Kezdőlap Címkék Segítség

Címke: segítség

Mérlegen a szankciók és a lábonlövés

Míg az európai és brit külügyminiszterek Brüsszelben egyeztetnek mimilyen segítségre lenne szüksége Ukrajnának, mivel lehetne Oroszországot erősebb prés alá helyezni addig az ukrán bankárok, elemzők és közgazdászok összefogtak azon szankciók listájának kidolgozásán, amelyeket még nem vezettek be, de jelentős mértékben sújthatják Oroszországot, és visszavonulásra kényszeríthetik Vlagyimir Putyin orosz diktátort.

Nem állítják, hogy az intézkedések csak egyirányú nehézségeket jelentenek, csupán az oroszoknak okoznak nehézségeket, elismerik ez a szankciókat alkalmazó országoktól is jelentős áldozatvállalást követelnek. „De a nap végén a pénz csak pénz.”

„Putyin nem hagyott nekünk más választást. Ha ma nem tesszük meg, amit meg kell tennünk, holnap még nagyobb árat kell fizetnünk.”

Persze az alábbi lista csupán a saját szempontjaik szerinti prioritás helyezik előtérbe, de annyiból mégis érdemes az átolvasásra, hogy meddig vagyunk hajlandóak elmenni az ártatlan emberéletek védelmében és mikor lép be az ésszerűség mérlegelési kényszere.

Ugyanakkor egyöntetű a vélemény: a szankciók akár véget is vethetnek Putyin hatalmának, De a háborút ukrajna már nem nyerheti meg.

„Maximalizálja a nyomást pénzügyi szankciókkal:

  1. A SWIFT-letiltás és az SDN-megjelölés kiterjesztése az összes bankrendszerre.
  2. Teljes tiltás Visa és MasterCard által.
  3. A FATF-nek feketelistára kell helyeznie Oroszországot és Fehéroroszországot is.
  4. Az összes orosz értékpapír törlése a globális tőzsdékről, eltávolítása az összes befektetői indexről, Oroszország leválasztása a globális értékpapírokról, valamint a devizaelszámolásról és értéktárakról.
  5. Átfogó tilalom az Egyesült Államok és az EU nyugdíjrendszerei számára, hogy orosz eszközöket tartsanak.
  6. Átfogó tilalom bármely orosz szervezet számára, hogy külföldön gyűjtsön forrást.

Terjessze ki az orosz tisztviselőkre és oligarchákra vonatkozó összes meglévő szankciót a családjukra. Küldje haza a szankcionált oroszok gyermekeit és feleségeit az EU-ból és az Egyesült Államokból. Minden meglévő vagyont el kell kobozni.

Vagyonelkobzás minden szankcionált orosz számára az EU-ban és az Egyesült Államokban. Ennek ki kell terjednie a kriptovaluta pénztárcákra is, beleértve a svájci „kriptoboltokat”.

A jelenlegi szankciók listája a duma összes tagjára (beleértve a jövőben megválasztott tagokat is), a magas rangú kormányzati tisztviselőkre és a 100 legjobb oligarchára bővül.

A G7-eknek nyomást kell gyakorolniuk az Egyesült Arab Emírségekre és más globális pénzügyi központokra, hogy biztosítsák a szankciórendszer betartását világszerte.

Nincsenek globális pénzügyi szolgáltatások orosz és fehérorosz állampolgárok számára: a meglévő számlákat le kell zárni, és nem lehet új számlát nyitni bankokban, brókereknél és elektronikuspénz-kibocsátó intézményekben. Eszközbeszerzési tilalom, beleértve az ingatlanokat is. Minden meglévő eszközt be kell fagyasztani.

Az orosz és fehérorosz állampolgárok számára tilos utazás és oktatás: utazási és vízumtilalom minden útlevéllel rendelkező számára, törölje az összes diákvízumot és kérje távozását. Az Oroszországba visszatérő oroszok készpénzkorlátja 2.000 USD.

Nincsenek kiskapuk az „arany útleveleken” keresztül: tiltsák be a jövőbeni arany útleveleket, vonják vissza a meglévőket a szankcionált személyek és családjaik számára.

Nincs nemzetközi kereskedelem Oroszország és Fehéroroszország számára: olaj- és gázembargó, katonai export, általános tilalom a nyugatról Oroszországba irányuló exportra (vegyi termékek, mezőgazdasági vetőmagok, élelmiszerek és italok, gyógyszeripar, ruházati cikkek, elektronika, alkatrészek, gépgyártás, autók és kozmetikumok).

Az Oroszországba irányuló minden technológiatranszfer blokkolása: állítsa le a technológiai berendezések (számítógépek, szerverek, félvezetők, fogyasztói eszközök) nyugati exportját, terjessze ki ezt a nyugati szoftverekre (nincs új telepítés és frissítés, a meglévő licenceket le kell vonni) és a felhőszolgáltatásokra (azonnal le kell állítani) ). Minden szolgáltatásra, például a Google Playmarketre, az Apple Store-ra, a Google Mapsre, az Amazon webszolgáltatásokra vonatkoznia kell ennek a szabálynak, és már nem elérhető Oroszországban.

Az orosz és fehérorosz médiacsatornák és propagandaorientált bloggerek letiltása a Youtube-hoz és más streaming platformokhoz való hozzáféréstől. A globális műholdaknak meg kell tiltani az RT sugárzását.

Tengeri, vasúti és repülőtéri logisztika blokkolása orosz tulajdonú hajók számára: nincs belépés, nincs kikötői szolgáltatás, nincs tankolás.

A szankciókat ki kell terjeszteni minden oroszországi állami tulajdonú vállalatra, amely segíti katonai erőfeszítéseiket: Gazprom, Rosznyefty, Roszkoszmosz, RZhD, Roszatom. Minden EU/USA közös projektet be kell fagyasztani. Nyugaton minden vagyont be kell fagyasztani.

Korlátozza a kiegészítő szolgáltatások nyújtását, amelyek lehetővé teszik a nagy orosz ipar számára:

  1. Biztosítás és viszontbiztosítás biztosítása kockázatokra, fuvarokra és hajókra.
  2. A „Big Four” cégek által végzett könyvvizsgálat.
  3. A G7-eknek nyomást kell gyakorolniuk az „adóparadicsom” országokra azáltal, hogy számlákat nyitnak és új cégeket regisztrálnak az orosz kedvezményezettek számára.
  4. Az EU-ban és Svájcban blokkolni kell a bemutatóra szóló részvények oroszok általi használatát.

Befagyasztja Oroszország és Fehéroroszország SDR-eit az IMF-nél, és használja fel őket egy új ukrajnai programhoz.

Összpontosítson az orosz szuverén és állami tulajdonú vállalatok vagyonának igen széles körben elterjedt befagyasztására, hogy segítse Ukrajnát, hogy a jövőben jóvátételt kapjon Oroszországtól.”

Uniós segítséget kap Kína

Ursula von der Leyen asszony közölte Li Kocsiang miniszterelnökkel – miután telefonon tárgyaltak -, hogy Kína a kért segítséget megkapja az Európai Uniótól.

A brüsszeli bizottság elnöke elismerően nyilatkozott a kínaiak erőfeszítéseiről – tudósít a pekingi China Daily. Li Kocsiang miniszterelnök, aki nemrég Vuhanban járt, a vírus fertőzés epicentrumában, segítséget kért az Európai Uniótól.

Már 259 halott

A korona vírus járványnak egyre több a halálos áldozata. Hivatalosan 259-et jelentettek a kínai hatóságok, de a South China Morning Press hongkongi lap szerint ennél jóval többen vannak. Hongkongba nem engedik be Hupej tartomány lakóit – ennek a tartománynak a fővárosa Vuhan. Az ok:

amikor kiderült , hogy lezárják a 11 milliós várost , akkor több millió polgár menekült vidékre. Köztük sok fertőzött lehet…

Egyre szigorúbb külföldi reakciók

A WHO világ vészhelyzetet hirdetett ki a korona vírus miatt. Sok állam korlátozza a Kínából érkezett utasok beengedését. Az USA például nem engedi be azokat, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak. A szűrő vizsgálatok illetve a kötelező karantén radikálisan csökkentik az utasforgalmat Kína és a külvilág között. Pedig most van a Holdújév amikor hagyományosan kínaiak százmilliói indulnak útnak. Kínában február harmadikáig meghosszabbították az ünnepi szabadságot, de sok helyen hétfőn sem indulhat újra a munka hiszen a vírus riadó miatt szinte teljesen leállt az élet. Ez a helyzet például Vuhanban, amely a kínai acél és autóipar egyik legfontosabb központja. Pekingben a növekedés ütemének komoly visszaesésével számolnak a korona vírus járvány miatt.

Aki tud segítsen!

Egy kétségbeesett édesapa fordult szerkesztőségünkhöz mert mindannyiunk segítségére lenne szüksége, hogy megmentse kislányát, aki meglehetősen a rák súlyos és ritka vállfajával veszi fel a küzdelmet. Az Édesapa levelét változatlan formában tesszük közzé.

“Kedves mindenki. A nevem Papp Norbert. 32 éves vagyok. Feleségemmel Zsuzsanna Papp al és 3 kislányukkal élünk egy szabolcs megyei kisfaluban. Mint minden családban nálunk is előfordulnak jobb és rosszabb napok… de sajnos pár hete igazi krízis sújtót le ránk…
Nagyobbik lányunk Zoé lában térd környéken egy kis duzzanat keletkezett… Mint minden szülő mi se gondoltunk semmi roszra… Próbáltuk othon pár napig házilag csillapítani… de sajnos eredménytelenül…

Ekkor kezdődtek a gondok.

Először csak egy sima röntgen felvételre mentünk el amit anyira nem gondoltunk súlyosnak… Majd a házi orvos figyelmeztettet hogy valmi nincs rendbe és további kivizsgálásokra lenne szükség. Ekkor már kicsit kezdtünk aggódni hogy valami nincs rendben…

Nyiregyházi kórházban számos kivizsgálás után a lehető legrosszabb hirt kaptuk. A kislánynak csont daganata van. Mivel a kórház nem anyira felkészült az ilyen esetekre így pontosan nem tudtak megalapítani a daganat típusát így át irányítottak minket a Debreceni Nagyerdei Klinikára.

Sajnos ott is megerősítettek hogy igen ez egy rossz indulatú daganat

amit inkább a Budapesti Semmelweis Egyetemi klinikán lehetne megfelelően kezelni.
Persze azonnal reagáltunk és már estére fent voltunk Budapesten. Itt viszont már be indultak az események és szövet mintát kelet tőle enni ami egy kisebb műtéti beavatkozást igényelt. Másnap már haza is engedtek minket mondván hogy 1-2 hét mire meglesznek az eredmények.

Nemsokkal azután hogy haza érkeztünk hívtak hogy megvannak az eredmények és másnap reggel menyünk vissza a kislánnyal. További vizsgálatok folytak mire megalapítottak hogy Osteosarcoma-ja van. Ez a csont daganat nagyon ritka, évente kb 8-10 embernél alapítható meg…

Ez nem volt elég… kiderült hogy áttétes… a tüdejében is található…

Holnap 2019.07.13 kezdjük a kemoterápiát aminek egy erősebb hatóanyagút fog kapni kb 3 hónapon keresztül…ezt követően műtét és ismét kemo majd megint műtét.
Legjobb esetben 9-10 hónap a kórházi kezelés. De a teljes gyógyulás csak 5 év tünetmentes vizsgálatok alapján mondható ki.

Mivel nagyon nehéz helyzetben vagyunk dolgozni sem tudok mivel én kell bent lenném a kórházban a kislánnyal ezért fordulók most hozzátok mint kétségbe eset apa.
Aki bármilyen formában tud segíteni a kislányom mielőbbi gyógyulásában az kérem jelezen valamien formában.

