgy volt, bele a világba. Úgy, mint a többi társa. Annyira alulműveletlen volt, még azt sem tudta a 3-as metróról, hogy eszik-e vagy isszák.

Az volt neki is az életfilozófiája, mint a többieknek: hogy ahogy lesz, úgy lesz.

És tényleg majdnem mindig úgy lett, ahogy lett.

Már-már úgy tűnt, hogy úgy múlik el ő is, mint megannyi társa: észrevétlenül, nyomot sem hagyva maga után, amikor egy alkalommal az élete váratlan fordulatot vett.

Találkozott Soros Györggyel. Már ez is meseszerű, mert kevés fakocka mondhatja el magáról, hogy találkozik egy igazi milliárdossal.

Soros éppen nagy elfoglaltságban volt, egymillió migránst hozott be Európába. Ilyen ügyeskedésekkel szedte meg magát. Megvette odakint olcsón a migránsokat, aztán Európában jó pénzért eladta mind.

Közben meg baromi sokat keresett rajtuk.

Nem is hitte volna a fakocka, hogy dolga lesz ezzel a Sorossal, de a sors másképp akarta.

Megszólította őt a Soros.

Magyarul beszélt a Soros a fakockához, ez volt neki a trükkje, így tévesztette meg azt, akivel beszélt. Azt mondta a Soros a fakockának, hogy szoruljon be egy ajtó mögé, hogy ne az záródjék rendesen, és záródás helyett hibaüzenetet küldjön.

Részesedést ígért a Soros a fakockának, ha rendesen beszorul.
Tarlós főpolgármestert akarta ezzel bosszantani a Soros, kihozni őt a sodrából. Meg persze hisztériát kelteni a magyarokban. Azt a látszatot kelteni bennük, hogy felújított orosz metrókocsik szart se érnek.

Csúnya szó, de hányást mégsem írhatunk.

A fakocka, ahogyan eltervezték, beszorult egy ajtó mögé. Bejött a számítás, nagy bonyodalom keletkezett a hármas metró körül, és a Tarlós főpolgármester is nagyon megmérgesedett. Szabotázst kiáltott, cipőfűzésről beszélt. Hogy a Soros úgy tett, mintha cipőt fűzni ment volna le a hármas metróba,

Ami persze nem volt igaz. A Soros, mindenki tudja, a négyes metróban szokta befűzni a cipőjét.

Eddig a mese, a többi már mind színtiszta igazság.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK