Kezdőlap Címkék Svájci frank

Címke: svájci frank

Tisztelt Európai Unió!

Ha valamihez, hát a zavarosban halászáshoz nekünk  magyaroknak különös tehetségünk volt és van. Így volt ez a korábbi rendszerben és így maradt ez azóta is. Ha nekünk ehhez különös tehetségünk van, minden  büszkeség nélkül kijelenthetjük, Miniszterelnökünk ebben a műfajban egyenesen zseninek számít!

Velem megesett történetet mesélnék el Önöknek, hogy legyen viszonyítási alapjuk, félkegyelműségem egy lapon sem említhető a Nagyvezír zsenilitásával!

Magyarországon is jelen lévő multinacionális cégnél dolgoztam. Beosztásomból eredően sokszor kellett utaznom Svájcba. Gazdag sosem voltam, de a svájciakhoz képest még inkább szegénynek éreztem magam. Mint kreatív magyar hamar rájött, hogy a svájci egyfrankos pénzérme méretre és súlyra megegyezik az akkori magyar ötforintossal. A két pénzérme vásárlóértéke közötti különbség nagyon jelentős. Mai árfolyamon egy forint 0.002 CHF-nek felel meg, azaz egy svájci frank 415 magyar forintot ér. Svájcban egy frankkal lehetett telefonálni, egy frankot kellett bedobni a parkolóautomatába és négy-öt frank volt egy doboz cigaretta.

Munka végeztével svájci kollégámmal jöttünk ki az irodából, aki meghívott egy italra valamelyik hangulatos kávéházba. Egy autóval mentünk. Svájciak mentalitását követve megspóroltuk a második autó benzinköltségét. A kávéházhoz érve kollégám leparkolt autójával és éppen a parkolóórába igyekezett érmét bedobni, amikor kreativitásom fitogtatva felajánlottam, hogy majd én bedobok pénzt, hagyja csak. Be is dobtam egy ötforintost és büszkén néztem a kollégára, aki kérdőn nézett vissza rám. Dagadó kebellel elmondtam neki, hogy egyfrankos helyett a magyar ötforintost dobtam be, ami sokkal kevesebbet ér, így jelentősnek nevezhető összeget megspóroltunk. A kolléga pestiesen mondva: lefagyott.

Tudod – mondta komoly arccal -, egy svájcinak ilyen eszébe sem jutna, persze ettől tartotok ti ott, ahol tartotok, s mi itt, ahol tartunk.

Eszedbe sem jut, hogy az értékkülönbözetet minden svájci zsebéből csalod el?

Arcomra fagyott a mosoly.

Tisztelt Európai Unió! Ennek tudatában kérem ne engedjék meg, hogy Orbán Viktor ötforintossal parkoljon, s ne hagyják, hogy minden magyar arcára ráfagyjon a mosoly.

Baráti üdvözlettel, Kenderessy Milán

Svájci dilemma: több mint 200 milliárd dollár orosz vagyon van a bankokban

Mi lesz ezzel a hatalmas összeggel a szankciók idején, melyekkel Putyin Ukrajna elleni háborúja miatt sújtják Oroszországot?

150 és 200 milliárd svájci frankra becsüli azt az összeget a Svájci Bankszövetség, melyet orosz állampolgárok offshore számlákon tartanak svájci bankokban.

Svájc addig csak nagyon ritkán tett közzé ilyen információkat, és akkor is általában külső nyomásra – USA vagy Európai Unió. Most viszont a svájciak azonnal léptek szinte egyidőben az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval.

Komoly vita alakult ki az alpesi köztársaságban arról, hogy mi legyen ezzel az óriási összeggel – dollárban körülbelül 213 milliárd?

Mattea Meyer, a szociáldemokraták  társelnök asszonya nyíltan kimondta: le kell csapni Putyin és társainak Svájcban őrzött pénzére!

„Ennek a pénznek a jelentős része olyan oligarcháké, akik közel állnak a Kremlhez. Ez a pénz és az oligarchák más vagyona a háborút finanszírozza. Éppen ezért Svájcnak mindent meg kell tennie azért , hogy elzárja a pénz csapokat!”

Csakhogy nehéz szétválasztani az oligarchák pénzét a többi orosz állampolgártól. Ráadásul több orosz oligarcha már régóta külföldön éldegél , és néhányan közülük bírálták is Putyin háborúját Ukrajna ellen.

Svájc pénzügyminisztériuma jelenleg csak annyit közölt, hogy nincs megbizható becslése a svájci bankokban levő befagyasztott orosz vagyonokról. Azt viszont hangsúlyozták , hogy az orosz pénzek eltörpülnek a Svájcban őrzött vagyonok összértéke mellett.

A Bankszövetség arról tájékoztatta a Reuters hírügynökséget , hogy az általuk becsült 150-200 milliárd svájci frankos érték kisebb mint a a Svájcban őrzött külföldi vagyonok tíz százaléka.

Kicsi a bankok orosz kockázata

A legnagyobb svájci bank a UBS közölte, hogy a tavalyi év végén az orosz kitettség 634 millió dollár volt, és ezt azóta szorgosan csökkentették. Thomas Gottstein, a második legnagyobb svájci bank, a Crédit Suisse főnöke, úgy nyilatkozott, hogy a vagyonkezelés összértékének körülbelül a 4%-a van orosz állampolgárok kezében.

Említsük meg, hogy sok orosz oligarchának több állampolgársága is van: Roman Abramovics például izraeli és portugál állampolgár is.

A Crédit Suisse főnöke szerint több tízmilliárd dollár lehet orosz állampolgárok kezén az ő bankjukban. Az érdekes az, hogy az éves jelentésben még csak 848 millió svájci frankot tüntettek fel orosz tulajdonként.

A Crédit Suisse 827 milliárd svájci frank értékű vagyont kezelt az év végén, ennek a 4%-a 33 milliárd svájci frank.

Mi lesz ezekkel a hatalmas összegekke? Jelenleg még senki sem tudja, de a legnagyobb bank, az UBS főnöke kifejezetten nyugtalan:

„minden nap új szankciós listákat kapunk!”

A svájci bankfőnök arról panaszkodott, hogy nem akarnak büntetést kapni a szankciók elkerüléséért, de ugyanakkor tartanak a jövőbeni büntetésektől is. „Rendkívüli mértékben lefoglalnak bennünket az oroszok elleni szankciók”- hangsúlyozta Ralph Hamers, az UBS főnöke.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!