Gondunk van az anyagiakkal is mivel kereső képtelen vagyok… Ha bárki tud segíteni bármennyi összegel az megteheti… Eddig is sokan segítettetek amit nem tudok kellőképpen megköszönni… Nagy valószínűséggel Budapestre kell költöznünk a kezelés befejeztéig ami nem kévés összegbe kerül…

Kérem aki megteheti bármilyen összegel tudna minket segíteni az utalhat:

GONDOSKODAS ALAPÍTVÁNYI SZÁMLASZÁM
1174405820070098 OTP BANK

Közleménybe írni hogy Papp Zoé

Vagy ha külföldről szeretne valaki utálni az megteheti ezen a bankszámlaszámon

IBAN: HU80-10100716-33827000-01005001
BIC/SWIFT: BUDAHUHB
Papp Zsuzsanna

Üzenet Őcsénybe

Vegyünk egy mély levegőt, és fussunk neki még egyszer.

Nem jó dolog, hogy idejönnek Európába a menekültek. Nem tetszett az sem, ahogy két évvel ezelőtt áthaladtak Magyarországon, az ígéret földjére, Németországba tartva.

Az lenne normális, ha mindenkinek a szülőföldjén lehetne az otthona. Más országokba csak turistaként, üzleti ügyekben, esetleg önszántából, például a szerelme után utazna. Egyébként pedig örülne annak, hogy békés, nyugalmas lakóhelye van.

Olyan hely, ahol ismeri a nyelvet, a környező utcákat, tereket. Van kedvenc vendéglője, ahol hétvégén a családjával ebédel, és van pénze, hogy ezt a vendéglőt meg is tudja fizetni.

Az lenne a jó, ha senki sem menekülne. Nem gyalogolna száz kilométereket, esőben, fagyban, hőségben, nem várakozna reménytelenül idegen pályaudvarokon, asszonyával, gyerekeivel a földön ülve. Nem vágyna mindennél jobban egy palack vízre, ételre, takaróra, zuhanyozási lehetőségre.

Nem a menekülés mellett vagyok, hanem azokkal, akik nem hagyják sorsukra az elesetteket. Takarót, ruhát, sátrat, élelmet visznek nekik.

Ha már az állam nem.
Ha már az egyházak nem. (Tisztelet a kivételnek. Tuggyukki.)

Normális emberek nem rúgnak bele az elesettbe, hanem ételt, vizet, ha kell, orvosságot adnak neki. Ha valaki éhes és beteg, akkor mindegy, hogy miért lett ilyen. Nem azokat kell okolni a sorsukért, akik nálunk is szegényebbek és szerencsétlenebbek.

Ne tegezd a tanárnőt!

A képen az ARC plakát kiállítás egyik igen tanulságos alkotása látható. Rossz volt a gyerek, engedély nélkül segített, ezért ötvenszer, százszor, vagy ki tudja hányszor le kellett írnia, hogy engedély nélkül nem segítek senkinek.

A gyerek meg, aki nem az iskolának, hanem az életnek tanul, levonja a következtetést: ne segíts senkinek, mert bajod lehet belőle.

Nekünk pedig az örökérvényű Móricka-vicc jut az eszünkbe.

Móricka trágár szavakat használ az iskolában és tegezi a tanárnőt. A tanárnő megunja a dolgot és közli Mórickával: másnapra leírja ötvenszer, hogy nem beszélünk csúnyán, és nem tegezzük a tanárnőt.

Móricka túlteljesíti a feladatot, nem ötvenszer, hanem százszor írja le a mondatot: Nem beszélünk csúnyám, és nem tegezzük a tanárnőt.

  • Ez nagyon szép Móricka, De elég lett volna ötvenszer leírnod ezt a mondatot. Miért írtad le százszor?
  • Hogy örüjjé’ bazdmeg!

A tolmácsokat kirúgják, ugye?

„Tíz tolmáccsal szakította meg tavaly az együttműködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), amiért helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak”. Eddig a hír, amelyet a Magyar Idők tett közkinccsé.

És akkor azok számára, akikben még maradt némi józanság, mert nem fertőzte meg őket az össznépi téboly ebben a megzakkant országban, megpróbáljuk értelmezni ezt a mondatot, és az abban rejlő információt.

Hogy egy tolmácsnak milyen helyzete lehet, amellyel vissza tud élni, azt Németh Szilárd, vagy, teszem azt, Kósa Lajos nyilván álmából felverve is készséggel sorolja, ám normális ésszel nehéz elképzelni. A tolmács mögött ugyanis nem áll hatalmas, pénzzel bőven kitömött államapparátus, sem egyenruhásokból álló szervezet, ráadásul a Magyar Időkhöz hasonló, uszításra és gyűlöletkeltésre mindig kapható lakájsajtóra sem számíthat.

Egy tolmács mögött csak a tudása áll. Az, hogy ismer egy, vagy több nyelvet, köztük azt, amelyre a kihallgatás során szükség van. Ha ezt a nyelvet nem, vagy rosszul ismeri, vagyis, nem képes tisztességesen tolmácsolni, akkor az illető nem tolmács.

A tíz embert, amint az a Magyar Idők tudósításából kitűnik, nem azért küldték el mert nem jól fordították a kihallgatottak szavait. Hanem azért, mert ezek az emberek azt tették, amit adott esetben tenniük kellett. Segítettek a rászorulóknak Ez ma, Mária országában, bűnnek számít.

Az eljárás alá vont embernek ugyanis segítségre van szüksége. Az eljárás alá vont embernek ugyanis esetünkben szülőhazájától távol, egy idegen ország hatóságai előtt kell válaszolnia a kérdésekre, s a Magyarország által is aláírt egyezmények alapján jogában áll, hogy mindezt anyanyelvén tegye.

Van olyan, hogy egy tolmács valóban rosszul végzi a munkáját. Például a röszkei zavargások idején, a sajtóban Ahmed H-nak nevezett, első fokon terrorizmusért tíz évre ítélt szíriai férfi esetében, akinek a szavait, mint utóbb kiderült, rosszul tolmácsolták.

Ha mondjuk, azt kérdezik egy embertől, hogy miért jött el a hazájából, miért hagyott maga mögött mindent, ami addig fontos volt neki, rokont, barátot, munkát, ismerős helyeket, s az illető erre azt mondja, hogy azért, mert lebombázták a házát, akkor ezt nem úgy kell magyarra fordítani, hogy Soros György küldött, hogy bombákat robbantsak Európában.

Hogy a kirúgott tolmácsok miként éltek vissza a helyzetükkel, azt a Magyar Idők sajnálatos módon nem részletezi. Pedig biztosan van néhány szaftos történet a tarsolyukban, amelyek révén bepillantást nyerhetnénk a migránsokat segítő tolmácsok rettenetes mindennapjaiba.

Akadhatnak közöttük olyanok is, akik, László Petra operatőrrel ellentétben, még egyetlen menekülő embert gáncsoltak el, sőt, hallani olyan tolmácsról is, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy rámosolygott valakire, ahelyett, hogy gyomron vágta volna.

És, lehet hogy csak szóbeszéd, de hallottam olyan tolmácsról is, aki megsimogatta egy menekült kisgyerek fejét, egy másik pedig szerzett egy pohár vizet egy nőnek, aki azt mondta, hogy szomjas.

Az ilyen és ehhez hasonló esetek nyilván nemcsak engem, de vélhetően másokat is elgondolkoztattak. Ezek a tolmácsok, ne szépítsük a dolgot, mindenre képesek. Persze, ezen nincs mit csodálkozni, ha kissé megkaparjuk, kiderülne, hogy maga Soros képezte ki őket az átnevelő táboraiban, ő vette rá őket, hogy helyzetükkel visszaélve évente egymillió migránst szállítsanak Európába.

Szerencsére a magyar államot nem fenyegeti az a veszély, hogy kirúgja a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal. A magyar állam ugyanis nem él vissza a helyzetével, mert nem segíti a menekülteket.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!